• Szívügy

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő/Úr Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy tanácsot és tájékoztatást kérjek egy diagnózis alapján. Kardiológiai vizsgálaton voltam és a következő diagnózist kaptam: -kéthegyű billentyű elégtelensége -háronhegyű billentyá elégtelensége -aorta billentyű elégtelensége -kamrai extrasystole - pitvari extrasystole Néha fizikai megterhelésre kicsit nehezebben lélegzem, nem bírok úgy, mint pl-: fél évvel ezelőtt. Szedek concort, illetve ramace-t. Azt szeretném tudni mennyire komoly a próbléma, mert eddig nem igazán foglalkoztam vele. Betartom, amit az orvosom mond, de az életemet úgyan- úgy élem, én nem érek rá betegnek lenni és nem is érzem magam annak, csak hallottam egy-két dolgot, ami felkeltette az érdeklődésem. A választ pedig csak szakembertől fogadom el. Próbálok odafigyelni az étkezésemre és igyekszem minnél többet biciklizni. Arra kérem Önt, hogy számomra is érthetően elmagyarázza, mit jelent a fent említett diagnózis, valamint azt, hogy mit tehetek meg azért, hogy az állapotom javuljon, vagy legalább szinten maradjon. Válaszát és türelmét előre is köszönöm. Tisztelettel Reha Mihályné

        Dr. Bene Orsolya válasza a billentyű elégtelenség témában

        Kedves kérdező! Ezek a diagnózisok csak annyit mondanak, hogy a szívben található 4 szívbillentyűből 3 nem működik megfelelően, valamennyi vért visszaenged. Ennek azonban több fokozata van az enyhe-1. fokútól, a mi beavatkozást nem igényel, a 4. fokig. Az, hogy van-e szükség valamilyen életmódbeli korlátozásra, a súlyosságtól is függ, a szívultrahangos lelet több információval szolgálna. Az extraszisztolék szintén gyakori eltérések, legtöbbször jóindulatúak, máskor koszorúér-betegséghez, szívelégtelenséghez társulnak, a leletek ismerete nélkül nehéz ezekről is nyilatkozni. Ha be tudja másolni a szívUH-os és a Holter leletet, szívesen válaszolok pontosabban a kérdésére.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Bene Orsolya
        kardiológus szakértőnk

        Dr. Bene Orsolya
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. augusztus 09., 16:31; Megválaszolva: 2011. augusztus 11., 14:53

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Dagadt lábon egy pontban megjelent egy folyamatosan ismétlődő szúró fájdalom. Próbáltam masszírozni, de kb. 2 órája nem múlik. Jelent ez valamit?
        Tisztelt Doktornő! gyerekkoromban vsd miatt kezeltek amely spontán zárodott. Rosszullet miatt bekerultem a korházba a haziorvostol mentovel szállitottak el mellkasfájdalom,szedules miatt(nem ment le a vernyomásom pulzus) kesobb a korházban...
        Tisztelt Doktor úr / Doktornő! Édesanyám a minap voltam kardiológiai vizsgálaton, ahol szív ultrahang vizsgálatot is végeztek. Zsibbad a keze, illetve sokszor leizzad. A vizsgálaton semmi kórosat nem találtak, de mivel a koszorúeret nem tudta...
        Tisztelt doktor úr/hölgy! Mitralis prolapsusom van, az orvos aki megállapította 7 éve màr külföldön dolgozik. Ő akkor azt írta a papíromra, hogy endocarditis profilaxis szükséges. Ez a mai napig nem tisztázott, hogy pontosan mikor szükséges,...
        Üdvözlöm! szeretném megtudni,hogy kisfiamnak milyen problémát okozhat majd a későbiekben ez a betegsége,orvosi kifejezéssel:vaskosabb tasakkal bíró,minimális kiáramlási grádeint okozó aortabillentyű. Nagyon szeret focizni,edzője szerint...
        Tisztelt Doktornő! Az oldalon írt cikke a miokardinális híd témában kicsi remény adott számomra. Idén február óta fulladásos, mellkasszorításos panaszaim vannak,ami miatt kardiológiai kivizsgálás történt. Alapos kivizsgálás után a...
        Üdvözlöm! Szűrés jelleggel kerestem fel a helyi kardiologus Doktornőt, aki a következőket írta nekem: jobb kamra 27, bal pitvar 37 mm Septum 10/15, bk 38/25 hatsofa 13/17mm Ef 64% e/a 1,27 áramlasi sebesseg 1,04 m/s Norm uregatmerok es...
        Tisztelt Doktor/Doktornő,A hònapok óta fennállò szívdobogàs érzéssel lenne kérdésem. A legelső panaszom kb. 1-1.5 éve kezdődött, amikor relatíve sok alkoholt fogyasztottam és aznap a tűzô napon valószínüleg napszúràst is kaphattam....
        Tisztelt Doktor úr/nő ! 2 hete nyugvó állapotban hirtelen szapora szívverést észleltem, magas vérnyomás kíséretében, az ominózus estén akkor egyszer kaptam vérnyomáscsökkentőt azóta nem volt rá szükség de a szívdobogás...
        Mitralis prolapsus-om van, gyógyszert nem kell rá szednem. A tegnapi napon kihúzták az egyik fogamat, de előtte nem mondtam ezt a problémát az orvosnak. Nemrég tudtam meg, hogy ilyenkor beavatkozás előtt antibiotikumot szoktak adni. Akkor mos ezzel...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Infografika és videó
      • Hirdetés