Évek óta tart, mi lehet ez?

Kérdésem csak tünetekre épül, igazából még nem kaptam konkrét választ arra, hogy mitől is van ez a panaszom. 2001.szeptemberében mentem először orvoshoz a következő tünetegyüttessel: a jobb combom belső legfelső felén, már az inasrészen, de semmi köze a nőgyógyászathoz (nőgyógyász és saját tapasztalatom szerint sem) vettem észre 1 csomót, ami hol kisebb, hol nagyobb lett. Legelőször a sebész ambuláns ellátással felvágta, majd gumilapot helyezett bele, hogy napokig tudjon tisztulni és elmúlt. Majd 1 év múlva megint észre, észre vettem.de kb.az előző helytől kb. 1cm-re a tünet ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy az már nem csak meg megnőtt és összement, hanem úgy viselkedett, mint 1 pattanás.Persze a nagysága változó volt mindig ennek a "pattanásnak", de a tartalma ugyanaz, gyulladt, fehéres-sárgás váladék. Volt, hogy 1 héten többször is "kifakadt", már nagyon elvékonyodott ott a bőr. Második alkalommal is a sebészetre kerültem. Gyógyulásom és válasz keresésem érdekében megjártam a bőrgyógyászatot, ahol kísérleteztek, megjártam a nőgyógyászatot, akihez minden évben járok, de mégis kinevetett, hogy ezzel a problémámmal mit keresek ott, mert nem tartozik a nőgyógyászathoz...válaszom egyszerű: a bőrgyógyászatról küldtek. Ezer fajta krém és gyulladáscsökkentő szedését ajánlották...majd maradt a sebészet, aranyos dokival...ahol először többször szintén ambuláns ellátásban részesültem, majd pár hét többszöri kezelés után az orvosom úgy döntött, hogy altatással kitisztítja nekem ott azt a részt teljesen. Na a műtét után jártam is 2 naponta hozzá kb. 6 hónap alatt lezajlott és változott annyit a problémám, hogy kb. 2-3havonta éreztem mindig, hogy na most kellene megnyomni és ez a fehér-cérna szerű váladék távozik ott mindig. A szagát nem részletezem! A háziorvosom anno akkor azt mondta, hogy ő attól tart, hogy nehogy sipoly keletkezzen ott...::)) Ez kb. 2006-ban volt. Azóta csak ez a pár havonkénti kis kellemetlenség jött elő. Most 2011 elején szintén erősebben előjött ez a problémám..a bugyivonalon található kis pontocskám hol nagyobb hol kisebb...néha erősebben, gyengébben fáj, most nem váladékozik, fehéredik ki a közepe, mint a második szériában jártam, inkább az első alkalmakhoz hasonlít. Konkrét választ soha nem kaptam, inkább csak feltételezéseket...hogy valószínűleg zsírmirigy vagy szőrtüsző. Az altatás alatt lévő beavatkozás során sem talált semmi kézzel foghatót az orvosom. Az orvosom hozzáállása ebben ügyben pozitív volt, mert hetekig sokszor 2 naponta találkoztunk, már olyanok voltunk, mint a barátok., De választ sajnos nem tudott adni. Kérdésem szerintem egyértelmű: Mi okozhatja, merre, kihez forduljak, most, hogy a problémám újra előkerült, ráadásul azóta elköltöztem Kecskemétre, szóval ismeretségem a 0-val egyenlő...a sebészetre pedig egyből nem rohannák, mert azt az időszakot nem kívánom senkinek. Köszönöm válaszotokat. Üdv.Ágnes

WEBBeteg Szakértő válasza műtét témában

Tisztelt Kérdező! A krónikus gyulladásos folyamatot fenntartó dolgot kell megszüntetni. A javaslatom, hogy a bőrön lévő nyílás mögött lévő járatot kell tisztázni. ennek többféle formája létezik. Biztosan van a bőr alatti lágyrészekben járat. A végleges megoldást a gyulladásmentes időszakban végzett műtét jelenti, mikor az érintett lágyrészt kell eltávolítani. Az állandó megnyitogatások és kötözgetések nem fogják a problémát megoldani. Keressen fel sebészeti szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. március 10.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Hangszál.polip mütét után
Tisztelt Dr Úr! Az előző kérdésemhez még szeretném meg kérdezni, hogy a füleim is fájnak, a fejem szinte állandóan! Sokat szenvedek! mellékelem a zárót...
Hangszál.polip mütét után
Tiszrelt Dr Úr Egy hete műtöttek hangszál polippal még mindig nagyon fáj, fáj a fülem.is , a fejem. Már nagyon elkeseredtem, semilyen tanáccsal nemmláttak...
Parotis műtét után
Tisztelt Doktor Úr! Lassan két hete (február 21.-én) parotis műtéten estem át, mely során egy jóindulatú, 2 cm-es retenciós cystát távolítottak el a bal...
Kezelés várható és milyen?
Üdvözlöm! Édesapámat augusztus 11-én műtötték, jobb alsó tüdő lebenyből vettek ki és még nyirokcsomókat, amiket látott a dr Úr, hogy nem jók. Megjött a...
Nyitott arcüreg Fess műtét
Köszönöm szépen a választ a kérdésemre! Viszont volna egy kis problémám aug. 10re várom a menstruációmat. A Fess műtétem arcüreg aug. 13-án lesz. A...
Csont áttéttel melldaganat műthető?
Tisztelt Dr.Úr! 2019.augusztusban csomót tapintottam a jobb mellem külső határaban. Vastag tűs biopszia után 2.5 cm X9.6 mm Kétgócú tripla negatív...