Hirdetés
      • Miért nem ért meg a barátom

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Kedves Doktor úr/nő! A barátommal kapcsolatban írok önnek. Fél éve vagyunk együtt és sok mindenben megértjük egymást, de nemrég felmerült egy dolog amivel kapcsolatban teljesen másképpen gondolkozunk. Van egy lány, aki nyári gyakorlaton volt annál a cégnél, ahol a barátom is dolgozik és két hétig neki is segített. A lány ismer engem (bár nem vagyunk baráti viszonyban) és ennek ellenére folyamatosan flörtölt a barátommal és a tudomására is adta, hogy összejönne vele. A barátom természetesen sokat mesélt rólunk és hogy nem csalna meg, de a lány ennek ellenére is flörtölt és kezdeményezett. Nem történt köztük semmi és a barátom nem látja reálisnak a féltékenykedésemet, mondván, hogy a lány bármit is mond vagy tesz ő nem viszonozza és konkrétan nem is hívta el magához és találkozót sem kért tőle a leányzó. De én régebb óta ismerem őt, és tudom, hogy elég könnyűvérű lányról van szó. A munka befejeztével a lány az interneten tartotta a párommal a kapcsolatot, egy ideig minden nap levelezett vele. Én egyszerű véletlen folytán kérdeztem rá, hogy tartják e a kapcsolatot és akkor mondta el a barátom a levelezgetéseket. Eddig azért nem említette a dolgot, mert csak hétköznapi témákról volt szó köztük és szerinte csak feleslegesen idegesítettem volna fel magamat. Nekem ez nagyon rosszul esett és megkértem őt, hogy írjon a lánynak, hogy ezt nem folytathatják, mert nekem kellemetlen és nem akarom, hogy nagyobb gond legyen belőle. Eleinte rosszulesett ez a barátomnak, mondván, hogy ők csak beszélgettek és úgy érzi, hogy parancsolgatok neki, de végül megírta a levelet és ezzel befejezték a dolgot. Engem sajnos azóta is bánt ez a történet és kicsit bizalmatlanabb vagyok a barátommal. Vannak köztünk problémák, amiknek ez a kisebb bizalmatlanság az oka, de ő nem ért meg engem, mert abban se látott semmi rosszat, hogy egy olyan lánnyal tartotta a kapcsolatot, akinek nagyon tetszett és tudta, hogy a lányt nem zavarja hogy velem jár. Több beszélgetés ellenére sem találtam megoldást, egyáltalán nem érti meg az én nézeteimet. Nem tudom, hogy tudnék javítani a helyzetünkön, ebben kérem a segítségét. Válaszát előre is köszönöm!

        Ujpál Zsófia válasza a pszichés probléma témában

        Kedves Levélíró! A barátod úgy tűnik, őszinte ember, és egyből elmondta, hogy beszélgetnek ezzel a lánnyal, nem akar előtted titkolózni, még akkor is lemondja a dolgokat, amikor pedig sejthetné, hogy ez neked rosszul esik. Így azt gondolom, biztos lehetsz abban, hogy bármi is van, azt el fogja mondani, nem kell attól tartanod, hogy nem tudsz majd meg valamit! Próbáld meg magad túltenni a múlton, a barátod nagyon szerethet téged, ha a kedvedért megszakította azzal a lánnyal a kapcsolatot! Még úgy is megszakította, hogy közben meg nem fogadta el, hogy ez baj lenne! Kevés férfi tenné meg ezt! Ezt becsüld benne! Teljesen érthető, hogy zavar annak a lánynak a jelenléte, a barátod ezt talán úgy értené meg legkönnyebben, ha beleképzelné magát a te helyedbe… ő mit reagálna, ha lenne egy fiú, aki odáig van érted, és szemtelenül még azzal sem törődik, hogy ott van neked a barátod? Sőt, te még levelezgetsz is vele? A férfiak néha nehezebben hajlanak az empátiára, beleérző képességre, főleg a fiatalabbak, ezért segíts neki egy kicsit, hogy könnyebben megértsen téged! Ha pedig továbbra sem érti, akkor pedig nyugodj bele abba, hogy megszakították a kapcsolatot, nem kell mindig mindenben egyetértenünk, elég, ha elfogadjuk a másik véleményét! Minden jót kívánok!

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Ujpál Zsófia
        pszichológus

         Ujpál Zsófia
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2010. október 01., 21:19; Megválaszolva: 2010. október 05., 09:40

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Jó napot! Olyannal gonddal fordulnék ide, hogy elégge hipochonder vagyok. Bármit látok betegségről azonnal tapasztalom magamon is. Most viszont lehetséges olyan hogy mentális betegségeket beszélek be magamnak? Voltam pszichiatrian mert hosszas...
        36 éves lány vagyok.Epilepsziás és pszichés megbetegedésekben i s szenvedek.December 19- gyógyszer átállításon vagyok. December 19-én röviddel a reggeli gyógyszer után úgy éreztem eltudok aludni de csak éreztem.Egésznap volt.Komolyabb...
        Tisztelt Doktor Úr! December végén halt meg a nagypapám kórházban, aki velünk lakott. Nagyon kiborultam, olyan mintha a mama is vele ment volna el végleg, lezárult egy szakasz, nem vagyok már senki unokája. Sokat gondolkodtam mit kellett volna...
        Kedves Doktornő! Sajnos 1,5 hónapja pánikbetegséget állapítottak meg nálam. Scippa 10mg írtak fel. Nem szedtem idáig, mert bíztam a saját akaraterőmben. Nem vált be. Belátom, hogy szednem kell ha eredményt szeretnék a gyógyulásommal...
        Tisztelt Doktornő.32 éves vagyok.Sajnos 12-éve szedek megszakitás nélkül antidepresszánsokat,elvileg generalizált szorongásom és enyhe pánik betegségem van.Kérdésem az lenne,hogy elhatároztam,hogy januártól leállok a gyógyszerrel szép...
        Tisztelt Doktor Asszony! 2002-ben született fiú unokám viselkedésének jegyei szó szerint megegyeznek azzal, amit a pszichopata betegségről olvastam. A helyzet kétségbeejtő azért is, mert hallani sem akar arról, hogy orvoshoz kellene fordulni...
        Tisztelt doktor úr/nő! 16 éves lány vagyok és azért kérném a segítségét, mert úgy érzem egyedül nem bírom tovább. Már majdnem két éve elveszítettem az édesanyámat, az édesapám pedig rendszeresen iszik. A testvérem viseli gondom amíg...
        Jó napot! Érdeklődnék, hogy tapasztalatai alapján szociális szorongásos zavarok, hogyan hozhatóak rendbe tartósan? Sok helyen azt olvasom, hogy egy pszichoterápia megoldhatja. Én most kezdtem el egy ilyet, de sajnos annyira zsigeri alapon van a...
        Tisztelt Doktornő! Évek óta vagyok pszichiátriai beteg, számtalan diagnózissal, a legrosszabb amit kiemelnék az a skizofrénia. Megszámlálhatatlan gyógyszert szedtem az utóbbi időben, jelenleg apodepti xanax,1-es 2-es SR, Kventiax 200 Mg és...
        Tisztelt doktornő! A Hipochondriám miatt fordulok önhöz mert folyamatosan rettegek miatta. Borzalmas érzés. Nem tudom hogyan győzzem le a dolgot. Már mindent megpróbáltam. Vannak átmeneti időszakok amikor minden jobb aztán valami ingerre ismét...