Nagyon súlyos alvási problémák!

Tisztelt cím!

 

Olyan kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy a férjem aki 29 éves már legalább 6-7 éve nem aludt. Nem tudja mi az, hogy álmodni valamit! Az éjszaka minden egyes percével el tud számolni, csak fekszik az ágyban és le van csukva a szeme, de teljesen (100%-ban) éber! Én is sokat fel szoktam ébredni az éjszaka folyamán és ő mindig ébren van!

Már mindenféle altatót és nyugtatót, valamikor mind a kettőt egyszerre kipróbálta orvosi utasításra, de semmi soha nem segített. A legerősebb gyógyszereket kapta és még úgy sem tudott aludni! Azt mondja, hogy 2 alkalomra emlékszik, hogy arra kelt fel, hogy reggel van és aludt, de ez is legalább 5 éve volt!

Mit tegyünk? Mi lesz ha kimerül? Milyen problémái lesznek? Nagyon kétségbe vagyok esve, mert attól félek, hogy egyszer a szervezete felmondja a szolgálatot!

Köszönettel: Horváthné

Dr. Bánfalvy Péter válasza alvászavar témában

Kedves Horváthné! Alvászavarról már írodott cikk, vagyis talál a honlapon. Utalnék arra, jelezve, hogy tévhit, hogy éveket lehet eltölteni alvás nélkül, hiszen az emberi szervezet felmondja a szolgálatot (1 -2 hét után). Tehát igenis pihen/alszik  a férje valamikor.  Másik tévhit: nem kell mindenkinek álmodnia (vagyis az álom nem feltétele az alvásnak, sőt az alvás minőségének sem feltételenül) Hiányolom, (bár lehet megtörtént) a kórházi megfigyelést (befekvést)  ill. kivizsgálást! Hiszen ha valóban annyira súlyos ez a probléma, akkor ezt először ki kell vizsgáltatni. Az alváslaboratóriumokban van műszeres lehetőség, hogy kimutassa, valóban "kikapcsol-e az agy" az alvás idejére. Arról sajnos nem ír, hogy nappal mit csinál a férje, dolgozik-e, teljes értékű életet képes-e élni. Ugyanis az alvászavar súlyosságát ebből ítéljük meg, nem pedig az alvástartamból ill., hogyan emlékszik erre a férje. Szóval tessék alváscentrumhoz fordulni kivizsgálás ügyében.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
Kérdés: 2009. augusztus 09., 13:04; Megválaszolva: 2009. augusztus 09., 13:04

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Alvászavar
Kedves Doktornő. Igen, néha elálmosodok már, el is bóbiskolok este, de nem mertem nem bevenni a stilnoxot mert olvastam a rebound hatástól. És mégcsak...
Alvászavar gyógyszer csökkentés
Kedves Doktornő, és hogyan lehet hetek alatt csökkenteni a helex sr-t, ha retard? Illetve azt szeretném kérdezni, hogy a normális folyamata, hogy tér...
Alvászavar gyógyszerelése
Kedves Doktornő! Köszönöm szépen az eddigi válaszait alvászavar témában. Szedem este a Helex Sr-t, aztán yarocen 15 mg, aztán stilnox, már 3 hete igy...
Súlyos alvászavar 4.
Kedves Doktornő, köszönöm szépen a választ! És a Yarocen 15 mg + Helex SR 0,5 + stilnox 10 mg kombinációt, hogyan vegyem be? Pl este 11kor lefekvéskor...
Súlyos alvászavar 3.
Kedves Doktornő! Köszönöm szépen a válaszait (súlyos alvászavar, súlyos alvászavar 2.). Sajnos csak 3 hét múlva jutok el pszichiáterhez, illetőleg...