Gondok a tanulásban

Tiszteletem!

Van egy negyedikes kisfiam. Sajnos nagyon komoly gondok adódtak vele s kétségbe vagyok esve. Az iskolába egyre figyelmetlenebb, sokat füllent, úgy érzem nem tud velünk komunikálni. A tanulása is igen megromlott, a viselkedése is aggaszto mindennel nagyon közömbös. Segitsennek mit tudok tenni, hogy ismét tudjunk komunikáni valamint, hogy a teljesitménye is javuljon az iskolába, hiszen a tanitó is állitja, hogy sokkal többre képes mint, amit teljesit. Előre is köszönöm.

Dr. Csuth Ágnes válasza tanulási zavar témában

Tisztelt Anyuka! Ha az első hét tanulságai késztették írásra, arra kérem várjon egy kicsit, adjon időt a gyereknek, hogy a hosszú nyári szünet után újra felvegye az iskola ritmusát. Amennyiben a leírtak 1-2 héten túl továbbra is fennállnak, mindenképpen meg kellene keresni a magatartásváltozás okát. A figyelmetlenség, a közöny, az esetlegesen agresszív magatartás hátterében nagyon sokszor a gyermek elfojtott feszültsége áll. A családban érzékelhető feszült hangulat, költözés, válás, iskolaváltás, haláleset a családban - mind-mind magyarázatot adhatnak egy gyermek viselkedésében bekövetkező változásra. Éppúgy szorongást válthat ki a gyerekből a túl szigorú szülői követelményrendszer, s az abból kialakuló erőteljes megfelelési kényszer, akár a szexuális zaklatás. Azt tanácsolom, hogy mindenképpen próbáljon beszélgetést kezdeményezni a kisfiával, de lehetőleg ne erőltetett, direkt módon. Tegyen fel kérdéseket, olyanokat, amikre nem "igen-nem" a felelet. A konfliktusgóc közvetlenül sosem nyilvánul meg: ha egy bizonyos téma érintésekor a gyermek furán reagál, érdemes finoman körbejárni a témát. Bátorítani kell a kisfiút, hogy ha valamivel kapcsolatban rossz érzései vannak, nyugodtan mondja el, nem lesz semmiféle negatív következménye. Amennyiben a helyzet a tanév első hónapjaiban nem javul, arra kérem kérjen segítséget az iskolapszichológustól, vagy a Nevelési Tanácsadóban. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. szeptember 10.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Tanulási nehézség, memória vesztés
Tisztelt Doktornő! Ezek a problémák jelentkeztek nálam e legutóbbi 1-2 évben: - nehezen tanulok és jegyzek meg új dolgokat, nem tudok odafigyelni arra, amit...
Tanulási problémák serdülőknél
13 éves, hetedikes fiam egyre rosszabb jegyeket hoz haza. A kisebbik kitűnő tanuló négy éve. Mindkét fiammal egyformán foglalkozom, a nagyobbal még inkább...
10 éves kisfiú tanulási zavara
Tisztelt doktornő/doktor! Az alábbi kérdésekkel fordulnék önhöz. Kisfiam jó képességű, fogékony, tájékozott, közvetlen, barátkozó és igen kreatív. Iskolai...
Kognitív zavar
Tisztelt Doktor úr / nő! Egy kérdést szeretnék feltenni, egy problémával kapcsolatban, ami az útóbbi időben kezdett intenzívebben jelentkezni nálam: Most is...
Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...