• Szem-probléma

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Szakértő!

        Néhány hete vettem észre, hogy időnként 1-1 másodpercre fényes pont vagy valamilyen más kicsi alakzat villan be, azt hiszem, hogy a bal szememmel látom. Lehetek bármilyen helyzetben, fekve, ülve, állva, tévénézés közben, sőt még csukott szemmel is, mindenhogy előfordult már. Vannak átlátszó úszó vonalak is a látóteremben, de amikor 1 éve vizsgálták a szemem, azt mondták, hogy ez természetes jelenség, főként, hogy világos kék a szemem. Szeretném tudni, hogy mitől lehet ez a fénypont és mit lehet tenni ellene? Köszönöm szépen!

        WEBBeteg szakértő válasza a folt villanás témában

        Tisztelt kérdező!


        A fényes pont vagy folt felvillanás oka lehet kezdődő zöldhályog - átmeneti szemnyomás kiugrások okaként. Ritkábban az ideghártyához tapadó üvegtesti kötegek húzó hatása miatt kialakuló idegingerlés. Az ideghártyában húzás hatására az az érzet keletkezik mintha fény felvillanást látna - ezért van az, hogy minden testhelyzetben, csukott szemmel is észlelheti. Fényfelvillanás kísérheti még a migrénes fejfájást is - nem említ fejfájást, így
        az Ön esetében ez kevéssé valószínű.
        A vérnyomás ingadozást is kísérheti fényfelvillanások látása, de ez általában mindkét szemre jellemző.
        Kontroll szemészeti vizsgálatot javasolnék: szemnyomás méréssel, látótérvizsgálattal esetleg pupilla tágítással (tág pupilla mellett körbe lehet nézni az ideghártya érzékenyebb széli részeit is).

        Üdvözlettel: Dr. Papp Júlia, szemész

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Papp Júlia, szemész
        Orvos Itt kérdezhet További orvosok

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-05-29 09:05:37; Megválaszolva: 2011. október 04., 12:49

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Cím! Jelenleg 11 hetes kismama vagyok. Májusban lett egy belső árpa a jobb alsó szemhéjam alatt. Akkor a szemész azt mondta h nem kell vele tenni semmit majd fél év kb. és elmúlik. Közben terhes lettem. Az árpa viszont nem múlt el. Nem...
        Tisztelt Doktor Úr. Hüvelyváladék került a szemembe amit csak másfél órával az eset után tudtam kimosni. Egyenlőre nincs panaszom. Nem gyulladt be, nem könnyezik. Vizol s szemcseppet cseppentettem bele miután kimostam. A partner 30 éves...
        Üdvözlöm! Az a problémám, hogy pár napja egy világosabb barnás foltot találtam a bal szemem szemfehérjéjén, a felső szemhéjjam mögött, néha érzek nagyon enyhe fájdalmat a szememben, de betudtam a jó pár évvel ezelőtti 3-4 alkalommal...
        Tisztelt Doktor úr, Kislányomnak több mint 3 hete piros az egyik szeme. Azon belül is a belső, orra felöli rész, tehát nem az egész szeme. Nem váladékozik, nem viszket neki. A gyerekorvosunk először tobrex nevű szemcseppet írt, de mivel ez nem...
        Szép napot ! Szemorvos által felírt szemcseppet használtam /Tobrex /ameddig kellett. Műkönnyet használok,mindezek ellenére a bal szemem váladékozik,és eléggé könnyezik. Szemvidítófűvel borogatom. Mit tehetnék még ? Üdvözlettel :...
        Üdvözlöm Már legalább 2-szer írtam a szememmel kapcsolatban általában olyan tünetek miatt mint pl. Foltokat,fényvillanásokat látok! Most azonban egy teljesen új és ijesztő tünetem van.. Már kb 5 napja van látótér kiesésem de érdekes...
        Szép napot kívánok! Évek óta nem igazi a szemem (nem egészséges) voltak jobb és rosszabb időszakok is. Általában nap végére 22:00 óra felé a szemem fáj ég viszket néha azt érzem mintha lenne benne valami, ilyenkor van az hogy ideje aludni....
        Üdvözlöm! A családban sajnos előfordult már a makuladegeneráció és én is azt tapasztaltam itthon az amsler rácsnál hogy nem a fekete pont közelében hanem a szélén kissé hullámos lenne a vonal, de nem fixen hanem egyszer olyan egyszer nem....
        Kedves Doktor úr/Doktornő! Egyik reggelre a bal szemem nagyon csúnyán bedagadt (szemhéjam és a szemem alatt is). Korábban már előfordult ilyen, akkor elmentem szemészhez, aki allergiára tippelt, de azért adott Tobrex szemcseppet. Kb. 4-5 nap...
        Üdvözlöm! Korábban írtam már olyan tünetekkel hogy sokszor látok foltokat illetve hogy sokszor van nyomó érzés a szembe és hogy fáj is és a lámpák körül úgy nevezett "halokat" látok.. Most az lenne a panaszom hogy pislogáskor főként...