Parkinson-kór vagy valami más?

A férjem 27 éves, és már több, mint 8 éve van neki "finom" mozgású kézremegése, de csak bizonyos műveleteknél. Pár hónapja ez a remegés kiterjedt 2-3 műveletre, és elkezdett felejteni., Decemberben pl. míg meg nem sütöttünk karácsonyra, addig szinte kétnaponta le kellet mondani, mit fogunk sütni és főzni. Fogyott 10 kg-ot 1-1, 5 hónap alatt minden ok nélkül. Halkabban beszél, és mindig rá kell szólnom, hogy ne motyogjon, mert nem értem. Türelmetlen lett, és ideges, pedig őt nem lehetett felbosszantani. Beleköt dolgokba, és rögtön rám förmed, ha kérdezek valamit. Nem hajlandó semmit megcsinálni, szétszórt. Nem ismeri be, hogy valami gond van vele. Sokat tud aludni, ez régebben is így volt, de egy idő óta még többet aludna. Például délután 2-kor lefeküdt, és másnap reggel fél tízkor úgy költöttem fel, hogy már ideje volna felkelni. Nem tudom a családi hátterét betegség szempontjából, de az anyukáját már műtötték koponyára, mert vérrög volt az agyában. Nem tudom, mit kezdjek a férjemmel, egyre nehezebb elviselni, amit csinál. Van egy 1 éves kislányunk, akivel csak addig képes ellenni, amíg játszani kell vele. Minden baja van, ha vigyázni kell rá, ha sír, ha 5 percnél többet kell vele lennie, ha én nem vagyok ott.

WEBBeteg Szakértő válasza Parkinson-kór témában

Minél hamarabb beszélje rá a férjét egy ideggyógyászati vizsgálatra. Több ideggyógyászati probléma is okozhat hasonló panaszokat, de pont a Parkinson-kórra nem gondolnék. A megváltozott személyiség, a mozgásra jelentkező kézremegés, az alvási ciklus felborulás lehet nagyobb idegrendszeri betegség része, pl. agydaganat, idegrendszer szellemi leépüléssel járó elváltozásai, de pszichés megbetegedés is okozhat hasonló tüneteket pl. a, depresszió. Először mindenképpen a szervi idegrendszeri elváltozást kell kizárni. Mindenképpen szükséges a férje ideggyógyász általi vizsgálata, aki a részletesebb kikérdezéssel, a vizsgálatával közelebbit tud mondani, esetleg a szükséges vizsgálatokat elő tudja írni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 21.

Kérdések és válaszok: Parkinson-kór

Parkinson kór
Tisztelt Doktor Úr! Szeretném kérdeni, a Madopar gyógyszer mellé jó -e a Corbolit, és a Neupro (6mg) szedése? Vagy esetleg tud-e javasolni a Madopar mellé...
Parkinson?, De miért más?
Tisztelt Dr Nő! Én egy 39 éves férfi vagyok akit kb 10 éve kezelnek Parkinson tünetekkel. A kérdésem az lenne, hogy az én esetemben a betegsége jellemző...
Parkinson kór
Édesanyám kb. 4 éve Parkinson kóros beteg. A tipikus tünetek közül nála csak a lábrángatózás van jelen. Az állapota sajnos rohamosan romlik. A gyógyszerekre...
Parkinson gyógyszerek mellékhatásai
Tisztelt Doktornő.. Édesapán 10 éve parkinson kórban szenved. Jelenleg Razagilint és Madopart szed. A razagilinből reggel 1x a Madoparból 3x fél tablettát. A...
Parkinson kór izomremegés nélkül?
Tisztelt Doktornő! Elnézést, hogy önnek írok, de nem találtam másik neurológust a névsorban. Kérem, ha tud, válaszoljon, vagy esetleg ajánljon másik...
A Parkinson-kór végső stádiumáról
Szeretnék minnél részletesebb információt kapni a Parkinson-kór végső stádiumáról. Közeli rokonom érintett a betegségben. Szeretném megtudni milyen esélyei...