Szívritmuszavar: menjek vissza a szakorvoshoz?

Kedves Dr. Bene Orsolya!

Köszönöm a válaszát. Azt írta, hogy 24 órás Holter eredményét nem látja. Igazából nem is volt ilyen, mert a kardiológus szerint csak akkor van erre szükség, ha nem javul az állapotom. A gyógyszer igazából az erős szívdobogást megszűntette, tehát ezen segített, de mostanában egyre többször fordul elő, hogy azt érzem, hogy a szívem, mintha begörcsölne, vagy valami összehúzná és mintha kihagyna egyet. Van úgy, hogy órákon át ezt érzem, nem folyamatosan, vagy van úgy, hogy egy nap többször is, a másik nap meg semmi bajom. Az EKG-vel és ultrahanggal minden rendben, de mégis nagyon kellemtlen érzés, és ijesztő is. Azt is írta, hogy nem írtam a pajzsmirigyemről. Végeztek ilyen vizsgálatot is és azzal is minden rendben. Viszont a leletemen nem szerepel a vas. Tehát lehet, hogy ez esetleg vérszegénységtől van? Azt még hozzátenném, hogy pillanatok alatt elzsibbad a kezem vagy a lábam, ha olyan szögbe van és folyton hidegek a végtagjaim. És még az életkoromról érdeklődött, 25 éves vagyok (egyébként nem dohányzom és elég vékony testalkatú vagyok.) Ez akkor csak egyszerű rossz vérkeringés, és ezen, hogy lehet javítani. Ön javasolja, hogy menjek vissza a szakorvoshoz és kérjek egy 24 órás Holtert?

Válaszát előre is köszönöm.

WEBBeteg szakértő válasza szívritmuszavar témában

Kedves kérdező! A kihagyások és a velük járó panasz valószínűleg extraszisztolék következményei. Ezek a vártnál korábban jelentkező elektromos impulzusok, amik korai szívösszehúzódást, azután pedig hosszabb-rövidebb szünetet, kihagyást okoznak, többnyire ártalmatlanok. Általában a pulzuscsökkentő gyógyszer ezek számát is csökkenti, máskor viszont pont az alacsonyabb pulzusszám kedvez a megjelenésüknek. A Holtert azért is érdemes lenne megcsinálni, hogy látható legyen, tényleg ezek állnak-e a háttérben, illetve mekkora a számuk. Sport, Magne B6 segíthet az előfordulásuk csökkentésében, de néha elég nehéz őket befolyásolni. Bár vasat nem néztek, vérképre valószínűleg történt vérvétel, alacsony hemoglobinszint (Hb, Hgb) és vörösvértest-szám (vvt, RBC) utalhat vérszegénységre. A hideg végtagok nőknél gyakran előfordulnak, a vegetatív idegrendszer működésének labilitásával magyarázhatók (ez felel a szervi működések, a pulzusszám, a vérnyomás szabályozásáért), de ha a panasz állandósul, angiológiai kivizsgálás jön szóba.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. június 12.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Lehetséges PSVT szívritmus zavar?
Kedves DR. Molnár Dóra. Az elmúlt egy évben érdekes és néha jelentkező erős és gyors szívverést érzek, de leginkább akkor jelentkezik, amikor lehajlok egy...
Kihagyó szívverés
Üdv. 1 éve jelentkezett nálam erős szívdobogás érzés, illetve időnként kihagyó szívverés, nagyobb bedobbanás, ezalatt nehezebb levegővétel. Sajnos a...
Elektrofiziológiai vizsgálat
Jónapot kívánok doktornő, szeretném megkérdezni, hogy magánúton elektrofiziológiai vizsgálat magyarországon végeznek e vizsgálatot s hol? 82 éves nagymamám 1...
Emésztés okozta ritmus zavar ?
Tisztelt Doktor Úr! Elég egy érdekes jelenséggel fordulok Önhöz . Már egy ideje gond van a belemmel/emésztesemmel, voltam sok vizsgálaton minden negatív ....
Szívritmuszavar vagy pánikbetegség?
Tisztelt Doktornő! 4 héttel ezelőtt kezdődött nálam, hirtelen a semmiből előjövő, mellkasi fájdalom, nehéz légzés, végtagzsibbadás, erős fájdalom a hát bal...
Ritmuszavar
Üdvözlöm! A panaszaim körülbelül 3 évvel ezelőtt kezdődtek. Időnként úgy érzem, mintha a szívem kihagyna egy ütemet és egy nagyobbb dobbanással térne vissza....