Valamiféle rohamom volt vagy elájultam?

Jóestét! A minap nagyon forró vízben fürödtem, és amikor kiszálltam a kádból, megszédültem egy kicsit és gyorsabban kezdett verni a szívem, mint ahogy mindig, ha kiszállok a meleg vízből. Elkezdtem törölközni, és úgy rendesen folytattam a teendőket, vártam, hogy csillapodjon a szívverésem., De csak nem csillapodott, sőt, hányingerem lett és zúgni kezdett a fülem. Hirtelen elnehezült a fejem, ezért a mosdókagylóra könyököltem és lehajtottam. Eszembe jutott, hogy lehet, a hideg víz jót tenne, ezért megengedtem a csapot, de annyira zúgott és lüktetett a fülem, hogy semmilyen más zajt nem hallottam. ezenkívül. Leültem a földre, és közelebb tettem magamhoz egy vödröt, mert úgy éreztem, másodperceken belül hányni fogok. A szemem bizseregni kezdett, olyan érzés volt, mintha kiakarna folyni. Minden narancssárga színűvé vállt és egyfolytában mozgott. Háborgott a gyomrom, a fejem és mintha szét akart volna robbanni az agyam. Becsuktam a szemem és legszívesebben pánikoltam volna, de még sem tettem, az lebegett előttem, hogy mindjárt vége lesz., Amikor kinyitottam a szemem, már a földön feküdtem, a vödör pedig rajtam volt. Nem emlékszek semmi másra, csak valami fehérségre, és rettenetesen kimerültek az izmaim, mindenem görcsben lett. Az eset óta, mintha kiélesedtek volna az érzékeim. Ahogy magamhoz tértem, hallottam, ahogy a hátam mögött olvad a hab. Miután kijöttem, félig hisztériás rohamot kaptam és megmértem a vérnyomásomat; 43 volt a pulzusom, de szép lassan felment. Ez június 27.-én történt, azóta nem. Mostanában elég keveset alszok, későn fekszek és korán kelek, viszont megerőltető fizika munkát nem végzek. Illetve a menstruációm is meg van, ezeket azért írom le, mert nem tudom, lehet-e valami közük ehhez a.. "rohamomhoz" vagy nem is tudom, hogy nevezzem, mert fogalmam sincs, mi történt, nagyon megijedtem, azóta ha lehet, minél kevesebb időt töltök a fürdőszobában és kerülöm a meleg vizet. Nem tudom, menjek-e el orvoshoz kivizsgálásra, ezért fordulok ide tanácsért! Előre is nagyon szépen köszönöm a választ!

Dr. Csuth Ágnes válasza rosszullét témában

Kedves Kérdező! Valószínűleg hirtelen leesett a vérnyomás, és ez indította be a rosszullétet, melynek komponense volt a kimerültség is és egyéb pszichés dolgok is hozzájárultak. Ha ismétlődik, vizsgáltass ki magát, remélhetőleg egyszeri dologról volt csak szó.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. június 30.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Hírtelen elesés
Tisztelt szakértők! Nem tudom mi okozhatja édsanyám bizarr trüneteit, a háziorvos nem hajlandó vele foglalkozni, mondván hog yőt már úgy sem vizsgálják meg...
Vérkép [LDH, GPT, GGT]
Szép napot! Az utóbbi két évben lassan 20 kilót fogytam, nem iszok alkoholt, gyógyszert sem szedek. Rekeszsérv műtét előtti vizsgálatkor jött ki ez a...
Éjszakai rosszullétek
Tisztelt Hölgyem/Uram! Az utóbbi pár hétben, hajnalban mindig arra ébredek, hogy nyugtalanul forgolódom, szomjas vagyok, majd, amikor felkelek akkor érzem...
Evés utáni rosszullét
Tisztelt Doktornő! Egy olyan problémám van, hogy étkezés után sokszor erős szédülés,nehézlégzés,remegés tör rám., Amit megfigyeltem, hogy ezek a tünetek...
Tartós rosszullét
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! A következő a panaszom: már évek óta kétheti/havi rendszerességgel megbízhatóan törnek rám rosszullétek: émelygés, hányinger,...
Nyomó érzés a torokban
Néhány napja torkomon nyomó érzést észleltem és néha nehezen is légzek., Mintha valami nyomná össze és meglehetősen rossz érzés, nehezebb lesz a légzés....