Nyugtalanság
Tisztelt Dr Úr/Nő
Azzal a problémával köszködök már nap, mint nap, hogy, de az utóbbi pár hétben lettem rá figyelmes mintha telejsen más lennék, mint azelőtt. Ugyértem, hogy régebben az a beszédes viccelődő srác (22). most meg alig akarok beszélni nem sok kedvem van hozzá. Ha elindulok intthonról valahova csk úgy megyek ha fülembe van a fülhalgató és szól a zene eközben arra is lettem figyelmes ha valaki felszáll a buszra és jön elkezd beszélni, volt már olyan, hogy majdnem feláltam kivettem a fülhalgatót a fülemből és azthittem nekem szól közbe csak a hátam mögötti ismerősének szól, de ezt mindennap majdnem többször megismétlédik és eközbe fiygelemmel kísérem az embereket, hogy ők mien jól érzik magukat én meg elgondolkozok valyon mit rontottam el. Olyan, mintha a fejem iylenkor benne lenne egy satuban és oylan nehezen tudom mozgatni meg, mintha késnének a képek ien fázis késsé lenne pl: , amikor mentem valahova és utánnam szólt valaki (cső mi ujság van?) mondja én csak annyit hallottam vettem ki belőle, hogy (ujság van?) az eleje, mintha lemaradt volna és többször megkérdezem tőle mi volt mit is mondtál? Tévénézés közbe is furcsább, mint azelőtt ha meghal valaki a filmben vagy valami belegondolok mien ha velem is megtörténik vagy ilyesmi meg a fények a tv-ben, mintha most jobban zavarnának és nyugtalanabbá tennének, mint azelőtt. Olyan fura pl a is kezem remeg általában valamikor nagyon gyengén valamikor erősen. Mindig azon nyugtalankodom mi lehet a bajom és mindig ezen gondolkodom semmi más nemjut az eszembe vagy azon mi lessz ha történik velem valami, pl ha befekszem valami miatt a kórházba ott is rettegtésel tart mivel 22 vagyok és az orvosoknak kell valami szerv vagy donor és valami oknál fogva eltennének láb alól mert fitala a szervem. Elnézést ha így gondolkodok, de ezek vannak benenm.ha a barátok közül nem ér rá senki akkor se mindig haza megyek hanem felülök a buszra és teszek köröket fejemen a fülhalgatóval és csak gondolkozok gondokozok. Ha szomorúbb számot hallgatok akkor rosszabb dolgokon, ha pörgősebbet akkor, hogy valamit már kéne kezdeni magammal és csak jutok valahogy előre. Azt is érzem oylan, mintha bekattantam volna.Állandóan a betegségekkel foglalkozom ezeket is olvasom és ha hasonlód tünetet találok pl, hogy szúr szív tájékon akkor már azt hiszem, hogy szív beteg vagyok és nemsok időm van hátra. Sokat ilyedezem is, sétálás közbe is nézem nézem mondom miez kő közbe kiderül közelebről, hogy ez egy kutya, vagy pl nézem nézem azthiszem az egyik barátom közbe nem őcsak nagyon hasonlít rá vagy csak odaképzeltem.
Egy fontos kérdésem lenen legvégül: Általában hányingerem is van a székletem valamikor normális valamikor folyós, és kisebb korom óta felfedeztek egy cystát a koponyámban nemrég pl 2007-ben voltam ct-n két éveés azt irják, hogy A cisterna cerebello medullaris a szokásosnál tágabb 3cm.de semmi károsodást nem mutattak ki.nem lehet, hogy ez növekedhetett esetleg és ez váltja ki ezeket vagy ennek semmi köze az előtte leirtaknak.vagy most csináltassak megint egy ct-t.
Segítségét előre is köszönöm!
Dr. Horváth Tamás válasza viselkedési probléma témában
Tisztelt Levélíró! Sokféle panaszt ír le, melyeknek egy része érzékelési probléma (pl. illúzió), javarészt pedig gondolkodási zavar, lehet benne túlértékelés is. Az biztos, hogyha tudja, hogy van szervi problémája, azt érdemes ellenőriztetni; gondolom adtak valami támpontot, mikor érdemes újra menni ill. sokszor azt írják, hogy "panasz esetén kontroll". A panaszok alatt persze főként testi panaszt értenek (itt egyébként a pszichés panaszok vannak túlsúlyban). Szóval megnyugtatásképp egy neurológiai testi vizsgálat nem árthat, ill CT űgyben is dönt a vizsgáló orvos.Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.