Parkinson kór

T. Főorvos Ú//Úrhölgy! Kérésem arra irányul, hogy két éve az IMC-ben MRI vizsgálatot végeztek, atrophia cerebri et cerebelli és diffuz vascularis laesiót jelzett. Ez a diagnózis semmiféle fukciózavart nem jelzettt,, vagy legalább is semmiféle különleges jelenséget nem éreztem. Igaz, hogy a memóriám az idő múlásával egyre rosszabb lett, valamint - mivel prostata hipertophiám is van, - éjjel 3-4-szer fel kellett kelnem vizeletürítésre és ezeket megelőzően általában negatív kicsengésű álmokat láttam és pár percig palpitáció és vérnyomás emelkedés volt tapasztalható, melyek azonban néhány perc ébrenlét után megszüntek. A. kérdésem megitéléséhez tartozik, hogy egy éve súlyos tüdőgyulladást, majd ezt követően, mielőtt a tüdőgyulladásból már teljesen felgyógyultam, virusos hörghurutot kaptam. Ezeket a betegségeket ambuláns módon, többféle antibiotikum adásával kigyógyították, de tönkretette az emésztést, a gastrintestinális és a cardiovasculáris rendszert, úgyhogy probiotikumokat kellett szednem, hogy a bélflóra valamennyire is rendbe jöjjön, naponta többször kellett mérni a vérnyomást és csupán csak annyi vérnyomás csökkentő gyógyszert kellett és szabad volt szednem, hogy ne essen le túlságosan az amúgy is alacsony szintű vérnyomás.Szerencsére - úgy gondolom - teljesen rendbe hoztak a szakorvosaim,. Gyógyszeresen eredményesen beállították a vérnyomásom, a széklet is rendeződött, és az éjszakai felébredéskor sincs már palpitációm és vérnyomás emelkedés, A felébredést megelőző álmok negatív kicsengése is megszünt.. Igaz, 2.-es tipusú cukor intoleranciám is van, ami nem igényel semmiféle gyógyszer szedést és a időnkénit laboradataim is normálisak, csak a karbamid, a koleszterin és a triglicerid magasabb a szükségesnél, az éhomi cukor értéke alig magasabb a refrencia szint felső határánál, vagy megegyezik vele. Az alvási probléma miatt, a felkelés előtti álmodás miatt neurológusnál is voltam, aki EEG vizsálatot végeztetett, amely nem talált semmi kórost. Ezután elküldött még psichiáterhez is, aki antidepresszáns Coaxilt és Cavinton Fortét íratott fel a háziorvossal.. Mióta sikeresen beállították a vérnyomásomat, jól is érzem magyam, nincs betegség érzésem. Kéem fentiek alapján - amennyiben ez elég az (Önök) megítéléséhez -, hogy szíveskedjenek prognosztizálni, nagy, közepes, vagy kicsi a valószínűsége annak, hogy már itt van a Parkinson kór, ami wellen, ha megtörtént, semmit sem lehet tenni. Véleményüket ezúton is megköszönöm.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Bessenyei Mónika válasza parkinson témában

Kedves Kérdező!

A tünetei között, amit leírt, nincs olyan, ami arra utalna, hogy Parkinson kórja lenne, de ehhez mindenképpen szükséges lenne a vizsgálata is. Prognózist ezzel kapcsolatban ez utóbbi hiányában nem lehet mondani. Keresse fel azt a neurológust, aki korábban vizsgálta, Ő, a fizikális vizsgálata után biztosabbat tud Önnek mondani.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. szeptember 28., 18:56; Megválaszolva: 2011. szeptember 30., 14:50
Kérdések és válaszok: Parkinson-kór
Parkinson kór
Kedves DoktorNő/Úr! Édesanyámnál Parkinson kórt állapítottak meg, ami a betegség korai fázisában jár, sajnos a kézremegése megnehezíti a...
Új gyógyszer?
Kérdésem, hogy egy friss MTI-s cikkben meg nem nevezett PARKINSON-kórra kifejlesztett ÚJ GYÓGYSZER (2012 januártól bevezetett és 90 %-ban már...
parkinzon szindróma
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Kérdésem a következő. 45éves nő vagyok, 2éve diagnosztizált parkinzon szindrómával. Bal kezemet nem tudom...
parkinson kór
Üdvözlöm! Szeretnék érdeklődni a parkinson kórról. Nincs a családomba e kórba szenvedő személy ill. nem dolgozom olyan helyen ami...