Schizofrénia

T. Doktor Úr! /Doktor nő! Tanácsot szeretnék kérni Öntől az alábbi probléma miatt. A szomszédunk (65 éves nő, egyedül élő) már hosszú évek óta olyan betegségben szenved, amit én leginkább a schizofréniához tudnék hasonlítani, nevezetesen időnként torkaszakadtából ordít, általában egy általa vélt személynek, de nagyon sok esetben a mi családunknak irányítottan. Ilyenkor vélt támadásokról, viselkedésekről kiabál, már amennyire ki lehet venni, hogy miről is beszél és rettentő csúnya, vulgáris szavakat használ közben. Tudjuk, hogy beteg, de már nagyon nehéz elviselni ezt a viselkedését, nem tudom, hogy egyáltalán kezelteti-e magát vagy sem. Sokszor a hozzánk érkező személyekbe is beleköt, és arra is volt példa, hogy egyiküket felhívta telefonon (gondolom kikereste a telefonkönyvből a számát) és arra panaszkodott, hogy mi tiszteletlenül beszélünk vele. Mi hozzá sem szólunk, próbáljuk őt levegőnek tekinteni, de gyermekeimet eléggé megviseli ez a fajta viselkedés. Nem tudom mit tehetnénk, kitől érdeklődhetnénk az esetleges orvosi kezelésével kapcsolatban, mert már nagyon terhes lett számunkra a dolog. Van egy 43 éves lánya, de elköltözött tőle, úgyhogy egyedül van és heti rendszerességgel ordít, legfőképpen velünk. Kérem adjon tanácsot, mit tehetünk. Köszönettel: Marianna

Dr. Diószegi Judit válasza skizofrénia témában

Kedves Kérdező! Nem kizárt a skizofrénia, paranoid gondolatok megjelenése szomszédjánál, de erről pontos véleményt csak vizsgálat után pszichiáter tud mondani. Jelezze problémát háziorvosnál, aki a legközelebbi vizsgálat alkalmával erre való figyelemmel tudja majd az illetőt kikérdezni, szükség esetén tovább irányítani egyéb szakrendelésre.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. december 16.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Skizofren vagyok!
Udvozlom! 2016 aprilisaban tortent velem, hogy latoter kieses miatt korhazba kerultem, mint kiderult magas vernyomas okozta azota kezelik minden rendben....
Skizofrénia
Tisztelt Doktornő, amit rólam lehet tudni, hogy 17 éve koromban skizofréniát állapítottak rajtam, azon belül hebefréniát, és skizofrénia utánni...
Tanácskérés
Tisztelt Doktornő! Nővérem születésétől kezdve pszichiátriai beteg, jelenleg 40 éves. A diagnózisa szerint skizofrén, autisztikus vonásokkal. Testileg...
Skizofrénia
Tisztelt Doktornő! kérdésem az lenne, hogy milen eséllyel indulok a leszázalékolásra skizofréniával? 2014-bne állapították meg a betegségemet, sajnos a...
Változások egy skizofrén életében
Tisztelt Doktornő! Férjem, akitől válófélben vagyok skizofrén beteg, gyakori mániás epizódokkal. Kiengedték úgy a kórházból, hogy még mindig pörög, az...
Skizofrén
Kedves Doktornő! Korábban segítséget kértem skizofrén fiammal kapcsolatban. A minap ki lett hívva a rendőrség és a mentők is, miután az egész bejárati ajtót...