Tompalátásom van vagy sem?

Kedves Doktornő! Az alábbi szemészeti problémával állok szemben. A jobb szemem jóval gyengébb, mint a bal, ez olyan 10 éves korom körül, derült ki úgy emlékszem. Akkor az egyik orvos azt mondta, hogy nem lehet rajta segíteni. Szülők kétségbeesve rohantak velem más orvoshoz… A másik szemésznél kaptam szemüveget, amit kb. 4-5 évig viseltem, de nem javult semmit a látásom. Kellett takarnom is a jó szememet, az sem segített. Az orvos úgy diagnosztizálta a betegséget, hogy születésem előtt lehetett egy gyulladási folyamat és az éleslátás előtt maradt egy kis heg. Többször rákerestem a neten a szembetegségekre és azt hittem ez tompalátás., De én tulajdonképpen teljesen „élesen” látok vele, csak mindenhol foltok vannak., Mint mikor az ember nagyon erős fény után foltokat lát, vagy rosszul lesz. A tompalátásnál nem az a tünet, hogy homályosan vagy sehogy nem lát a beteg arra a szemére? A gyengébb szememet nem is használom, a „vezérszem” veszi át a mindennapokban a szerepet. Ha fárad a gyengébb szemem, akkor kancsalítani kezd „kimegy” oldalra., Hogy melyik probléma volt előbb, ezt már nem tudom, de, mintha olyan is rémlene, hogy nagyítóval néztem kiskoromba a nap felé, lehet-e azzal összefüggésben, hogy esetleg valami maradandó károsodást sikerült „összeszednem”, ami valószínűleg továbbra sem gyógyítható? A jó szememmel átlag felett látok szerencsére. Tudom, hogy kérdésem nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, de nem igazán akarok „feleslegesen” újra vizsgálatokra járni, ha ezen úgysem lehet segíteni. Köszönettel: Csaba5

WEBBeteg szakértő válasza látás témában

Tisztelt kérdező! Nagyon fontos tisztázni, hogy a  tompalátás során a szem ép, vagyis a gyenge látás magyarázatának nincs megfogható oka, anatómiai elváltozás nincs a háttérben. A tanulási folyamatba csúszott hiba. Ha az éles látás helyén heg található az lehet régen lezajlott gyulladás maradványa, vagy esetleg, amint említette a nap miatti heg is lehet. Ilyen esetben meg van a pontos oka  a rossz látásnak, de körülötte az ideghártya ép, a perifériás látás jó. Általában a heg már valóban nem gyógyítható, az éles látás helye nem regenerálható. A leírt gondos kezelés (szemüveg, takarás stb.) azt jelenti, hogy mindent megpróbáltak a látás feljavítására. Kontroll vizsgálatra esetleg azért lenne érdemes elmenni, mert van néhány vizsgálat, amit nem lehetett gyermekkorban elvégezni (pl. érfestés) . A szemfenékről készített felvételen Ön is megláthatja  a heget. Az érfestéssel pedig az aktivitását lehetne megállapítani.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. július 30.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Tompa látás
Azt szeretném kérdezni, hogy a bal szemem 40%.os a jobb pedig teljesen egésséges valamint a térlátásom nincs, műtéti úton lehetne e ezt kezelni?
Szem fókuszálása közelre-távolra,...
Kedves Doktornő! A következő lenne a kérdésem: , amikor közelre nézek (mondjuk az egyik ujjamra), akkor nekem a háttér szétcsúszik. És ugyanez igaz a...
Látásprobléma
jó napot! Nyár elején észrevettem, hogy valami nincs rendben a látásommal.a panaszom oka, hogy a látóteremben látom az orrom jobb oldalát és ez zavar a...
Látászavar
Tisztelt Doktornő! Már többször előfordolt, hogy ha a szememet erősebb fény éri (autó reflektor, fehér fal), akkor egy ponton nem látok, majd ez a pont...
Baba látás
Drága doktornő vagy ur! Szeretném megtudni, hogy menyi idömulva lát a csecsemö! Ugyan is az unokám 3 hetes és ahányan vagyunk erröl anyi vélemény van!...
Csecsemőkori látás
Kedves Doktornő! Most született kisbabám. Mikor lehetek benne biztos, hogy lát engem? Először csak, mennyit fog látni belőlem? Ha nem lát, akkor, hogyan...