hidegláb

84 éves, krónikus hypotenziós Édesanyám 3 hete éjjel jéghidegnek érzi a két alsó lábszárát, pedig a bőre meleg. Napközben annyira kihagy egy-egy szívverése, hogy a vérnyomásmérő sokszor meg sem méri a pulzusát. Van összefüggés a két tünet között és mit lehetne tenni? Másképp nem beteges és jól tarja magát. Válaszát előre is megköszönve, tisztelettel: Nagy Ágnes

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza a keringési zavar témában

Kedves Ágnes! A fázós láb hátterében keringési probléma állhat, de ez nem feltétlenül függ össze a rendszertelen szívveréssel, esetleg keringésjavító szer felírása segíthet a panaszon. A háziorvost azonban a szabálytalan pulzus miatt is érdemes felkeresni, lehet, hogy csak gyakoribb "melléütések", ún. extraszisztolék okozzák a panaszt, de előfordulhat pitvarfibrillációs ritmuszavar is, mely a komolyabb szövődmények megelőzése érdekében kezelést igényel (vérhígító, esetleg pulzuscsökkentő, ritmusszabályzó szer adására lehet szükség). Ezt akár már egy sima EKG-val meg lehet állapítani, illetve 24 órás EKG felhelyezése jön szóba. Javasolt a háziorvos felkeresése, aki szükség esetén a megfelelő szakrendelésre irányítja majd édesanyját.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2010. február 19., 12:33; Megválaszolva: 2010. február 19., 12:33
Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek
Terheléses ekg
Maszkban kerékpáron végzett terheléses ekg reális eredményt adhat-e.
Szívkatéterezés
Anyukám cukorbeteg, 4-szer ad be inzulint.Hétfőn szívkatéterezésre kell mennünk, mert a szív koszorúerei beszűkültek,nagyon elmeszesedtek.AZT...
SZÍVELÉGTELENSÉG
Tisztelt Doktornő! Állapotom megítélésében szeretném segítségét kérni, rosszullét, elgyengülés után júliusban sürgősségi ellátás...
Szívdobogás
Üdvözlöm. Régóta van panaszom. Fekvő helyzetben sohasem éjjel szívdobogás érzésem van rövid ideig tart (néhány össze vissza ütés)de gyakran...
TANÁCS KÉRÉSE
Tisztelt Címzett! Arra kérném tisztelettel, hogy adjon útbaigazítást mi tévő legyek, hova tovább, mire gyanakszik, mit kéne még kivizsgáltatni...