Miért?

Szervusztok. Van egy 3, 5 éves kisfiú az ismerősi körömben, akiről már megállapították, hogy értelmi fogyatékos, de súlyosságát, a betegség milyenségét nem. A lényeg, hogy a kisfiúnak nagyon sűrűn düh rohamai vannak, főleg ha nem az van, amit ő szeretne, de sokszor senki nem tudja miért. Csapkod, rúg, üt, földhöz veri magát, fájdalmat okozva másnak és magának is. A kérdésem konkrétan az, amikor szándékosan üti a fejét a földhöz erősen és folyamatosan miért csinálja, Miért okoz magának szándékosan fájdalmat, ami után persze keservesen sír? Előre is köszönöm válaszotokat

WEBBeteg Szakértő válasza dühroham témában

Kedves Kérdező! Igaz, hogy a fejlődési szint mértékéből lehet arra következtetni, hogy csökkent intellektusról van-e szó, de a bizonyossághoz IQ-teszt szükséges. Ezt gyermekpszichiátriai szakrendelésen vagy gyermekpszichológusnál el tudják végezni. Ez alapján tudják a megfelelő intézményt és fejlesztést is javasolni. Ha ez még nem történt meg, akkor erre szükség lenne. Csökkent intellektusú egyénekre jellemző (a mentalis retardatio súlyosságától függő mértékben), hogy nem úgy gondolkoznak, mint az átlagos intellektussal rendelkező személyek. Nem értenek ok-okoztai összefüggéseket, nem tudják helyzetek, cselekvések következményeit felmérni, nem tudják késleltetni szükségleteiket, akaratukat, dühüket. Tehát ha frusztráció éri (nem kap meg valamit, nem úgy történnek a dolgok, ahogyan szeretné), akkor dühreakciókat produkál, nem számít az aktuális helyzetben, hogy fájdalmat okoz magának. Más fájdalmát pedig nem érti meg. Enyhe fogyatékosságnál pedig még azt fel tudja mérni, hogy esetleg ilyen viselkedéssel eléri, amit szeretne. Ha az illető nem tud beszélni, akkor pedig kívánalmait nem is tudja mindig kommunikálni a külvilág felé, igényeit ezáltal nem elégítik ki. Ezzel a problémával azonban foglalkozni kell. Enyhe mentalis retardatio esetében viselkedésterápiát is meg lehet próbálni, egyébként pedig lehetséges, hogy gyógyszeres kezelésre is szükség van. Érdemes lenne gyermekpszichiátert felkeresni.  

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. március 02.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Hisztis és akaratos a gyerekem
Tisztelt Doktornő/Úr! A fiam 7 és fél éves, mostanában viszont úgy viselkedik, mintha 3 éves lenne. Most kezdett el olyan módon hisztizni pl. a boltban, amit...
Segítség
a segítségüket szeretném kérni. 22 éves nő vagyok.van két gyermekem.mindig is voltak problémáim az érzelmeim kezelésével.most viszont már nem tudom egyedül...
Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...
Rivotril egyéb készítményekkel
Üdvözlöm! Pánikbetegségemre napi 3x0,5mg Rivotrilt szedek, Leiden heterozigóta betegségem is igazolt. A kérdésem az lenne, hogy a fogászati kezelésem során...
Mennyire károsak az antidepresszánsok?
Jó napot Az volna a kérdésem, hogy, mennyire károsak az antidepresszáns gyógyszerek hosszú távon? értem ezalatt, hogy 10-20 évig szedi valaki Milyen...