Nagyon nem tudom mit tegyek!

Jó napot kívánok! Jó pár hónapja, mélységes megbántott egy hozzám közel álló személy, aki mindezt igazságtalanul tette és semmivel se jobb nálam. Egy jó cselekedetet tettem, de igazából, nem én tettem csak így gondolja. Az eset után 2 hónapig biztos nem bírtam elaludni este, nappal pedig fáradtnak éreztem magam, volt sokszor, hogy sírtam a semmi miatt, egyszer csak elkezdtem sírni. Mikor nem tudtam elaludni azon járt az eszem, hogy, hogy tudnám megmondani neki, hogy azok, amiket rám mondott nem igazak és nagyon megbántott vele, de nem tehetem, mert ha megtenném megint hisztizne és ez nem tenne jót a párkapcsolatomnak. A személy a párom nővére, aki mellesleg azt is hajtogatja, hogy a párom neki nem a testvére hanem a fia, 5 év van köztök és mindenki tudja, hogy nem így van csak gyerek korukba sokat vigyázott rá és ezért gondolja ezt. Az én nagy bajom az, hogy ennyi hónap után még mindig ezen jár az agyam, felidegesít ha beszélnek a párommal vagy e-mailt ír. Minden jól alakul körülöttem, csak ez az egy baki van és nem tudom mit tegyek, azt mondták, hogy bocsátsak meg, mert az jó meg rendbe jön minden, de nem tudom, hogy csináljam. Kérem segítsenek szeretnék megnyugodni és esténként arra gondolni, hogy milyen szerencsés vagyok, mert van egy szerelmem aki szeret és nem pedig azon, hogy milyen gonosz a testvére! Külföldön élek és még nincs lehetőségem elmenni orvoshoz!

Dr. Veress Dóra válasza konfliktus témában

Kedves Kérdező! Először is mondja el a párjának, hogy mi bántja a testvérével kapcsolatban. Tisztázza vele, hogy ő mit gondol a történtekről, és milyen megoldást javasol, hiszen ő ismeri legjobban a testvérét. Ezen tudás birtokában pedig beszéljen a kellemetlenkedő rokonnal, tisztázzák a félreértéseket, hiszen lehet, hogy ő is megbántva érzi magát, de az is előfordulhat, hogy nem is emlékszik már a történtekre, csak Ön nem tud szabadulni a rossz érzéseitől. Ha a párja szereti Önt, akkor megérti, hogy miért van erre szüksége és az Ön pártjára áll, különösen, hogy Ön nem vétkes. A testvér pedig önmagáról állít ki bizonyítványt, ha nem fogadja az Ön közeledését. Ha a levertsége és a sírógörcsei nem múlnak a konfliktus rendezése után sem, akkor keressen fel pszichiátert.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. november 08.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Problémás szülők
Kisfiam nagycsoportos óvodás. Szereti az ovit, a társait, az óvónéniket. A gyerekek nagyon helyesek, a problémák szerintem átlagosak. Előfordul csúnya...
Megőrülhettem?
Tisztelt Doktornő! Harmad éves orvostanhallgató vagyok. Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy tavaly novemberben a vizsgaidőszakom előtt erős pánikrohamokkal...
Furcsa testi tünetek lelki alap?
Kedves Doktornő! Az én problémám január közepén kezdődött, amikor is kiderült egy nőgyógyászati probléma (petefészek ciszták) mivel az orvos azt mondta,...
Rivotril egyéb készítményekkel
Üdvözlöm! Pánikbetegségemre napi 3x0,5mg Rivotrilt szedek, Leiden heterozigóta betegségem is igazolt. A kérdésem az lenne, hogy a fogászati kezelésem során...
Mennyire károsak az antidepresszánsok?
Jó napot Az volna a kérdésem, hogy, mennyire károsak az antidepresszáns gyógyszerek hosszú távon? értem ezalatt, hogy 10-20 évig szedi valaki Milyen...
Hallucináció vagy más magyarázat?
Kintről, az utcáról hallottam egy halk, magasabb búgó hangot, ami feltehetőleg egy elhaladó járműtől származott. Eközben úgy tűnt, mintha a fejemben a...