Nyirokcsomó vagy más?

Jó napot kívánok! Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy márciusban volt egy igen csúnya faggyúmirigy gyulladásom (sebocysta), aminek következtében a bikinivonalam mentén 3 apró nyirokcsomó nagyobbodott meg (kb borsószemnyi), amire az orvos azt mondta, hogy lehet nem is húzódik vissza soha. Március végén meg is műtötték, és 5 öltéssel varták össze, mert elég nagy volt. A problémám pedig az, hogy mikor elkezd begyógyulni a sebem, akkor újra begyullad, és gennyes, véres váladék folyik belőle. ez már vagy 4szer történt meg azóta. A bőrgyógyász írt rá egy kenőcsöt, de észrevettem, hogy újabb 2 nyirokcsomóm duzzadt meg. Ezek az újabb duzzanatok a még mindig fentálló fertőzés miatt jelentkeztek vagy esetleg más okból? (Az egyik 1-1.5 centis lehet, elmozdítható.) Biztos hogy soha nem fognak elmúlni és biztos hogy nyirokcsomók? Nagyon megköszönném a válaszát, mert már nagyon megijedtem ezektől az újabb csomóktól. Köszönettel, egy aggódó lány.

WEBBeteg Szakértő válasza műtét témában

Tisztelt Kérdező! A rendszeresen váladékozó, azaz gyulladásban lévő lágyrész-elváltozás miatt a nyirokcsomók reakciója teljesen természetes és normális. Önmagában egy vagy több, az érintett területen lévő megnagyobbodott nyirokcsomó nem ad okot aggodalomra. A lágyrész-fertőzés megoldása a kulcs.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. június 30.

Kérdések és válaszok: Műtétek, sebészet

Hangszál.polip mütét után
Tisztelt Dr Úr! Az előző kérdésemhez még szeretném meg kérdezni, hogy a füleim is fájnak, a fejem szinte állandóan! Sokat szenvedek! mellékelem a zárót...
Hangszál.polip mütét után
Tiszrelt Dr Úr Egy hete műtöttek hangszál polippal még mindig nagyon fáj, fáj a fülem.is , a fejem. Már nagyon elkeseredtem, semilyen tanáccsal nemmláttak...
Parotis műtét után
Tisztelt Doktor Úr! Lassan két hete (február 21.-én) parotis műtéten estem át, mely során egy jóindulatú, 2 cm-es retenciós cystát távolítottak el a bal...
Kezelés várható és milyen?
Üdvözlöm! Édesapámat augusztus 11-én műtötték, jobb alsó tüdő lebenyből vettek ki és még nyirokcsomókat, amiket látott a dr Úr, hogy nem jók. Megjött a...
Nyitott arcüreg Fess műtét
Köszönöm szépen a választ a kérdésemre! Viszont volna egy kis problémám aug. 10re várom a menstruációmat. A Fess műtétem arcüreg aug. 13-án lesz. A...
Csont áttéttel melldaganat műthető?
Tisztelt Dr.Úr! 2019.augusztusban csomót tapintottam a jobb mellem külső határaban. Vastag tűs biopszia után 2.5 cm X9.6 mm Kétgócú tripla negatív...