Borzalmasan érzem magam, gyilkos indulatok mételyezik minden napjaimat

20 éve pszichiátriai beteg vagyok. Már gyerekkoromban is kerültem az embereket. 16 éve nem járok emberek közé, ha jön valaki én elbújok, hogy senki ne lásson nem bírom az embereket. 1998-ban azt állapitották meg, hogy hystrionikus személyiség vagyok, elmélyült betegségtudattal. Dolgozni sem bírok, mert egy ritka fülbetegség miatt 27 éves korom óta a bal fülem és a bal fejem állandóan zúg, tenyeremből szakad a víz. Akkor ig.pszichiáter szuakértő azt irta, hogy alkalmazkodásra alig képes, élettere beszűkült, mivel nem akartak 36 évesen leszázalékolni, de nem birtam dolgozni. biróságon dolgoztam, már délelőtt majd elaludtam, a gépet össze-vissza vertem. Állandóan pánik rohamok jöttek rám. Mindenféle gyógyszert, amit feltaláltak kipróbáltak rajtam, de az idegrendszerem állandó készenléti állapotban van, valamint azt is irták, hogy paranoid állapot. Most meg, amiatt vagyok ideges és azért is irok Önnek, hogy 67 %-ról 3 éve 55 %-os lettem, most meg még azt a kis nyugdijat sem kapom, épedig nem látok, mert súlyos cukorbeteg is lettem közben inzulin és gyógyszer. Magas vérnyomás 18 éves korom óta. A lényeg, hogy emiatt kikészitem a családomat, sokszor azt érzem feladom elég volt ebből a semmire való életből. utóbbi időben gyilkos gondolataim is vannak, ha elveszik a nyugdijat tőlem én lehet megölöm azt az orvost. Mert akkor elveszik az életemet és ugy is mindegy lesz. szemet szemért, foigat fogért, és félek, hogy elborul az agyam teljesen, mert én ott állandóan kiabálok és orditok, mert nem birom az igazságtalanságot, lehet, hogy egy gyilkos rejtőzködik már bennem. Ha dögleni kell, dögöljön az is aki rám ezt kívánja! Köszönöm, ha elolvassa, ha nem dobja a kukába! Elegem van ebből a mocskos szemét Magyarországból! A betegség nem bún! A lopás, amit ezek végezutek az főben járó bűn és még az utolsó bőrt is lehuzzák, és sirba döngölnek szemét orvosok átkozottak legyenek utolsó magvukig. Szóval nagyon nagy indulat van bennem és lehet, hogy tettekké válik. nem birom, ami itt folyik

Dr. Veress Dóra válasza agresszivitás témában

Kedves Asszonyom! Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került. Megpróbálhat fellebbezni, de addig is meg kellene találnia a módját annak, hogy levezesse az Önben feszülő indulatokat. Erre alkalmas lehet a sportolás, a napi rendszeres séta, vagy valami olyan tevékenyésg, a miben örömét leli. Leírása alapján úgy vélem, abban a szerencsés helyzetben van, hogy maga mellett áll a családja. Értékelje ezt, és próbáljon velük közös programokon részt venni. Tudom, más tanácsokra számított, de ilyen és ehhez hasonló módszerekkel lehet levezetni a feszültséget és elterelni a figyelmét a problémáról. Ha nem szűnik az Önben lévő indulat, akkor keresse fel orvosát és beszéljék meg a lehetséges megoldásokat. Kérdezze meg tőle azt is, hogy javasolna-e Önnek pszichoterápiát és van-e a közelben ilyen lehetőség?

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. január 12.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Hogyan kezeljem?
Szép napot! 10éves fiam egyre szemtelenebb, szófogadatlanabb, hazudik, ..és még pénzt is lopott itthonrol. Kicsit apuci kicsifia volt, de eddig nem volt...
Mit tehetnék, hogy a férjem idegbeteg...
Segítséget szeretnék kérni mert a férjem idegbeteg lett és rengeteget veszekszünk e miatt nem tud semmit tolerálni nem becsül engem sem és a gyermekeit...
Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...
Rivotril egyéb készítményekkel
Üdvözlöm! Pánikbetegségemre napi 3x0,5mg Rivotrilt szedek, Leiden heterozigóta betegségem is igazolt. A kérdésem az lenne, hogy a fogászati kezelésem során...
Mennyire károsak az antidepresszánsok?
Jó napot Az volna a kérdésem, hogy, mennyire károsak az antidepresszáns gyógyszerek hosszú távon? értem ezalatt, hogy 10-20 évig szedi valaki Milyen...