5 éves kisfiú

Tisztelt Szakértő! 2 éve elváltam, az 5 éves kisfiamat én nevelem. Édesanyámmal élek, aki segít a nevelésben. A fiam apukája rendszeresen jön és néha el is viszi a fiát, aki jól érzi magát vele. A gondom a következő. Már a válás időszakában észrevettem, hogy a fiam magához nyúlogat, elvonulva, titkosan a szobájában. Akkor még 2, 5 éves volt. Egy pszichológus azt ajánlotta, vonjam el a figyelmét, kiránduljunk stb. Abba is maradt ez a pótcselekvés. Viszont azt észrevettem, hogy a szexuális(ha annak lehet nevezni) kíváncsisága eléggé élénk. De a testrészek, nemiszervek, mell, fenék kinézete érdekli. Pár napja jelezte az óvónő, hogy 1-2 szülő panaszkodott neki, hogy a fiam a wc-ben arra kérte őket (fiúk, lányok vegyesen) , mutassák meg a nemiszervüket, húzzák szét a feneküket. Mindez többször is megtörtént. Beszélgettem a fiammal, úgy tett, mint aki nem emlékszik. Mikor konkrét dolgokat említettem finoman neki, akkor nem tagadta le. Nehezen tudom kezelni a dolgot, mert félek, nehogy a fiamban valami sérüljön, vagy rossz emlék maradjon. De kellemetlen nekem a többi szülővel szemben is a helyzet. A fiam megígérte többet nem kér ilyeneket a többiektől, de ebben úgy érzem nem vagyok biztos. Sokat olvasok mostanában erről, de igazi útmutatást nem találok. Remélem ez egy egészséges kíváncsiság benne. Mit tanácsol? Mit mondjak neki? Mire figyeljek? Nem akarom, hogy megbélyegezzék! Kell gyerekpszichológus?

Dr. Varga Tamás válasza szexuális kíváncsiság témában

Tisztelt Kérdező!

A gyermekeknél nem ritka az ilyen jellegű tevékenység, kíváncsiság. Némelyeknél erőteljesebben jelentkezik, nem gondolom, hogy kóros állapotról lenne szó.. Erélyesen tiltani nem szabad. Meg kell próbálni megbeszélni vele, hogy ez nem rossz-bűnös dolog, csak közösségben nem szabad, nem illik. Később biztosan ki fog alakulni a kritikai érzéke, kontrollja ezzel kapcsolatosan is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. március 17., 22:15; Megválaszolva: 2011. március 21., 17:04
Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek
Hol kaphatok kompetens segítséget?
Sok lúd disznót győz, és elértem ahhoz a ponthoz, hogy a balszerencséim sokaságára besokalltam. Mozgássérültként születtem egy olyan helyre és...
Érdeklődés egy betegséggel...
Kedves Dr. Pálvölgyi Rita! A kérdést nem magammal kapcsolatban, hanem egy nagyon kedves barátommal kapcsolatosan szeretném feltenni. Egy 48éves...
Scippa szedése súlyos depresszióra
Tisztelt Dr.nő! 23 éves, fiatal lány vagyok és lassan 5 éve szedem a Scippa antidepresszánst a Yarocen alvás segítő mellett. 2021 nyarán jött egy...
Kényszerek
Tisztelt Doktornő! Az lenne a problémám, hogy állandóan szorongok, valamin, mások szerint alaptalan dolgokon. Ahogy egy szorongás elmúlik, rögtön...
Pánikrohamok
Üdvözlöm! Mostanában nagyon sokszor előfordul, főleg a munkahelyemen, de moziba, plázában is, hogy elkezdek valakivel beszélgetni, és pár perc...