Alvás idejének elcsúsztatása, ennek hatásai.

Tisztelt Szakértő! Kérdésem érdeklődő jellegű: Nyáron kissé eltolódott az alvásom és az ébredésem ideje. Általában hajnali 5-6-kor megyek aludni, és délutánn 2-kor kelek. A szobám jól besötétített (vaksötét) így nem tűnik fel, hogy eltoltam az alvásom. Apám szerint bizonyos hormonok csak éjjel 2-3 óra körül termelődnek alvás közben, és ezzel az életmódommal egyrészt korai szellemi leépülésem lesz, és korábban fogok öregedni, mert a szervezetem nem képes regenerálni magát, és az alvásom is csak felületes. Kérdésem, hogy mennyiben igaz ez, és milyen hosszútávú következményei vannak ennek? Ha pl pár időzónával arrébb lennék, akkor pont ideális lenne ez, mert más időzónában ugye amikor itt hajnali 5 van, ott este 10. Apám a belső biológiai órámat hozta fel, hogy az mindig a naphoz jár. Dehát a szervezet honnan tudná, hogy kinn már nappal van, ha én egy jól elsötétített szobában alszok. Szerintem a belső órám átállt ehhez, mert korábban ha akarok, akkor sem tudok elaludni. Ha vissza akarok térni majd a normális időbe, akkor hogyan érdemesebb? Egyszer csak koránkeljek, és egész nap legyek hullafáradt, vagy egy este ne aludjak, és másnap este 8kor dőljek ki, így talán 12 óra alvás után már reggel 8kor fennleszek?

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Diószegi Judit válasza a alvás témában

Kedves Levélíró! Alvási és ezzel együtt nappali ritmusunkat valóban belső biológiai óránk befolyásolja, mely alakítja a melatonin nevű hormon termelődését és agyunk aktivitását. A belső óránkat viszont befolyásolja a sötétség, kivilágosodás és egyéb tényezők, melyek a napi tevékenységeinkkel, környezetünkkel kapcsolatos. Megfelelően pihentetően éjszaka tudunk aludni, mert ekkor a legzavartalanabb környezetünk. Nappal nem lehet tökéletes éjszakai sötétséget és nyugalmat teremteni. Családunk, környezetünk zajait nem lehet kizárni, és az ő aktivitásuk is a „napirendnek” megfelelő, ezt látjuk. Igaz, hogy más időzónában más az ottani idő, de ott az ottani időnek és sötétségnek megfelelően élik az életüket az emberek. Tehát ott sötétben, éjszaka alszanak. A nem elég pihentető alvás koncentrációs zavarokhoz, idegességhez, feszültséghez vezethet, melynek folyamán nem lesz képes ellátni mindennapi feladatait. Emellett okozhat emésztési zavarokat, fejfájást, az immunrendszer gyengülését, megviselheti a keringési rendszert is. Mindenképpen javaslom az átállást, melyet célszerű fokozatosan megtenni, előtte pedig eleget aludni. Nem írja az alvás probléma okát, ha az nem többműszakos munka miatti átállás, akkor érdemes lenne utána járni, miért is alszik így.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2010. augusztus 21., 18:14; Megválaszolva: 2010. augusztus 24., 19:13
Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek
Mi lehet velem
Pár éve meghalt a párom. Vele 14 évig éltem együtt. Kezdetektől imádtam a kutyákat, cicákat így lett nekünk is. Ha megláttam egy kutyát cicát...
pszcihiátria intézet
Tisztelt Doktornő, Testvérem bipoláris zavarral jelenleg a Jáhn Ferenc kórház pszcihiátriai osztályán kezelik (január eleje óta). Szeretnénk...
Mi okozhatja?
Tisztelt Válaszadó! Az öcsém 14 éves, születésétől kezdve szívbetegségben szenved valamint hamar (kb. 6 hónapos korában) kiderült, hogy a jobb...
Idegrendszer erősítés
Második gyerekem óta ( 2 éve ) nagyon meggyengült az idegrendszerem. Kis korkülönbség van köztük. Tavaly mióta szültem, azóta már idegesít a...
Brintellix mellékhatás
Tisztelt Doktornő! Brintellix gyógyszerrel kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Kezdeti mellékhatás, furcsa élénk álmok 5mg mellett. Kérdésem, hogy...