deoereszió

Nem látom értemét az életemnek.50 év alatt nem volt ember aki valaha is megkérdezte volna tőlem, mi a gondom, mi bánt. Az édesanyám 3 éves sem voltam amikor a nagymamámhoz adott, azzal a megindoklással, hogy nekem jobb legyen. Amikor 20 éves koromban találtam egy, akivel szerettük egymást és úgy éreztem vele letudtam volna élni az életem eltiltottak tőle a nemzetisége miatt.Ezután bánatomban rosszabbnál rossz döntéseket hoztam.Hozzámentem egy emberhez aki 11 hónap után elhagyott és elváltunk.2 év után hozzám kötözött egy ember, akivel 8 évig rossz házasságban éltünk, amit utólag tudtam meg, hogy csak érdekből volt velem, és válás után mindenemből kifosztott.Ebből a házasságból született egy fiam, akit egyedül neveltem fel.Időközben egyedül kiápoltam a nagyszüleim életük végéig.4 éve van egy élettársam, akivel azt hittem eleinte úgy érezte megoszthatom az életem.2 éve meghalt az édesanyám, most 3 hete meghalt édesapám, akiket szintén egyedül ápoltam és a karjaimban haltak meg. Most a fiam Budapesten tanul és csak akkor jelentkezik ha pénzre van szüksége. Az élettársam is szerintem csak a pénzemért van velem. Amikor hazajön a munkából csak gorombáskodni tud velem és azt se kérdi hogy vagyok, hogy múlt a napom.Nem birok enni.reszketek és sírok. Nem látok semmi értelmét az életemnek.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Veress Dóra válasza depresszió témában

Kedves Asszonyom!

Javaslom, hogy keresse fel a helyi pszichiátriai gondozót, ahol segítséget tudnak nyújtani önnek. Az öngyilkosság semmilyen élethelyzetre nem megoldás. Ebben a hangulatban, amiben most ön van, sokkal sötétebben látja a helyzetét, mint amilyen valójában. Keressen fel egy szakembert, aki kiutat tud mutatni a jelenlegi helyzetéből.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. október 04., 11:42; Megválaszolva: 2012. október 08., 16:53
Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek
Szerotonin szint extrém magas
Üdvözlöm! Már több mint egy éve kezdődött ez az állapot, eleinte ingadozó volt, mára viszont mindennapossá vált. Voltam vérvételen és...
Depresszió
Tisztelt doktornő, doktor úr! Bipoláris affektív zavaral küzdök 6 éve, gátolt öngyilkossági gondolataim vannak. Márciusba voltam kórházba, suicid...
Depresszió vagy...
Tisztelt Doktornő! Édesapám több mint három éve (valószínűleg rejtve előbb jelen volt) küzd egyre súlyosabb depresszióval. Kezdetben...