• Lelki gondok..

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt doktor/doktornő!

        Hét éves lesz a kisfiam, és sajnos lelki gondjai vannak.Rossz gondolatai vannak, melyek néha rám(anya), néha másra irányulnak. Ahogy beszélgettünk, mindent elmondott nekem. Azzal kezdte hogy ő nem szeret engem(ez jutott az eszébe-pedig azt mondja szeret, nem is tudja, hogy juthat ilyen az eszébe), tényleg nincs meg nélkülem, még egy délutánra sem. Annyiszor idebújik mondja hogy szeret...Esténként néha mondja, hogy rémes dolgokat "lát", például, hogy valakit átszúrnak késsel és ez véres. Megijed ezektől.Volt amikor azt mondta, hogy engem-ő, vagy én-őt baltával, vagy valamivel bántott/am.(Nem csak akkor vannak ilyen gondolatai, amikor esetleg vitázunk valamin.)Rákerestem az interneten, találtam olyan cikket, hogy ez előfordulhat, ha nem egyezik a gyerek akaratával a szülő akarata.Elmondtam neki-hátha megnyugszik egy kicsit-hogy ez másnál is előfordul, sajnos természetes velejárója a fejlődésnek.Kicsit megnyugodott, de nem tudom jól tettem-e hogy ezt mondtam neki.Fontos lehet, hogy az apukája külföldön dolgozik, és körülbelül az óta vannak ezek a problémák.Ő volt mindig az, aki a szigorúbb fél. Most ez jobban rám hárult, és furcsa neki, hogy szigorúbb vagyok vele. Mondta is, hogy néha olyan csúnyán nézek rá, haragszok. Mondtam neki, hogy sose őrá haragszok, hanem arra, ahogyan viselkedik, én őt nagyon szeretem.Félek én rontottam, vagy rontok el valamit vele kapcsolatban.Kérem segítsenek, hogy mi lehet a gond a kisfiammal.Ő egyébként eleven, nagycsoportos, jó kedélyű, bár érzékeny kis srác.Senki nem gondolná, hogy ilyen gondjai vannak.Kérem segítsenek, hogy megszűnjenek lelki bajai.Előre is köszönöm.

         

        WEBBeteg szakértő válasza a gyereknevelés témában

        Kedves Kérdező!

        Sajnos, ez alapján nem tudok mást mondani, mint azt, hogy keressenek fel gyermekpszichiátert, aki megvizsgálja, beszélget vele, ha kell, gyermekpszichológushoz is irányítja és akkor derülhet ki, hogy mik ezek a szorongásos, agresszív tartalmú, ugyanakkor bűntudattal társuló tünetek. A szükséges terápiát ezen vizsgálatok alapján lehet eldönteni.

         

        Üdvözlettel: Kazimir Ágnes, pszichoterapeuta

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg Szerkesztőség
        Orvos Itt kérdezhet

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-03-30 15:53:38; Megválaszolva: 2011. szeptember 22., 09:40

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Ocd-re valamint depresszióra írt fel az orvos antidepresszanst(Mirzaten) és Rivotril-t. Kérdésem az lenne hogy kötelező ezt együtt szedni? Nem szívesen szednék nyugtatókat.Különösebb szorongásom nincsen ami mait...
        Tiszteletem! Koszonom a gyors valaszat! Azt ketlem, hogy a cukorbetegsegek a zavartsaghoz koze lenne, az csak 4 ev + 2-3 honapja allapitottak meg. Es az elso ilyen zavartsagos idoszakom, az kb 11 eve volt. Akkor viszont a skizofrenia lesz a ludas. Nem...
        Tiszteletem! Valamilyen zavarom van. Példák: A megelozo harom napban, legalabb hatszor hallottam a csengonket, pedig senki nem csengetett. Korabban, hallottam telefoncsorgest, pedig nem is volt bekapcsolva. Dohanyzom. Nemreg toltottem egy cigit, annyi...
        Kérdésem,hogy a férjem most kisebbségi komplexusban szenved vagy pedig nárcisztikus személyiségzavarban.Tudom ezt így nehéz megmondani,de csak kis útmutatást szeretnék kapni. Megismerkedésünkkor csak azt hittem introvertalt...
        Tisztelt doktornő! Sajnos több éve vagyok állítólagos pánikbeteg ebbe a hónapba észre vette nálam az EKG 2 alkalommal is a bal kamra hypertrophia 23 éves vagyok sajnos 130 kg vagyok 187 centi Szeretném megkerdezni mik az esélyek a gyógyulásra....
        Tisztelt Hölgyem/Uram! Huszonkét éves vagyok, másfél hónapja szedem a Scippa 10mg gyógyszert reggelente egy szemet és nem kaptam tájékoztatást arról, hogy alkoholt ihatok-e a gyógyszer mellett. A gyógyszer tájékoztatóban az szerepel, hogy...
        Teljesen besokaltam a jobbos-balos, kiskirályos, proli, yardos, maffiás, céges, gittegyletes szopatásból, abból, hogy ölik a normális, még nem radikalizálódott embereket. Ha nem vagy egy gerinctelen seggnyaló féreg, akkor kicsinálunk...
        Jó estét! Dóra vagyok! Egy olyan problémával fordulnék Önhöz ,hogy van egy nagyon közeli ismerősöm akit tulajdonképpen pótapámként kezelek! Van köztünk legalább 30év korkülönbség . Köztünk soha semmilyen szexuális dolog nem volt,...
        Tisztelt Doktornő! Arról szeretnék érdeklődni, hogy Co-Dalnessa (4mg/5mg/1,25mg) vérnyomáscsökkentőt lehet-e együtt szedni Remotiv Extra (500 mg)-val, valamint Pharmekal HerbaNight kapszulával (mely utóbbinak tartalma: 200mg L-Triptofán, 400mg...
        Jó napot! Pszichoterápiát folytatok pszichológusommal fél éve, azonban mivel nincs kiegészítve a kezelés semmilyen gyógyszerrel, (mert sok fajtát végigpróbálva nagyon rosszul tolerálom őket és szörnyű mellékhatásaik voltak)emiatt...