Hányinger, lebegés

Tisztelt Doktor/Nő!

 

Segítségét szeretném kérni, mivel minden nap hányingerem van, és állandó szédülést (lebegést) érzek, ami megnehezíti a mindennapjaimat! Nagyon ritka, ha jól érzem Magam, állandóan olyan rossz a közérzetem, hogy szinte semmihez nincs kedvem!

Ez persze mindenre kihatással van, főleg a munkámra is, mert nem tudok kellőképpen odafigyelni az állandó szédülés és rossz közérzet miatt!

Több orvosnál is jártam már, migrénem ill. nyaki gerincsérvem van, azt mondták, hogy a hányinger és a szédülés ill. lebegés lehet a sérv miatt, mivel a nyak körül nyom valami ideget!

Azt tanácsolták, hogy keressek fel egy reumatológust ill. egy idegsebészt, ami eddig még nem történt meg! A kérdésem az lenne, hogy nincs-e esetleg valami olyan közérzetjavító, amitől esetleg elviselhetőbbek lesznek a napjaim, mert ezmiatt már kezdek magamba zuhanni, és nem szeretnék, depressziós lenni!

 

Segítségét előre is megköszönve

HG

 

WEBBeteg Szakértő válasza hányinger témában

Kedves HG! A leírása alapján nagy valószínűséggel, depresszió okozza a panaszait, de ebből, amit lírt teljes biztonsággal ez nem állapítható meg. Keressen fel egy pszichiátert, aki az Önnel való elbeszélgetés során meg tudja állapítani a fennálló panaszok pszichés eredetűek-e, és a megfelelő terápiát elő tudja írni. Nyaki gerinc problémáin a rendszeres nyaktornával és fájdalomcsillapító, patikában kapható kenőcsök helyi alkalmazásával segíthet. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 12.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Ductus choleduchus 9,5mm...
Tisztelt Doktor úr, 2023. 01. 27-én eltávolították az epehólyagom. Mivel azóta is fáj a hasam, 1,5 hete minden étkezés után hányingerem van (néha étkezés...
Étvágytalanság, hányinger
Tisztelt Dr úr /hölgy 2022 november 3.-án aneorizma műtétem volt, (mely során a bal oldali szem mögötti eret műtötték). A műtét után szedtem clopidogrel-t,...
Gasztroparézis vagy
Tisztelt Doktor Úr! Párom nevében kérdezek, aki külföldi állampolgár. Áprilisban egy légúti fertőzés után május-júniusban kezdődtek a emésztőrendszeri (főleg...
Émelygés, hányinger
Tisztelt Doktor Úr, az alábbi problémámmal fordulnék Önhöz. 43 éves túlsúlyos férfi vagyok. Másfél hónappal ezelőtt kenyeret ettem, aminek a haja hátul a...
Gyomorpanaszok
Tisztelt Dr Plósz János! A minap felkerestem a háziorvosom, mert hetek óta tartó hányigerrel küszködöm, étvágyam sincs. A hányiger reggelente jelentkezik,...
Mi lehet ez?
Kedves Dr Plósz János! Szinte állandó hányigerrel küzdök. Eddig csak vissza vissza tért, de az elmúlt 3 hétben szinte állandó. Május 21ota Itopride Supremex...