Lehetett TIA?

Tisztelt Doktornő! Néhány napja történt, hogy utazás közben először fekete foltot láttam a szemem előtt, közvetlenül ezután migrénes jellegű fejfájástört rám, Ilyen már előfordult néhányszor, főleg ha front van. Nagyon érzékeny vagyok rá. Vettem be fájdalomcsillapítót és ezzel letudtam. De ez után kb 5 perccel, olyat éreztem az arcomon (mindkét oldalon), mintha zsibbadna, vagyis inkább érzéketlen lenne. Ha megfogtam éreztem, csak tompábban. Vizes ruhával törölgettem. Nagyon megijedtem, szinte bepánikoltam, úgy éreztem az adrenalinom is megugrott. Ezután pedig a beszédben kicsit akadoztam. Pl: 1-2 szó nehezebben jutott eszembe, ragozásban tévedtem picit, 1-2 betű tévedés, de ezeket saját magamon ki is javítottam. Gondolatban teljesen tiszta voltam, folyamatosan beszéltem, teszteltem magam(nevem, adatok, tudtam mosolyogni, nyelvemet kinyújtottam, karom egyformán mozgott). Kérdeztem férjemet, hogy mindent jól mondok e. Aztán ½-1 óra mulva már teljesen rendben voltam, csak egy kis fejfájás maradt. Nagyon szorongós vagyok, többször volt már pánikrohamom, és tudom, hogy szoktam olyankor zavartan beszélni, de megijedtem nehogy strok legyen. Bár nem voltak féloldalas tüneteim, nem dohányzom, nem szedek fogamzásgátlót, és még csak 30 éves vagyok. Bejelentkeztem orvoshoz, de csak 1 hónap mulva megyek. Addig rettenetesen izgulok, Önnek mi a véleménye? Köszönöm türelmét és válaszát! Bea

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Bessenyei Mónika válasza a stroke témában

Kedves Kérdező! A leírása alapján nagy valószínűséggel auraval járó migraine-e zajlott, nem pedig TIA. Ha még nem volt fejfájás szakrendelésen, érdemes elmennie, hogy kivizsgálják és gondozásba vegyék. Nem kell megijednie ha ismétlődik, ezek a tünetek a migraine-s fejfájást megelőzhetik, kb. 1/2-1 óráig tartanak és teljesen elmúlnak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. október 25., 19:06; Megválaszolva: 2011. október 26., 23:35
Kérdések és válaszok: Stroke (Agyvérzés és agyi érelzáródás)
Erek állapota fiatalon
Kedves Doktornő! 31 éves, rendszeresen sportoló (heti 3-4 súlyzós edzés, heti 1-2 cardio edzéssel, csak fehérjét fogyasztok mint...
ischaemias laesio
November 8.-án az utcán lettem rosszul, mentő érkezett magas vérnyomást mértek, és mivel előző nap extra mennyiséget bicikliztem ( cca 100 km)...
Esetleges Orvosi mulasztás...
Tisztelt Doktor Nő. Édesapám 76 évesen idén augusztusban minden előzmény nélkül elhunyt. Halottvizsgálati bizonyitványon az szerepel hogy...
Stroke utáni állapot
Kedves Doktornő! A barátom 1 hónapja Stroke-ot kapott. Nem volt lehetőségünk a 3 órában maradni. Amikor a mentők bevitték a sürgősségire, azt...
vérhígító szedése melett lehet-e...
Már volt strokom, magas a vérnyomásom és a koleszterinem is. Vérnyomás csökkentőt, és vérhígítót is szedek, és a koleszterinre tablettát Azt...