Félek (sok mindent leírtam, mert nem tudom, mi függhet össze mivel)

Januárban volt egy furcsa rosszullétem: a fotelben ülve olvastam, és hirtelen ájulás-közeli állapotot éreztem. Nem éreztem a csuklómon a pulzusom, majd nagyon gyors lett a szívverésem, ami egész éjszaka megmaradt, 100 körül volt folyamatosan. Emiatt, és mert nagyon féltem, hogy ha elalszom, nem ébredek fel, nem aludtam szinte egész éjszaka. Másnap kardiológiai vizsgálat: EKG, majd 24 órás EKG, szív ultrahang, vér- és vizeletvizsgálat is következett, és szerencsére mindent rendben találtak (kivéve a 7, 1-es koleszterint, és kis pajzsmirigy alulműködést) . Nem vagyok túlsúlyos (164 cm, 53 kg) , és nem tudok róla, hogy a geincferdülésen kívül valamilyen betegségem lenne (+csomó a mellemben) . (Nem tudom, fontos-e, de tavaly nyáron hagytam abba 3 és fél év után a fogamzásgátló szedését, azóta megjött ugyan, de 2 heteket késik, és legutóbb is menzesz helyett csak pecsételő barna vérzésem volt néhány napig., egy csepp friss vér sem) A furcsa rosszullét egyébként többször visszatért, de kisebb mértékben csak (lehet, mert már kevésbé ijedtem meg) . Egy ideig azt hittem, valami étel miatt volt/van, a kávéra fogtam (mert az első rosszullét előtt kávét ittam, és bevettem egy vitamintablettát, amit nem szoktam rendszeresen) , de ez valószínűtlen. Eszembe jut a nagypapám is, aki még nem volt 50 éves sem, és mindenféle előzmény nélkül egyik pillanatról a másikra meghalt szívinfarktusban. Mi van, ha valami örökletes dolog is közrejátszik (bár azt a vizsgálat kimutatta volna)? Azóta folyamatosan figyelem magam, és akárhányszor szúró érzést érzek a mellkasomban, vagy zsibbad a kezem (múltkor arra ébredtem, hogy zsibbad a bal kezem és a bal lábam is, és nagyon megijedtem) , vagy hidegnek és élettelennek érzem a végtagjaim, vagy kicsit megszédülök, és érzem, hogy kezdem elveszíteni az éber kapcsolatot a külvilággal, figyelem a pulzusom, nagyon félek, mondhatni halálfélelmem van. Félek egyedül lenni a lakásban, mert mi van, ha a legutóbbi után ismét rosszulleszek és összeesek. Mi a véleménye?

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Molnár Dóra válasza rosszullét témában

Kedves Kérdező!

Jó hír, hogy a kardiológiai kivizsgálás nem mutatott eltérést, de mivel ismétlődtek a panaszok, érdemes lenne visszamenni a kardiológushoz, hogy esetleg van-e még teendő. A 100/perc körüli pulzus inkább az ijedtségtől lehet, nem olyan sok, hogy ez szívrohamot okozna. Az a tény, hogy a hormonális háztartása nincs rendben, valóban beleszólhat a rosszullétekbe, egy részletesebb endokrinológiai kivizsgálás esetleg szóba jön. Érdemes lenne ezt a nőgyógyásszal először megbeszélni, illetve a pajzsmirigy alulműködésének okát is tisztázni kell. A magas koleszterint egyébként részben összefügghet a pajzsmirigy problémával is. Javaslom, hogy késő délután, estefele iktasson be egy könnyű fizikai tréninget- kocogás, úszás, gyors tempójú séta, így jobb lesz az alvása. Amennyiben a fenti vizsgálatok alapján nincs eltérés, és nem javul a helyzet, pánik betegség irányú kivizsgálás is javasolt. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. május 07., 20:23; Megválaszolva: 2012. május 08., 13:06
Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek
Lelet értelmetés
Kedves Dr nő.Leirná nekem erről a leletről a vélenényét.EKG: S.r fr.94/min.pQ: 0,24 sec.QRS: 0,1 sec.III ben jelzett descendalodó STD,neg-pozT, II-a VF...
Kardiologia ultrahang
Jò estét kívánok! A mai napon voltam kardiologiai szakrendelèsen, mert Covid fertőzés után (2020 november) még mindig nagyon fáradékony vagyok, a...
Pulzus érték
Szép napot! Arról szeretnék érdeklődni, hogy én voltam egy hónapja kivizsgáláson szív ultrahang és egk formályában terheléses EKG nemvolt...
Szívprobléma
Tisztelt Doktornő! Kb. 3 éve rosszul lettem a munkahelyemen. Magas vérnyomás, elvileg rossz EKG. Bétablokkolót kaptam az üzemorvostól, és metoprolol...