• Bölcsöde-félelem a gondozónőtől

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Szakértő!

         

        Kislányommal kapcsolatban szeretném tanácsukat kérni.

        2 éves, nyugodt, jó kedvű gyermek. Érzékenyebb az átlagnál, ami abban nyilvánul meg, hogy idegen gyermekektől és felnőttekzől tartózkodott, félt, egészen addig, amíg feb. végén el nem kezdte a bölcsödét.

        A bölcsöde pozítív hatása, hogy gyermektársaságtól már egyáltalán nem tart, és a felnőttek felé is sokkal jobban nyitott. A tesi kapcsolatokkal mértékletesen bánik, nem mindenki veheti fel, foghatja a kezét stb., Még egyik nagyszülője sem, holott szeretik egymást, játsszanak együtt, puszit adnak egymásnak, ölelés is belefér, de a felvétel-kézfogás-ölbe ülés nem.Ez is jellemző vonása születésétől fogva.

        A  bölcsödei beszoktatás nem volt átlagos, mert  a beszoktatós gondozó néni  gyermekem érzékenysége miatt nagyon sokat foglalkozott vele, vitte magával mindenhova. Ebből adódóan egyáltalán nem sírt, nagyon szereti a gondozó nénit. A gondozó néni, úgy érzem, magához is láncolta őt, kislányom állandóan mellette van. Mostanában már azt is gondnak érzekelem, hogy  tőle is nehezen szakad el, míg mondjuk a gondozó néni kimegy kezet mosni stb, akkor már sír.

        A főproblémánk a másik gondozó nénivel van.Eljött az az idő, hogy vele is kellene egy kicsit lennie, de kislányom tiltakozik.Hajtogatja, hogy azt a nénit nem szereti, s már a gondolatától is sírva fakad, ha megemlítem neki, hogy az a néni  lesz a bölcsiben vele.Ennek a gondozó néninek más a személyisége, nem olyan simulékony, hangosabban beszél, tudom, hogy ez is félelmet kelt a gyermekemben.

        Kérdésem az lenne, hogy a most kezdődő tiltakozás és sírás a normális beszoktatási sírás e, vagy komolyabban kellene a másik nénitől való félelemmel foglalkoznom?

        Azt gondolom, az normális, hogy ha erős kötődése van  ahhoz a személyhez, aki beszoktatta, nehéz kicsit leválni róla, s  elfogadni, hogy más dolga van, vagy más gondozó néni foglalkozik vele tovább.

        De normális az is, hogy fél a másik gondozónőtől? (Aki megjegyzem, nagyon kedves vele, próbál a kedvében járni, de már akkor, ha megszólal, sír a kislányom.Fél az ölébe ülni, a kezét megfogni.)

        Válaszát előre is köszönöm.

         

         

        WEBBeteg szakértő válasza a gyermeknevelés témában

        Kedves levélíró anyuka!

        A leveléből az derült ki, hogy a kicsi nem érzi magát biztonságban, ezért tapad az anyapótlékot jelentő gondozónőre. Önről kényszerült elválni, talált egy fogódzót, de azt már nem akarja elereszteni és felcserélni másra.
        Úgy tűnik, szorong, bizonytalan, fogódzókat keres.
        A testi kontaktust is annak engedi, akihez közel érzi magát.
        Ezt tisztelni kell.
        Valószínüleg hamarabb került közösségbe, mint azt érzelmileg igényelte volna, nagyon kötődhetett önhöz, de ez ennyi idős gyereknél ez a természetes, ez a jó.
        Alkalmazkodásának fokozatai és nehézségei vannak. Sajnos, nem tudok vígasztalóbbat mondani, minthogy időt kell adni neki arra, hogy elfogadja, amit nem ő választott, de igyekszik hozzá adaptalódni, nehézségekkel ugyan.

         

        Üdvözlettel: Kazimir Ágnes, pszichoterapeuta

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg Szerkesztőség
        Orvos Itt kérdezhet

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-04-19 19:30:02; Megválaszolva: 2011. szeptember 26., 19:45

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Ocd-re valamint depresszióra írt fel az orvos antidepresszanst(Mirzaten) és Rivotril-t. Kérdésem az lenne hogy kötelező ezt együtt szedni? Nem szívesen szednék nyugtatókat.Különösebb szorongásom nincsen ami mait...
        Tiszteletem! Koszonom a gyors valaszat! Azt ketlem, hogy a cukorbetegsegek a zavartsaghoz koze lenne, az csak 4 ev + 2-3 honapja allapitottak meg. Es az elso ilyen zavartsagos idoszakom, az kb 11 eve volt. Akkor viszont a skizofrenia lesz a ludas. Nem...
        Tiszteletem! Valamilyen zavarom van. Példák: A megelozo harom napban, legalabb hatszor hallottam a csengonket, pedig senki nem csengetett. Korabban, hallottam telefoncsorgest, pedig nem is volt bekapcsolva. Dohanyzom. Nemreg toltottem egy cigit, annyi...
        Kérdésem,hogy a férjem most kisebbségi komplexusban szenved vagy pedig nárcisztikus személyiségzavarban.Tudom ezt így nehéz megmondani,de csak kis útmutatást szeretnék kapni. Megismerkedésünkkor csak azt hittem introvertalt...
        Tisztelt doktornő! Sajnos több éve vagyok állítólagos pánikbeteg ebbe a hónapba észre vette nálam az EKG 2 alkalommal is a bal kamra hypertrophia 23 éves vagyok sajnos 130 kg vagyok 187 centi Szeretném megkerdezni mik az esélyek a gyógyulásra....
        Tisztelt Hölgyem/Uram! Huszonkét éves vagyok, másfél hónapja szedem a Scippa 10mg gyógyszert reggelente egy szemet és nem kaptam tájékoztatást arról, hogy alkoholt ihatok-e a gyógyszer mellett. A gyógyszer tájékoztatóban az szerepel, hogy...
        Teljesen besokaltam a jobbos-balos, kiskirályos, proli, yardos, maffiás, céges, gittegyletes szopatásból, abból, hogy ölik a normális, még nem radikalizálódott embereket. Ha nem vagy egy gerinctelen seggnyaló féreg, akkor kicsinálunk...
        Jó estét! Dóra vagyok! Egy olyan problémával fordulnék Önhöz ,hogy van egy nagyon közeli ismerősöm akit tulajdonképpen pótapámként kezelek! Van köztünk legalább 30év korkülönbség . Köztünk soha semmilyen szexuális dolog nem volt,...
        Tisztelt Doktornő! Arról szeretnék érdeklődni, hogy Co-Dalnessa (4mg/5mg/1,25mg) vérnyomáscsökkentőt lehet-e együtt szedni Remotiv Extra (500 mg)-val, valamint Pharmekal HerbaNight kapszulával (mely utóbbinak tartalma: 200mg L-Triptofán, 400mg...
        Jó napot! Pszichoterápiát folytatok pszichológusommal fél éve, azonban mivel nincs kiegészítve a kezelés semmilyen gyógyszerrel, (mert sok fajtát végigpróbálva nagyon rosszul tolerálom őket és szörnyű mellékhatásaik voltak)emiatt...