szemprobléma

Kedves Halmosi Edina! Másfél hete ahogy a tükörbe néztem láttam hogy a bal szemem be van vörösödve. Kontaktlencsét hordok így gondoltam kiveszem és pihentetem. Helyrejött, majd1 hét után visszatettem és 2 nap múlva megint ugyanaz lett. Megint kivettem és megjavult de elmentem a kontaktológus -szemész doktornőhöz és megmutattam. Akkor éppen nem látszott semmi azt mondta valószínűleg néha száradhat a szemem a lencse alatt és adott műkönnyet. Cseppentettem is bele (aznap bent volt a lencse) Este kivettem és reggelre tiszta piros érhálózattal átszőtt lett a szemem, váladék egy kevés volt. Ez a pirosság megmaradt egész nap pedig szemüvegben voltam (talán egy kicsit halványult. Lehet ez még mindig szárazságtól, vagy Ön szerint mi okozhatja? Egyszer már volt olyan hogy allergiás lettem a lencsére és cserélni kellett de akkor egyformán pirosodtak a szemeim. köszönettel Nóra

Legfrissebb cikkek a témában

Halmosi Edina válasza szemészet témában

Tisztelt Kérdező!

Mindenképpen jól tette, hogy felkereste kontaktológusát!

Valószínű, hogy valamilyen gyulladásos folyamat is kialakulóban volt önnél, ezért kezdett váladékoznia a szeme.

Legjobb az lenne, ha a régi lencséjét tokkal együtt kidobná, mert könnyen lehet, hogy a lencse volt már valamivel fertőződve, ami az ismételt behelyezéseknél mindig panaszt okozott.

Nyilván száraz is a szeme, ami további panaszokat okoz kontaktlencse viselésnél.

Igyon sok folyadékot, használjon műkönnyet és kicsit pihentesse a kontaktlencse viselését. Esetleg próbálkozzon másik típusú lencsével, vagy átmenetileg használjon napi lencsét!

Üdvözlettel:

Halmosi Edina

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
 Halmosi Edina
Halmosi Edina optometrista-kontaktológus
Kérdés: 2012. június 26., 17:44; Megválaszolva: 2012. június 29., 16:03
Kérdések és válaszok: A szem betegségei
Homályos látás, szemfáradtság
Tisztelt Doktor Úr! Január végén azt vettem észre, hogy a bal szememmel homályosabban látok. Szemészeten -1es cilinderes dioptriát állapítottak...
Dioptria kérdés
Tisztelt Doktorúr! A kérdésem ugyan nem szemészeti problémából eredő, de mégis nagy segítség lenne a szakmai válasza. Egy szerep...
Látásromlás oka így tisztázható?
Tisztelt Doktorúr! 22 éves fiú vagyok, és elég hirtelen kialakuló látásromlás miatt megyek a szemészetre. Ott végeznek elvileg egy "szemnyomás"...
Áttetsző dudor a szemfehérjén
Tisztelt Doktor Úr! Néhány napja reggel lettem figyelmes a jobb szememen megjelent áttetsző dudorokra. Napközben “bejáratódott” elmúlt a...
Látási problémák
Kedves Doktor Úr! Pár hete furcsán látok, olyan a látásom, mint aki egy kicsit részeg, nehéz a fókuszálás, nagyon fárad a szemem. Száraz is...