Probléma, vérnyomás!

Tiszteletem! Sajnos egy ideje pánik rohamaim voltak, vannak! Hol több hol kevesebb. Még középiskolában a haverokkal külföldön jött elő, miután nagy nehezen kibírtam hazáig kilettem vizsgálva és jó voltam. Vagyis biztos pánikrohamaim voltak, minden tünet ezt mutatta! Jártam szichológushoz is, majd a rendszerességet és a cipralex szedését is el-el hagytam, az orvos szerint jól gyógyítottam magam… bár a rossz mindig tudtam és féltem valahol hogy előjön! Pár hete, volt egy nagyobb stressz helyzetem majd másnap rosszul lettem egy nyilvános helyen és bevitt a mentő! Az EKG, a vérkép, a melkasrötgen minden jóvolt. Amúgy elég sokat járok kivizsgálásra a munkámhoz kötődik, eddig mindig minden rendben volt! Majd egy kis macskagyökeres tablettával hazaküldtek, ha bajvan szedjem ez stressz! Elfeledtem említeni a rosszúlét előtti naptól kezdve mindig egy gombócot éreztem, mintha egy körtét nyeltem volna férre. Majd, itthon kissé szorongtam meg hasonlok néha kivert a víz nem mertem semmit csinálni úgyéreztem hogy bármikor vége az életemnek! Majd bementem még egyszer a ügyeletre, ahol szintén azt mondták hogy stressz. Majd elmentem orvoshoz úgy hogy csináltam napi 18 vérnyomás mérést 3 napon keresztül az átlag 129/70/68 lett. Megnézték a Ekg-t megint ahol a pulzusom 85 volt, majd kissé hipohondernek beállítva adtak egy gyógyszert aminek a neve Bisoproporol ami 5mg-os ennek a felét szedem de nem vagyok jobban sőt így néha nem tudom hogy a gyógyszer vagy a szervezetem rossz „bár tudom ez furcsán hangozhat”. Tünetek a szokásosak: leizzadok, nem nagyon szeretek fullasztó füstös helyekre menni, vagy ahol nem érzem a biztonságot, néha érzem mintha a mellkasom alatt ugrálna a szívem, halálfélelem, fáradékonyság stb. és miután belesokkoltam magam remegés… Nem tudom, hogy igazán kell e nekem ez a gyógyszer vagy csak azért adták hogy megnyugtassanak (jobban nem érzem magam tőle, fölöslegesen meg nem szedném)!?!? Lehetséges, hogy magas lenne a vérnyomásom, vagy csak fehérköpeny szindróma lenne, félelem a betegségtől vagy egyszerre van pánik és magas vérnyomás betegségem is! A hipohonderségem azért van, mert a munkám megköveteli az egészséget és ezért félek, hogy elveszíthetem a vérnyomás miattL 3 éve volt kb. szívultra hangom, ön szerint menjek és nézessem meg megint a szívem, akkor minden rendben volt. EKG-im mindig jók! Köszönöm előre is a segítségét!

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza pánik témában

Kedves kérdező!

Nekem nagyon úgy tűnik, inkább pszichés tényezők állnak a rosszullétek hátterében. Mindenesetre a szapora szívdobogás, a leizzadások, a gombócérzés miatt érdemes lenne megnézni, jól működik-e a pajzsmirigy, kardiológiai szempontból 24 órás készülékek (Holter ritmuszavar kizárására, ABPM a vérnyomás miatt) jönnek szóba. A vérnyomás kicsit magasabb az optimálisnál, de ez még nem hypertonia, kevesebb stressz és több mozgás segíthet rajta. Ha a vizsgálatok rendben vannak, valószínűleg nem kell a Bisoprolol, bár ez valamelyest enyhít a pániktüneteken is, de inkább pszichológus felkeresése lesz javasolt.Üdvözlettel: Dr. Bene Orsolya

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2009. július 14., 22:54; Megválaszolva: 2009. július 14., 22:54
Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek
Hirtelen szívleállás
Tisztelt Dr. Molnár Dóra! Köszönöm szépen válaszát az előző írásomra. Elnézést, ha fárasztom az üzeneteimmel. De a múltkor feltett...
Extrasystole vagy ritmuszavar?
Tisztelt Doktornő! Köszönöm az eddigi gyors,megnyugtató és részletes válaszait. Legutolsó kérdéseim a hosszú QT szindrómára vonatkoztak. Volt...
Hirtelen szívleállás
Tisztelt Dr. Molnár Dóra! Kiskorom óta félek a hirtelen szívleállástól, ami egy éve nagyon erős szorongássá fajult. Az interneten utánaolvastam a...
Ugye nem szív eredetű?
Üdv! 24 fiu vagyok aki szorong es fel a betegségektől. Ezek a dolgok mar tobb eve fenn allnak es rengeteg fizikai vzsgalaton is voltam. Panikbetegnek...
Inappropriate sinus tachycardia
Üdvözlöm! Egy olyan probléma miatt írok, hogy napi szinten van mellkasi díszkomfort érzésem, időszakosan nehézlégzésem, illetve változó pulzus....