Mi az oka?

Tisztelt Doktornő/ Úr! Egy számomra nagyon nagy problémával fordulok önhöz! A baj az hogy nagyon sovány(Eléggé ki látszanak a bordáim a csípőcsontom) és étvágytalan vagyok 44 kg, és 150 cm-er magas! Tavaly minden fizikai vizsgálatot elvégeztettem( Tüdőszűrés, mellrákszűrés, gégetükrözés, méhnyakrákszűrés, de minden negatív, azon kívül hogy Reflux-os vagyok, és van hörgő szükületem! Ezután a háziorvosom javaslatára tavaly nyáron felkerestem egy psziátert, mert ő arra gondolt(mivel van egy 3 éves kisfiam aki epilepsziás, és két éve rengeteget voltunk korházba, most is vidékről hordjuk a fővárosba, és ez nagyon megterhelő, lelkileg is fizikailag is és anyagilag is emiatt rengeteget stresszelek! Akkor a pszihiáter is azt mondta hogy a stresz miatt van, illetve még emellett pánikbetegséget is diagnoztizált, kaptam nyugtatót és kedélyjavítót, ami egy pár hónapig jó volt, jó volt az étvágyam, híztam is, és jobb volt a közérzetem, de úgy érzem hogy már gyengék ezek a gyógyszerek, és azóta nem is mentem vissza hozzá! Kérem adjon nekem tanácsot mit tehetnék? Utólag még annyit, hogy valamikor sokat tudok enni, valamikor pedig szinte semmit Segítségét előre is köszönöm! Tisztelettel: Andrea

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Veress Dóra válasza a étvágytalanság témában

Kedves Andrea! Nem említette, hogy pajzsmirigy vizsgálata volt-e, mert esetleg ennek a megbetegedése is okozhat nagy fokú soványságot. Ha minden lelete negatív és semmilyen szervi ok nem áll a tünetei hátterében, akkor mondhatjuk, hogy pszichés alapon vannak problémái. Javaslom, hogy keresse fel a pszichiáterét újra, mert elképzelhető, hogy "hozzászokott" a szervezete a gyógyszerhez és már nem ugyanaz a hatása, mint régebben. Emellett rengeteg készítmény van forgalomban, meg kell keresniük azt, ami önnek a legjobb.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2013. február 18., 18:03; Megválaszolva: 2013. február 20., 21:59
Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek
Mi lehet velem
Pár éve meghalt a párom. Vele 14 évig éltem együtt. Kezdetektől imádtam a kutyákat, cicákat így lett nekünk is. Ha megláttam egy kutyát cicát...
pszcihiátria intézet
Tisztelt Doktornő, Testvérem bipoláris zavarral jelenleg a Jáhn Ferenc kórház pszcihiátriai osztályán kezelik (január eleje óta). Szeretnénk...
Mi okozhatja?
Tisztelt Válaszadó! Az öcsém 14 éves, születésétől kezdve szívbetegségben szenved valamint hamar (kb. 6 hónapos korában) kiderült, hogy a jobb...
Idegrendszer erősítés
Második gyerekem óta ( 2 éve ) nagyon meggyengült az idegrendszerem. Kis korkülönbség van köztük. Tavaly mióta szültem, azóta már idegesít a...
Brintellix mellékhatás
Tisztelt Doktornő! Brintellix gyógyszerrel kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Kezdeti mellékhatás, furcsa élénk álmok 5mg mellett. Kérdésem, hogy...