Felnőttkori kancsalság
Üdvözlöm! A bal szemem látása nem fejlődött ki rendesen születésemtől. Kisebb is a szemgolyó valamelyest, mint a jobb, és befelé kancsalít. Gyermekkoromban átestem kozmetikai műtéten, Debrecenben, majd később Szolnokon is.Egy ideig szinte párhuzamosan állt a 2 szemem, de sajnos a jobb szemem elkezdett romlani, és ahogy egyre erősebb szemüveget, illetve kontaktlencsét viseltem, ennek arányában egyre jobban visszahúzódott a bal szemem. A második kozmetikai műtét után, a műtétet elvégző orvos azt mondta, hogy ha a későbbiekben visszahúzódik a tompalátó szem, sajnos nem lehetséges újabb műtét, mivel már túl rövidre vannak szabdalva a szem golyót irányba tartó izmok. Én mégis nagyon szeretnék egy újabb kozmetikai műtétet, hogy ha egy rövid ideig is, normális embernek érezzem magam. Ön szerint változott e az elmúlt 20 év alatt a műtéti technika, hogy a már kétszer megműtött szememet harmadjára is meg lehetne műteni sikeresen? Hova érdemes menni vizsgálatra időpontot kérni? Köszönöm a válaszát!
Dr. Juhász Levente Ákos válasza szem műtét témában
Tisztelt kérdező! Sajnos a szemizmokon végzett beavatkozásoknak vannal határai, nem lehet őket sokszor ismételni. Szemészeti szakrendelésre kellene elmenni, bemutatva sz összes eddigi dokumentációt. Fontos, hogy szerepeljen a szemizmokon végzett műtétek potnos leírása is (mmekkel együtt). Mindezek ismeretében kehet nyilatkozni arról, hogy lehet-e újabb kozmetikai műtétet végezni a szemen.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.