Mi történik velem?

16 éves lány vagyok. A szüleim válni akarnak több éve, de most érkezett el az az idő mikor meg is fogják tenni. Mindez azért van mert apám iszik. Nagyon szeretem mindekettőjüket. Apám nem bánt, ha nem iszik nagyon jól el vagyunk, mindent megbeszélünk.Édesanyám mindent megtesz annak érdekében, hogy ne érezzem a köztük lévő feszültséget., Amióta tényegesen kimondták, hogy válnak (kb. 3hónapja), olyan dolgok történnek velem, amiket soha elsem tudtam volna képzelni magamról. Nemrég veszekedtek és ez engem annyira kiborított ordibáltam a szüleimmel, hogy hagyják abba. Az iskolára nem tudok figyelni, rendszeresen egyest kapok pedig nagyon jó tanuó voltam. Rengeteget hiányzom, mert nem érzem magam annyira erősnek lelkileg, hogy bemenjek az iskolába. Naponta többször remegőgörcs jön rám, ugymond kikelek magamból, ordítozom mindenkivel. Nemrég megütöttem apámnak egy ismerősét akivel ő ivott, és annyira ideges voltam, hogy semmire nem emlékszem. Persze sokat mosolygok, vidám vagyok, ezek csak akkor fordulnak elő ha veszekedéseket élek át. Hajnali fél 2 múlt, apám szokásához híven a kocsmába, én nemrég éltem át egy erős remegéssel teli 10 percet, alig láttam, kirázott a hideg, és a rosszullétem miatt tört néhány dolog. Egész nap jó kedvem volt, de, amióta apu elment inni, nem tudom mi történik velem. Holnap ismét nem tudok iskolába menni, nem tudtam semmit tanulni és nagyon kimerült vagyok. Kérdem segítsenek mit tehetnél a rosszulétek ellen! Esetleg orvost kellene felkeresnem?

Eőre is köszönöm!

WEBBeteg Szakértő válasza válás témában

Kedves Levélíró! A tünetek hátterében álló szorongásos zavarokat mielőbb oldani kellene. A szorongásos állapot produkálhat testi-lelki panaszokat egyaránt, de szerencsére van lehetőség a helyzet orvoslására. Amennyiben az iskolájában foglalkoztatnak iskolapszichológust, mindenképpen keresse fel őt, vagy ha erre nincs lehetőség, tájékozódjon a lakóhelyén elérhető pszichológus szakrendelésekről. Megfelelő, több ülésben folytatott pszichoterápiás beszélgetésekkel jól kezelhető az állapota. Alternatív, kitűnő eredményeket felmutató kezelési lehetőséget nyújt még a kineziológia tudománya is. Kineziológus kollégák szaknévsorát az interneten is megtalálja. Ne késlekedjen a helyzeten minél előbb javítani!  

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. december 22.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Tanács kérés
Tisztelt Doktornő! Tanácsát szeretném kérni a következőkre: A volt férjemtől hamadik éve, hogy elváltam, én nevelem két közös gyermekünket 9-év és 12-évesek...
A fiam túlzottan ragaszkodik hozzám
2 éve, hogy elvaltunk a volt páromtól és sajnos a fiamat az apaihoz ítéltek mivel az apainak nagyon jó kapcsolatai vannak, de egyáltalán nem foglalkozik vele...
Lelki sérült gyermek?
Tisztelt Doktor Úr/NŐ! Hónapok óta fennálló problémával fordulok Önhöz, melyet eddig családon belül próbáltunk orvosolni, de lehet, hogy hamarosan külső...
Tanács
Üdvözlöm! Kérdésem a következő lenne: 32 éves vagyok, van egy 5 éves lányom, Luca, akit egyedül nevelek. Édesanyjával 9 hónapja határoztuk el, hogy...
Mi a legjobb?
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Kislányom 2 éves lesz szeptemberben. Lassan egy éve élünk külön a volt férjemtől, akinek van élettársa. Mindhárman jóban vagyunk,...
Gyerekpszichológia-Mit mondjak a...
Kedves Szakértő! Az a problémám a következő: 2009 óta külön élünk és tavaly ősszel elváltunk a volt férjemmel. Van egy kislányunk, aki most 3 és fél éves....