• kisgyermekkori agresszivitás

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

         

        Tisztelt Doktor úr / Nő !

        Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy kislányom 1,5 éves, és gyakran, legtöbbször ha dühös, akkor odacsapkod nekünk felnőtteknek, nekem is, aztán csípked, hajamat húzza, karmol stb. Szeretném megkérdezni, hogy ez ebben az életkorban normálisnak mondható, vagy annak a jele, hogy agresszívabb a kelleténél?Hogyan szoktassam le erről?

        Most 2 hete hagytuk abba a szoptatást, már csak délben szopizott, azon aludt el. Egy hetembe telt, mire más módszerrel ugyanakkor és ugyanannyi idő alatt el tudom altatni a következő képpen: A vállamra fektetem, és közben Mozart zenét hallgatunk. Ez egy-két kivétellel működik is, de van, hogy nem akarja odarakni a fejét, úgy kell, hogy lefogjam, mertt másképp nem alszik el, és ha hozzámfér, akkor megint ütöget, csípked stb. Maradjak ennél az altatási módszernél, vagy egyszerűen rakjam be a kiságyba, és hagyjam sírni, időnként bemenni technika? Vagy hogyan altassam el?

        Válaszát előre is köszönöm:

        Tisztelettel:

        ,Eszter

         

         

        WEBBeteg szakértő válasza a viselkedési probléma témában

        Kedves Eszter!

        A szopizás elhagyására a gyermekek különbözőképpen reagálnak. Van, akinél könnyebben megy ez a folyamat, van akinél nehezebben. Mivel, ahogyan Önöknél is ez gyakran az elalváshoz kötött, ezért ez még nehezebb lehet. Ilyenkor a fontos, hogy a szopizás helyett nyújtsunk valamilyen más segítséget a gyermeknek az alváshoz. Az, hogy ez mi, az, teljesen Önre van bízva, a lényeg, hogy megnyugtassa a gyermeket. Különböző altatási és elavást segítő technikák léteznek, a szakemberek ebben nem egységesek. Én személy szerint nem támogatom a ?sírni hagyni? szokást. Nem említi, hogy együtt aludtak-e együtt vagy külön. Ha együtt, akkor először a szopi nélküli alvást kell megszokni és csak utána apró lépésekben következhet a külön alvásra szoktatás. Ha eddig is a kiságyban aludt gyermeke, akkor próbálhatja, hogy beteszi az ágyba, de kezdetben maradjon vele elalvásig, segíthet zenével, énekkel, mesével, simogatással, cumival, esetleg folyadékkal, Önre van bízva. Lehetséges, nem fog könnyen menni vagy egyáltalán nem, akkor egyelőre maradjon nyugodtan az említett megoldásnál. Ahogy említettem nagyon fontos a fokozatos szoktatás, egyelőre a szopizás elhagyása is nehéz a gyermeknek.

        A viselkedést illetően, próbálja elmagyarázni gyermekének, hogy nem helyes, amit csinál (akkor, amikor éppen azt teszi). Mondja, hogy ez rossz dolog, fáj anyának stb. Ha jól viselkedik, dicsérje szóban, tettekben egyaránt, mások előtt is, akik fontosak a kislánynak. A rossz viselkedést ne büntesse, csak következetesen ne hagyja és magyarázza, hogy nem helyes, a jó viselkedést pedig jutalmazza (dicséret). Tv-ben se lásson agresszív viselkedésformákat. A következetességnek meg kellene oldania a problémát.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.


        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2010-06-01 07:41:31; Megválaszolva: 2010. június 01., 07:41

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Minek fejtsek ki bármit is, amikor a kifejtéshez csupán 8000 karakter áll rendelkezésre és a kifejtéshez szükséges díjt 508 Ft (+ ÁFA) értékben határozták meg? (Manapság ennyit ér az emberélet.) Az emberben már alapból azt az érzetet...
        Előző levelem után most pontosítok, előzőben túl sok problémát ömlesztettem egybe. A legnagyobb problémám igazából a lassúság, és szerintem pszichés alapon van. Elég gyakran van az is, hogy ha mondjuk egyedül csinálok vmit, felidéződnek...
        Hétvégén volt egy nagyon közeli halál állapotom. Kirándultam és besötétedett. Rossz helyre mentem, és bent ragadtam egy mocsárban 2 és fél órán át próbáltam kijutni, de nem sikerült. Egy idő után összeestem. Egyszerűen nem volt erőm...
        Édesapám 75éves van régről agylágyulása.2012-ben volt keringési zavara,azzal kezelték.Amugy szívbeteg,pacemakeres.Akkor mikor haza került a kórházból semmi baja nem volt.Pár honap után kezdte verni a falat,szerinte egerek rágnak benne.Mar...
        Tisztelt doktor úr/nő Olyan problémám lenne. hogy sokszor depresszios vagyok Gyakran tör elő belőlem félelem Sokszor fordul elő, hogy félelmet érzek az emberek jelenlétében Nem megyek inkább utcára se már Öngyilkossági gondolataim is...
        Tisztelt Doktornő! Nehéz pontosan leírni, amit érzek. A háziorvosomnak biztosan nem tudnám nyugodtan elmondani a tüneteket, mivel az ő jelenléte is már stresszel. Nyilván a gének is hordozzák a betegségem bizonyos mértékben,de, ami az...
        Mostanában kezdődött. Azt képzelem, hogy alszok/kómában vagyok és a valóság csak egy álom. 1 éve ért egy trauma, mikor a feleségem rajta kaptam, hogy megcsal. Korábban is voltak pszichés betegségeim, kényszer betegség, alvás paralizis,...
        Tisztelt doktor úr/nő! Párom másfél éve skrizofén beteg,sajnos a rosszabbik fajta,ugyanis sokáig /több,mint félévig/ nem volt hajlandó gyógyszert szedni. Nemrég elköltöztem tőle a gyerekekkel mert már nem lehetett a téveszméit és az...
        Tisztelt Cím! A segítségét és a javaslatát szeretném kérni, súlyos problémával fordulok Önhöz. 31 éves miskolci férfi vagyok és egy furcsa és ritka fóbiától, emetofóbiától szenvedek immáron több mint két évtizede. Nem az interneten...
        Az alabbi linken kifejtettem a panaszokat a mai napon. Sajnos bemasolni nem tudom a kerdes hosszusaga miatt. https://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__mentalis-egeszseg__9482475-mi-lehet-velem-szorongas-panik-depresszio-skizofrenia-vagy-csak-bekepzelem

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Infografika és videó
      • Hirdetés