Meddig bírja így az édesapám? Alkohol problémák.

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Édesapám most 52 éves, és körülbelül 20-25 éve alkoholista. Kb 180 cm, és 80 kg. Próbáltunk, és a mai napig is próbálunk rajta segíteni, de nem hagyja, neki fontosabb, hogy a mindennapi alkohol meglegyen. Orvoshoz nem hajlandó fordulni, pedig ő segíthetne a legtöbbet rajta. Hétköznaponként legalább napi 2 liter tablettás bort megiszik, hétvégenként pedig akár napi 6 liter tablettás bort, plusz 1-két felest is elfogyaszt. Megnéztem, ezek a "borok" általában 10%-osak. Nagyon agresszív tüneteket produkál, és bármennyire is iszik sokat, mégsem jönnek ki rajta olyan tünetek, hogy akár imbolyogna, vagy koordinálatlan lenne a járása. Már ott tart, hogy szinte sose józan, még reggelre sem józanodik ki, éjszaka is folytatja az ivást, aludni is csak felületesen alszik. Enni keveset eszik, hiába próbáljuk etetni, de inni annál többet iszik. Azt vettük észre, hogy elég sokszor van hasmenése. Ha néha józannak is tűnik, bár előtte való nap ugyanúgy sokat ivott, akkor pedig remeg a keze. Szeretnénk, ha leszokna, a saját és a mi érdekünkben, de ha ennyi éven át nem sikerült, gyanítom, hogy már nem is fog. Nem akar egyszerűen leszokni, neki így jó. Szakemberhez nem tudjuk "elvinni", aki segítene neki leszokni, pedig próbáltuk, nem is egyszer. Ha felhozzuk a témát, inkább megver minket. Arra sem hajlandó, hogy eljöjjön velünk egy egészségügyi állapotfelmérésre, ahol megvizsgálnák akár a mája állapotát, akár egy átfogó vizsgálatot csinálnának rajta. Előre tudjuk, hogy nem fog elmenni egy orvoshoz sem. Ha ezt továbbra is így folytatja, meddig bírhatja így a mája? Aggódunk.

Dr. Csuth Ágnes válasza alkoholizmus témában

Kedves Kérdező! Ez egy olyan kérdés, amire az állapot ismeretében lehetne csak közelítő választ adni, pontos választ akkor se, mert a szervezete mindenkinek eltérő, eltér az anyagcsere, az alkohol lebontása is. Egyetlen megoldás, ha komplex belgyógyászati-pszichiátriai kezelés alá kerül édesapja, de ha nincs betegségbelátása, erre nem kötelezhető. Azonban, ha bűncselekményt követ el, a kezelés elrendelhető, ez esetben kérjék a háziorvos segítségét.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. június 29.

Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek

Alkohol problémák
Tisztelt Orvos! Egy évek óta küzdő problémáról szeretnék tanácsot kérni. Az anyukám évek óta alkohol problémával áll szemben. Az évek alatt egyre rosszabb és...
Hogyan segíthetnék., hogy leszokjon az...
Az édesanyám 39 éves, kb. 163 cm és 80 kg. Már több éve édesapámmal isznak alkoholt (sör, bor, pálinka), de mértekell. Ez az utóbbi 3-4 évre már nem...
Segíség az alkohol leszokásáról, akár...
30 éve redszeresen iszom főleg tömény italokot megelégeltrm ezt az életmódot szeretném abbahagyni, ha lehet gyogyszerek segítségével. Előre is köszönöm a...
Alkoholizmus
T. Doktor Úr/Nő, aggódom a páromért, 62 éves férfi, 178 cm és 102 kg. Naponta 2 liter bort iszik, de nem egyszerre, hanem egész nap elkortyolgatja. A...
Agresziv alkoholista
a fiam 33 éves alkoholista. Napi 3-5dl pálinkát iszik minden nap. Van, amikor többet. Időnként nagyon agresszív, és düh kitörései vannak. Tör zúz.nem akar...
Alkoholizmus
Üdvözlöm Önöket! Úgy gondolom be kell vallanom valakinek, hogy alkoholista vagyok, Ebben szeretnék segítséget kérni. Kb. 15 éve iszom minden nap, fehérbort,...