• Szigeti Ildikó

        krízistanácsadó szakpszichológus

        69

        kérdésre
        válaszolt

        Szakterülete:

        életvezetési nehézségek, szorongás, traumák

        Bemutatkozás:


        Szigeti Ildikó tanácsadó szakpszichológus vagyok. Jellemzően akkor fordulnak hozzám, ha úgy érzik, "kicsúszott a talaj a lábuk alól". A szakzsargon ezt az amúgy igen gyakori, és legkevésbé sem különleges helyzetet nevezi krízisnek. Lényegét tekintve a változásokhoz való alkalmazkodásban és a változtatások megtételében (döntésekben) kérnek tőlem segítséget. Hiszem és vallom, hogy - a jól csengő hirdetésekkel ellentétben - nem minden és nem mindenki változtatható, fejleszthető, és nem mindig van erre szükség. Pontosabban nem erre van szükség! Vannak olyan dolgok, tulajdonságok és helyzetek, amelyeket el kell fogadnunk, úgy ahogy vannak. Ha felismerjük és tudomásul vesszük ezeket a határokat, máris beljebb vagyunk. Már, ami a lelki egyensúlyunkat illeti...



        Segítek abban, hogy szabad szemmel is láthatóvá váljanak ezek a határok. Segítek abban, hogy e határokon belül "csúcsra járassunk" mindent, amit csak lehet. Irreális célok kergetésében azonban nem vagyok partner. Közös munkánk eredményeként csak azt tudom garantálni, hogy a lehetőségekhez mérten a hozzám fordulók teljes és elégedett életet tudjanak élni.



        Szakmai hitvallásom (vagy valami hasonló), hogy azt az erőt, időt és pénzt, amit a megvalósíthatatlan változások elérésére pazarolnánk, inkább a reális célok megvalósítására fordítsuk!



        Az általános életvezetési tanácsadás mellett gyakran és szívesen foglalkozom baleset, bűncselekmény, avagy katasztrófa következtében kialakult lelki traumában érintettekkel. Én magam is közéjük tartozom, így nemcsak a tanultakat, hanem személyes tapasztalataimat is hatékonyan alkalmazom a munkám során.



        Az általam alkalmazott, megoldásközpontú konzultációs módszer lényege, hogy az aktuális helyzetben észlelt problémát a közös munkánk eredményeként célokká „fogalmazzuk át" és a kliens meglévő erőforrásainak aktiválásával kialakítjuk a megküzdés technikáit. A konzultáció során a módszert maga a kliens is megtanulja, így esélyt kap arra, hogy a későbbiekben külső segítség nélkül is képes legyen megküzdeni a nehézségekkel.



        Szakterületek:




        • Általános, életvezetési nehézségek (amikor a bevált „megküzdési technikák" csődöt mondanak)


        • Döntéshelyzetek


        • Megváltozott élethelyzet miatti szorongás (válás, gyermekvállalás, nyugdíjba vonulás, költözés, új munkahely)


        • Családi, párkapcsolati konfliktusok


        • Alkalmazkodási nehézségek a különböző életszakaszokban (szülőktől való elköltözés, gyermekek „kirepülése", menopauza)


        • Régen vagy most elszenvedett traumák (baleset, bűncselekmény, katasztrófa) feldolgozása


        • Abúzus, családon belüli erőszak


        • Veszteségek feldolgozása (gyász, szakítás, válás, munkahely elvesztése, krónikus betegség, egzisztenciális válság)


        • Lombikprogram/meddőség


        • Általános szorongás



        Tanulmányok (képesítések):



        1996. ELTE BTK - Általános Pszichológusi Diploma



        2015. ELTE PPK - Tanácsadó szakpszichológus oklevél (krízis szakirány) (Diploma sorszáma: 1814/2015)



        2013. Mediátor képesítés (Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület) (Közvetítői igazolvány szám: 002092/1)



        2015. Betegjogi Képviselő (Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ) (Tanúsítvány sorszáma: 020/BKK/OBDK/2015)



        Kapcsolat:



        Telefonszám: +36 20 411 7904



        Rendelő címe: Kék Madár Rendelő 1055 Budapest, Bihari János utca 18.



        E-mail: [email protected]

        Szeretnék kérdezni tőle
      • Szigeti Ildikó legutóbbi válaszai
        Kedves Kérdező! Ha valóban generalizált szorongásról van szó, akkor mindenek előtt tudnia kell, hogy ez egy betegség, amelynek megjelenési gyakorisága, a tünetek intenzitása minden erőfeszítése dacára változó lehet. A kombinált terápia (vagyis "beszélgetős" és gyógyszeres) alkalmas lehet a tünetek enyhítésére, ám megszüntetésére csak akkor van esély, ha a pszichoterápia során sikerül beazonosítani, mi váltotta ki. A hajlam öröklődhet, ám a megjelenését gyakran egy-egy konkrét, váratlan, intenzív negatív életesemény válthatja ki. Ilyen lehet egy szeretett személy halála, válás, költözés (ez esetben nem feltétlenül a negatív jelleg a döntő, hanem a változás intenzitása). Ha sikerül beazonosítani a fő kiváltó okot, érdemes azon "dolgozni" a terápia során, hogy vajon miért váltotta ki a szorongást. Általában célszerű a megértésen alapuló, úgynevezett kognitív terápiát kipróbálni, amelynek során a terapeuta megtanítja a kliensét arra, hogy miként kontrollálhatja a szorongásos rosszulléteket megelőző automatikus negatív gondolatait. Ha ezt sikerül megtanulnia, begyakorolja, komoly esélye lehet arra, hogy - ha nem is hagyhatja el egy ideig a szorongásoldó gyógyszereket, ám lassan, de biztosan anélkül is képes lesz "uralni", sőt, megelőzni ezeket a rosszulléteket. Ha úgy érzi, a jelenlegi terápia nem javítja érdemben az állapotát, netán rontja azt, bátran nézzen körül az interneten, és keressen olyan szakembert, aki kognitív terápiával foglalkozik. Üdvözlettel, Szigeti Ildikó krízistanácsadó szakpszichológus
        Kedves Kérdező! A kisfia valamitől erősen szorong. A szorongás oka azonban a leveléből nem derül ki, így azt - első lépésben - Önöknek kellene kideríteni. Nagyon fontos az úgynevezett "időfaktor", vagyis, hogy próbáljanak visszagondolni arra, hogy vajon mi történhetett a családon belül vagy kívül akkor, amikor ezek a furcsaságok kezdődtek. Ha nem sikerül beazonosítani, próbálják játékos módon "megkérdezni" a gyereket. Bábozás, rajzolás közben számtalan lehetőség kínálkozik arra, hogy észre vegyék, ha valami bántja, nyomasztja őt, a gyerekek legáltalánosabb nyelve a játék! Ha ez sem vezet eredményre, csak akkor tanácsos gyermekpszichológus véleményét kikérni. Muszáj utána járni a mostani szorongás okának, mert ha ezt elmulasztják, az később akár komolyabb pszichés problémákhoz vezethet! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó pszichológus, mediátor Időpont egyeztetés: 06-20-411-79-04
        Kedves Kérdező! Aggodalma sajnos jogos. Ha egy gyereknek rendszeresen megkérdőjelezik az értelmi képességeit, egy idő után ő maga is aggódni kezd emiatt. Még akkor is így tesz, ha tudja, érzi, hogy nincs vele probléma, de ha számára hiteles személy (és az édesanyjuk ilyen) kérdőjelezi meg a normalitását, az a későbbiekben akár súlyos önértékelési problémák alapja lehet. Azt tanácsolom, ezt a választ mutassa meg a feleségének, és próbálja meggyőzni, hogy ha mérges is a gyerekekre, a haragjának ne így adjon hangot! Mindig mondja meg pontosan a gyerekeknek, hogy mi az, amiért éppen nem elégedett velük, amiért mérges rájuk, mert ha csak általánosan nem normálisnak nevezi, azzal csak szorongást kelthet bennük. Ha viszont pontosan "beazonosítja" a hibákat, a gyerekeknek módot ad arra, hogy kijavítsák a hibát, és máskor ne viselkedjenek úgy. Üdvözlettel, Szigeti Ildikó pszichológus, mediátor
        Kedves Kérdező! Csodálatos és egyben nehéz az első szerelem, függetlenül attól, hogy az viszonzásra talál a másiknál vagy nem. Élvezze ennek az eddig ismeretlen élménynek minden mozzanatát, tanuljon belőle, és ha rátalál az igazira, hasznosítsa ezeket a tapasztalatokat! Kellemes kalandozást! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó pszichológus, mediátor
        Kedves Kérdező! A kislánya érdeklődése jogos és természetes, mint ahogy az is, hogy Ön aggódik, miként lehet „fájdalommentesen” beszélni a halál témájáról. Az, hogy mit mond a nagymama holléte kapcsán, erősen függ attól, hogy hívők vagy nem. Ha hívők, a vallásuk tanításai alapján beszéljenek erről, mert akkor az összhangban lesz minden mással, amit a hitük kapcsán hallott Önöktől a kicsi. Akár hívők, akár nem, a legfontosabb a hitelesség! Az aggodalmukat váltsa fel a bizalom! Bízzanak a kislányukban, és abban, hogy ő nem buta, csak kicsi! Önként ne hozzák szóba a halál témáját, de ha a gyerek kérdez, válaszoljanak neki őszintén és – főleg – egyszerűen. Ha kérdezi, hol a nagymama, mondják meg, hogy a temetőben, ahol – ha akarja – ő is meglátogathatja. Lehetőleg olyan időszakban vigye ki a kislányát a sírhoz, amikor sokan vannak, mert akkor nagyobb az esélye annak, hogy más gyerekekkel is találkozni fog, így könnyebb elmondani, hogy másoknak is itt van a nagymamája, vagy más rokona, és más is itt látogatja őket. Minél egyszerűbben, racionálisabban beszél erről a témáról (tudom, ez nem könnyű), annál kisebb a veszélye annak, hogy a téma kapcsán tartós szorongás alakul ki a gyerekben. Az, hogy félti Önt/Önöket és fél attól, hogy elveszíti a szeretteit, szinte független attól, hogy beszélgetnek-e a halálról vagy nem. Az óvodában, a televízióban elkerülhetetlen, hogy találkozzon az elmúlás témájával. Azzal tudja tehát a leginkább segíteni a kislányát (és ez majd minden, a felnőttek által szívesen tabusított témára igaz), ha őszintén beszél róla. A lényeg a mértékletesség legyen! Ha ugyanis elragadják a saját érzelmei és hosszasan beszél róla, akkor a kislánya valóban megijedhet, hiszen nem érti még, miről van szó, csak azt tapasztalja, hogy ez nagyon felkavarja magát. A legfontosabb, hogy a halált az élet természetes velejárójának tekintse a gyerek, erre a felismerésre érdemes rávezetni. A szorongások elkerülése érdekében mindig nyugtassa meg, hogy Önök vigyáznak magukra, egészségesek, így nem kell aggódnia! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó Pszichológus, mediátor
        Kedves Kérdező! Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával! Gyorsan szeretném megnyugtatni: a problémája nagyon gyakori és természetes. Az iskolaváltás az első legkomolyabb erőpróba mindenki számára. Vannak, akik látszólag (! ) könnyebben veszik az akadályokat és vannak, akiknek gondot és szorongást okoz az új környezetbe való gördülékeny beilleszkedés. Az, hogy a régi iskolából megmaradt barátja könnyebben talált új "barátokat", legfeljebb azt mutatja, hogy rugalmasabb volt Önnél, ám az, hogy továbbra is jóban vannak, egyértelmű jele az Önök igaz barátságának! Azt tanácsolom mindenek előtt, hogy ne sürgesse önmagát! Ne görcsöljön azon, hogy mások már „bandáznak”, miközben Ön egyedül küzd otthon a házi feladatokkal. Próbálja meg felismerni a helyzet kínálta lehetőségeket! Az általános iskolában beskatulyázták (mint mindenki mást), most módja van kilépni ebből, másrészt – mivel már önállóbb, mint gyerekként – saját maga „barkácsolhat” skatulyát magának. Legyen nyitott és érdeklődő a többiek felé, akik – higgye el – ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint Ön. Ha van olyan szakkör, vagy iskolán kívüli elfoglaltság, amiben örömét leli, vagy érdekli, lépjen be gyorsan! Az azonos érdeklődés minden különösebb erőfeszítés nélkül alapja lehet az új barátságoknak. Ami pedig a bátorságot illeti: egy régi mondás szerint „a bátorság nem a félelem hiánya”. Valóban, attól, mert néha szorong attól, ha az osztály előtt szerepelnie kell, még nem jelenti azt, hogy gyáva, egyszerűen most abban a korban van, amikor nem szívesen lép ki a nyilvánosság elé. Ha a feleléstől szorong, bátran beszélje meg ezt a problémáját a tanárokkal! Kérheti, hogy ne szóban, hanem írásban kérjék számon a tanultakat! Mindent egybe vetve: nincs oka az aggodalomra, természetes dolog, ami Önnel történik! Legyen kicsit türelmes önmagával és ne akarjon mindenáron olyan lenni, mint az „irigyelt” vagányok! Élvezze a középiskolai éveket, mivel ezek lesznek azok az emlékek, amikre később a legszívesebben gondol majd vissza! Fölösleges aggódással ne fossza meg magát ezektől az élményektől! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó Családi tanácsadó pszichológus, mediátor
        Kedves Kérdező! A levelében leírtak alapján nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy a fia egyszerűen csak válogatós (mert kissé el lett kényeztetve), vagy más áll a furcsa viselkedésének a hátterében. Meglehet, hogy így van, amin – az Ön által is leírt, türelmes trükkökkel – érdemes változtatni. Sajnos azonban – és nem szeretném alaptalanul ijesztgetni – az ételek közötti válogatás, és a beszűkült táplálkozási szokások, az új ízek radikális visszautasítása, és a megszokott ételek azonos elkészítéséhez való erős ragaszkodás sok esetben az első jele lehet az autisztikus személyiségnek. Az, hogy az iskolában jó a teljesítménye, bíztató jel mindenképpen! A leveléből nem derül ki, hogy az elmúlt 9 évben (amióta ez a furcsa táplálkozási sajátosságára felfigyeltek) tapasztaltak-e a gyereknél más, furcsának tűnő reakciókat, viselkedést. Amennyiben a fia társas kapcsolatai tekintetében nem észleltek problémákat, vagyis szívesen játszott/játszik más gyerekekkel, könnyen barátkozik és őt is kedvelik a többiek, netán a családban lévő többi gyerekkel jó a kapcsolata, akkor nagy eséllyel kizárható az autizmus bármilyen formája. Ez esetben tanácsos lehet allergológus szakorvos véleményét is kikérni, mert elképzelhető, hogy a fia válogatósságának a hátterében ételallergia áll. Ha azonban az allergológus nem talál érzékenységre utaló jelet, és az extrém válogatás mellett a kommunikációval is gondok vannak, azt tanácsolom, minél hamarabb keressenek fel egy gyermekpszichológust, aki megfelelő, úgynevezett differenciál-diagnosztikai módszerekkel viszonylag egyszerűen és gyorsan megmondhatja, hogy lehet-e okuk aggodalomra, vagy nem. Remélem, mihamarabb megnyugodhatnak! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó Családi tanácsadó pszichológus, mediátor Időpont egyeztetés: 06-20-411-79-04
        Kedves Kérdező! A levele alapján szinte lehetetlen megmondani, hogy pontosan mi okozza a gyerek furcsának tűnő viselkedését, mint ahogy az sem egyértelmű, hogy valóban problémásnak nevezhető. Mint írja, „egyemberes gyerek”. Ez sok mindent jelezhet. Lehet, hogy – jelleméből adódóan – magának való, olyan, aki jobban szeret egyedül játszani, mint társakkal. Ez önmagában nem mondható problémának, ám ha általánosan, az élet minden területén ez jellemző és radikálisan bezárkózik a saját világába, az bizony okot adhat némi aggodalomra. Az Ön által említett figyelemzavar és a veszélyérzet hiánya is igencsak szubjektív lehet, mert a szimpla makacsságtól a kóros hiperaktivitásig bármi lehet a gyereknél. Mindenképpen azt javaslom, ha a gyerek viselkedésében további változásokat észlelnek, avagy a meglévő, nehezen magyarázható reakciók gondot okoznak a mindennapi életvitelében, keressenek fel egy gyermekpszichológust, aki néhány találkozást követően biztosabb választ tud adni a kérdéseikre. Első körben a helyileg illetékes nevelési tanácsadónál kérjenek időpontot! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó Családi tanácsadó pszichológus, mediátor
        Kedves Kérdező! Sajnos nem tudom megnyugtatni, nem adhatom azt a választ, hogy az óvónők „túlzottak”, mint ahogy egy levél alapján nem lehet diagnosztizálni a kislánya furának leírt viselkedésének pontos okát sem. A levelében említett reakciók utalhatnak hiperaktivitásra, de a kommunikációs nehézségek akár autisztikus problémákkal is magyarázhatóak. Mindettől függetlenül persze nem zárható ki – és kívánom, hogy így legyen – hogy a gyerek így dacol az óvoda és általában, a szabályok ellen. Kár volna így találgatni, azt tanácsolom, mihamarabb keressenek fel egy gyermekpszichológust, aki a szükséges diagnosztikai vizsgálatok elvégzését követően megnyugtató választ tud adni a kérdéseikre. Üdvözlettel, Szigeti Ildikó Pszichológus, mediátor
        Kedves Brigitta! Megértem, hogy kétségbe van esve, de gyorsan megnyugtatom: semmit nem csinál rosszul! Legalábbis a gyerekeivel összefüggésben úgy tesz, ahogy az elvárható és ami jó a lányainak. Ha van valami, amiben én problémás pontot látok, az az anyósával való kapcsolata. A levele alapján úgy gondolom, egyfajta felmentést is ad a férje mamájának azzal, hogy leírta (afféle alibi gyanánt), az anyósa régóta egyedül él és csak a két lányukkal foglalkozhat nagymamaként. Ez szép dolog Öntől, ám félő, hogy ha mindenkivel ennyire megértő, ha mindenkinek „alá veti” magát, egy idő után egyrészt önmagából fog áldozatot faragni, másrészt elveszíti saját akaratát. Ez utóbbinak az előjelei a levelében is megmutatkoznak, jelesül kétségbe esve kérdezi, hogy vajon mit csinál rosszul, mit rontott el a gyereknevelés kapcsán. Ez annak a jele, hogy immár annyira az anyósa (és talán a férje) befolyásolása alá került, hogy fel sem merült Önben, hogy nem Ön a hibás, nem elkényezteti a kislányát, hanem egyszerűen „csak” szereti őt. Azt javaslom, használják ki az ünnepeket és szakítsanak időt egy kis beszélgetésre úgy a férjével, mint az anyósával. A szeretet és a tisztelet hangján próbálja megmagyarázni mindkettőjüknek, hogy a legjobb meggyőződése szerint neveli a gyerekeit, és ebbe nem hagy beleszólást. Egy-egy ilyen beszélgetés arra is jó alkalom, hogy – óvatosan, de határozottan – jelöljék ki a határokat! Állapodjanak meg abban, hogy kinek mi a dolga, feladata a lányok körüli teendők terén. A vitát, sértődést elkerülendő, próbálja megértetni velük, hogy ha nem tisztázzák ezeket a dolgokat, a lányokat megzavarják azzal, hogy mindenki a maga elképzelése szerint próbálja „nevelni” őket. Egyetlen egy dologban adjon „szabad kezet” mindenkinek, nevezetesen: a gyerekeket mindenki úgy szereti, ahogy akarja, de a szabályok tekintetében úgy szerencsés, ha a szülők a mérvadók (feltéve, ha a szülők egyetértésre jutnak). Emellett azt tanácsolom, próbálja függetleníteni magát és ne hagyjon beleszólást a gyereknevelésbe! Csak Önön múlik, hogy „hagyja magát bedarálni”, vagy a sarkára áll és saját döntései alapján veszi kézbe a saját életét, amelynek immár a gyerekek is szerves részét képezik! Sok erőt és türelmet az önállósodáshoz! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó Pszichológus, mediátor Bejelentkezés: 06-20-411-79-04
        Kedves Kérdező! A kislánya reakciója sajnos természetesnek mondható. Lényegében a levelében meg is válaszolta saját kérdéseit, mivel említette, hogy a gyerek nehezen viseli a változásokat, márpedig ebből most jócskán kijutott ebből neki. A válás, a lakóhely-változás, a költözés, az új emberi és tárgyi környezethez való alkalmazkodási kényszer bizony szorongást válthat ki a kislányából, és a szorongás leggyakoribb „levezetése” az agresszió, amit Ön is tapasztal úgy otthon, mint az óvodában. Mindezek ellenére talán meglepő, de az a véleményem, hogy nincs lelki problémája a gyereknek! A kislánya úgy reagál az őt érő (kellemetlen) impulzusokra, ahogy az elvárható egy egészséges lelkű 3 évestől. Ám ahhoz, hogy valóban egészséges maradjon lelkileg, előbb-utóbb kiszámítható mederbe kellene terelni az életüket, a mindennapjaikat. Tudom, azt gondolja, így, messziről könnyű tanácsokat osztogatni, de szolgálok némi konkrét javaslattal (különös tekintettel arra, hogy válási mediációval foglalkozom, és nagyon sok olyan esetem van, amelyben a gyermekelhelyezés, a láthatás a konfliktus oka). A kislányának – bármennyire is elutasítónak tűnik eleinte – most nagy szüksége van Önre (és azt hiszem, Önnek is a kislányára), legyen vele őszinte! Ne titkolja előtte, ha éppen rossz kedvű, ideges, mérges! A legfontosabb, hogy mindig magyarázza el neki az okát, vagyis a gyerek még véletlenül se gondolja azt, hogy ő csinált valamit rosszul, mert ekkor bűntudata támad, ami tovább fokozza a szorongását. Mindenek előtt a legfontosabb, hogy jogi úton kérje a helyzet rendezését, vagyis a gyermekek láthatásának szabályozását. Amíg ezt nem sikerül rendezni, az életük továbbra is kiszámíthatatlan ritmusban telik, ami a kislány lelki egészségét hosszú távon valóban veszélyezteti. A leveléből nem derül ki, hogy a bíróság miként rendelkezett a láthatásról, így csak találgatni tudok. Amennyiben nem rendezte ezt a kérdést, mielőbb kérelmezze azt, ha igen, a helyileg illetékes családsegítőtől kérjen tanácsot, hogy miként tarthatnák be a bíróság határozatát. Ha a fent említett kérdésben a bíróság nem rendelkezett, és nem akar ismét bírósághoz fordulni, csak a közvetítői, azaz mediációs eljárás jöhet szóba, amellyel néhány héten belül rendezheti a még kérdéses pontokat. Ez esetben keressen bátran! Üdvözlettel, Szigeti Ildikó Gyermekpszichológus, mediátor Honlap: http://gyerekpszichologus, hupont.hu Időpont egyeztetés: 06-20-411-79-04
        Kedves Kérdező! Megértem az aggodalmát, de gyorsan próbálom megnyugtatni: egyelőre nincs oka rá! A szexuális kíváncsiság természetesnek mondható 6 éves kor körül. Ez a kíváncsiság minden gyereknél más-más formában jelenik meg. Vannak olyan kisfiúk, akik egyszerűen csak konstatálják a tényt, hogy bizony másképp’ néznek ki, mint a kislányok és vannak olyanok is, akik aktívabban ki is akarják „próbálni”, mi mire lehet jó. Természetes volt a haragja egy éve, amikor az óvodás társa sajátos „játékra” invitálta a kisfiát és most is érthető a döbbenete. Ám bármennyire így van, az egyetlen jó tanács, ami most adható, hogy próbáljon nem különösebb jelentőséget tulajdonítani a történteknek. Az nagyon fontos, hogy megértesse a gyerekkel, elmagyarázza neki, hogy szóljon máskor is, ha hasonló történik, ám nem szerencsés, ha a kisfia látja, érzi a pánikot Önnél. Ha ugyanis nem tudja, mi is történt valójában (hiszen nem tudja), csak annyit érzékel, hogy valami nagyon rossz dolog, ami hosszú távon rossz hatással lehet a gyerek pszichoszexuális fejlődésére. Az Ön vagy az óvónő rémületét megtapasztalva úgymond „tárgy nélküli szorongás” kíséri majd a későbbiekben minden effajta viselkedését, ami komoly szexuális gátlásokhoz vezethet. A legnehezebb feladat, hogy megtalálja a helyes arányt a tiltás, döbbenet és a vállvonogatós jóváhagyás között. A kisfiának el kell magyarázni, hogy amit a másik kisfiú akart játszani, az bizony gusztustalan, nem helyes, így ha legközelebb ilyen helyzetbe kerül, szóljon Önnek vagy az óvónőnek! Az mindenképpen biztató, hogy elmesélte otthon a történteket és nem tartotta titokban, ez feltétlen bizalmi viszont jelez, amire érdemes rászolgálni a fent említett magyarázós, beszélgetős reakcióval. Üdvözlettel, Szigeti Ildikó Gyermekpszichológus, mediátor Bejelentkezés: 06-20-411-79-04
        Kedves Kérdező! Noha látatlanban nem lehet pontos és megbízható magyarázatot adni a kislánya viselkedés-változására, valószínűnek tűnik, hogy a furcsa reakciók hátterében inkább saját kistestvére áll, semmint az óvodatársa. Elképzelhető, hogy látszólag nem „vette zokon” a kistestvér érkezését, valójában azonban megviselte ez a változás. A családban betöltött szerepének módosulására a legtöbb gyerek – még a legnyugodtabbak is – a szülők számára érthetetlen, furcsa, olykor ijesztő viselkedéssel reagál. Ennek az oka, hogy a kistestvér érkezése a legtudatosabb, legkiegyensúlyozottabb családban is általános szorongást vált ki minden családtagnál, ám mindenki másképp’ fejezi ki ezt a kellemetlen lelki állapotot. A gyerekek jellemzően úgynevezett regresszióra utaló viselkedéssel mutatják ki „nemtetszésüket”, vagyis a koruknál éretlenebb, egy korábbi életszakaszukban tapasztalt módon viselkednek. Valami hasonlót tapasztalhatnak Önök is a kislányuknál. Az óvodatárs szerepét sem becsülném alá, ám mindenképpen elgondolkodtató, hogy a kislányuk miért éppen ennek a kislánynak a társaságában játszik a legtöbbet, hiszen ha nem így lenne, nem is tudna hatni rá. Valószínűleg az említett, éretlenebb óvodatárs valamilyen szinten egyrészt a saját kistestvérét idézi, másrészt azzal, hogy vele játszik a kislányuk, azzal tudattalanul megerősítést nyer a korábban említett regresszív (éretlenebb) viselkedése. Szinte természetes, hogy otthon nem, vagy csak nehezen tud „átkapcsolni normál, azaz kedves üzemmódra” a kislánya, mivel a napjai nagy részét az óvodában tölti. Ezzel magyarázható, hogy csak egy-egy több napig tartó betegség képes „visszahozni” a maguk kedves kislányát. Azt tanácsolom, a testvérféltékenységet próbálják csillapítani, mégpedig úgy, hogy tudatosan és szisztematikusan éreztetik a kislányukkal, hogy ugyan kistestvére született, de ettől függetlenül őt ugyanúgy szeretik, mint előtte. Idézzék fel néha azokat a játékokat, dédelgetéseket, amiket „egyke korában” szeretett a kislányuk. Érdemes a karácsonyi ajándékokat is úgy megválogatni, hogy a kislányuk csak olyan játékokat, ruhákat, könyveket kapjon, amikről pontosan tudja, hogy nem kell a későbbiekben sem megosztani a kistestvérével. Ezzel párhuzamban próbálják bevonni a kicsi körüli teendőkbe, kérjék ki a véleményét apróbb-nagyobb kérdésekben, például, hogy mit vegyen fel a kicsi, mi legyen a hétvégi menü, hova menjenek kirándulni. Amennyiben a helyzet nem változik, és a kislány agressziója nem csökken, illetve más, furcsa viselkedést is tapasztalnak, ajánlatos a gyermekorvostól beutalót kérni gyermekpszichiátriai vizsgálatra (az indokolatlan agresszió ugyanis szervi elváltozásra is utalhat). Azt gondolom azonban, hogy erre nem lesz szükség. Sok türelmet és a kedves kislányuk mielőbbi „visszatérését” kívánva, Üdvözlettel: Szigeti Ildikó Gyermekpszichológus, mediátor Bejelentkezés: 06-20-411-79-04 Honlap: http://gyerekpszichologus.hupont.hu
        Kedves Andrea! A levele végén megfogalmazott kérdésben ott rejlik maga a válasz is. Nevezetesen a kulcsszó: az „egyedül”. Úgy tűnik, a kislánya komolyabb lelki problémákkal nem küzd, vagyis az elalvási problémákat vélhetően az altatási szokások okozzák. Ezek nem elhibázott módszerek, hanem azok a rituálék, amelyek korábban beváltak, így természetes, hogy szokássá váltak. Ennek ellenére még nincs veszve semmi, a kislányát „utólag is” meg lehet tanítani egyedül elaludni, ám ehhez nagy türelem és következetesség szükséges. A legfontosabb, hogy olyan környezetben aludjon el a gyerek, amely nem változik az éjszaka folyamán, amikor esetleg felébred. Ha ugyanis nem talál valamit vagy valakit, ami vagy aki mellette volt elalváskor, a visszaalvás esélye szinte nullára csökken. Mivel a „valaki” állandóságát nem lehet garantálni, marad a „valami”, ami az állandóságot képes biztosítani a hosszúnak tűnő éjszakán át. Azt tanácsolom, hogy a kislány kedvenc plüss, vagy más (puha, meleg, fogható méretű) játékai közül válasszon egyet a gyerek, adjon (adjanak) neki nevet, és közben magyarázza el neki, hogy ezentúl „ő” vigyáz majd rá, amíg alszik. Ha az Ön személyéhez ragaszkodik, az is jó módszer, hogy felajánlja „éjszakai varázs kendőnek” a kendőjét, és azt adja oda neki. Ilyen esetekben érdemes olyan tárgyat adni neki, amely valahogy köthető Önhöz. Ha például egy plüss nyuszi az „éjjeli őr”, bevezetésként, néhány napig vonják be a közös játékba, vigyék magukkal a konyhába, a fürdőbe a nyuszit is, ezzel az egyszerű trükkel biztosítható lesz az a megnyugtató gondolat, hogy a nyuszi mindkettőjüknek fontos. A mesélés szerepe tekintetében megoszlik a pszichológusok véleménye. Én azt vallom, a mese igenis fontos, az önálló elalvásra nincs „romboló” hatással. Persze ijesztő, szomorú meséket kerülni kell elalvás előtt (vagyis a felolvasás előtt érdemes átolvasni)! A mesét együtt hallgassák az „éjjeli őrrel”! Tehát a tanácsom: fokozatosan vonja ki magát az elalvási ceremóniából, ne feküdjön mellé, közben pedig a kiválasztott éjjeli őrt vonják be a napközbeni tevékenységekbe, majd este, alváskor mondja meg a kislánynak, hogy mostantól „ő” marad itt, „ő” vigyáz rá. Talán nehéz lesz eleinte magára hagyni, meglehet, hogy némi pityergés kíséri az elalvást, de lassan, fokozatosan és tudatosan rá lehet szoktatni az egyedül alvásra. Fontos azonban, hogy biztosítsa a kislányát arról, hogy Ön/Önök ott vannak a szomszéd szobában, és bármikor bemehet, ha valami baj van. Elképzelhető, hogy eleinte élni fog a gyerek ezzel a lehetőséggel (erre nem árt készülni….), ne zárják be az ajtót, és maradjon a kicsi által megszokott fény is! Ha biztonságban érzi magát, néhány hét alatt csodás változásokat lehet elérni e téren! Mielőbbi nyugodt éjszakákat kívánva, Üdvözlettel, Szigeti Ildikó gyermekpszichológus Bejelentkezés: 06-20-411-79-04 Honlap: http://gyerekpszichologus.hupont.hu
        Kedves Bernadett! Helyes a meglátása: az iskolában látottak, hallottak, tapasztaltak nagymértékben befolyásolják a gyerekek viselkedését. Alapvetően tehát ezzel magyarázható, hogy a kisfia az iskola falain kívül is „utánozza” az iskolatársak szokásait, legyen az jó vagy rossz. Az utánzás ebben a korban ugyanúgy normális és úgymond „nemes célokat” szolgál, mint kisgyermekkorban, amikor a tanulás alappilléreként szokás emlegetni. Iskoláskorban a beilleszkedést, a többiek elfogadását és a gyerek többi által történő elfogadtatását szolgálják mindazok a viselkedési formák, amelyek nem önmaguktól valók, hanem a többiek másolása. Sajnos sok rossz viselkedési formát vesznek át egymástól az iskolások. Ezzel nem érdemes vitatkozni, nem érdemes firtatni az okát, mint ahogy – mint azt Ön is tapasztalja – az is hiú ábránd, hogy a gyerek érthető magyarázatot ad. Noha a probléma még (! ) nem nagy, azt tanácsolom, mihamarabb kezdjen célzottan beszélgetni a kisfiával! Távolodjon el a konkrét problémától és általánosságban beszéljen arról neki, hogy vannak dolgok, amiket „bent kell hagyni az iskolában”, mert otthon másokkal van körülötte, más dolgoknak örülnek és mások miatt szomorúak, mint az osztálytársak. Hiába való erőlködés volna, ha arról próbálná meggyőzni a gyereket, hogy bizony ő azzal tudna példát mutatni a többieknek és kitűnni közülük, hogy valamit másképp’ csinál, például úgy, ahogy az a felnőtteknek szimpatikus. A többiek mímelése ugyanis egyfajta biztonságot is ad, ha ugyanis bizonyos dolgokat úgy csinál, mint mások, nem kelt feltűnést, nem csinál önmagából célpontot. Arról azonban érdemes beszélni, hogy otthon nem látják a többiek, ha – tegyük fel – lehúzza maga után a WC-t, Önök azonban látják, tapasztalják, és ettől nem érzik túl jól magukat. Eben az esetben – a folyamatos megbeszélés mellett – célszerű azzal az egyszerű, de igen hatásos módszerrel „rávezetni” a normális otthoni viselkedésre, hogy nem szolgálják ki, nem csinálnak meg helyette semmit. A többiek utánzásának esetleges későbbi veszélyeire már most is érdemes felhívni a kisfia figyelmét. Most még csak a WC lehúzását, pontosabban annak elmulasztását másolja az iskolatársakról, később azonban ennél súlyosabb, „ön- és közveszélyes” viselkedési mintákat vehet át a többiektől. Erre nem lehet elég korán felhívni a figyelmét! Ne tiltsa a másolást, inkább magyarázza el a többiek viselkedésének, szokásainak fenntartások nélküli kopírozásának kockázatát. Az esetleges függőségek – ital, cigaretta – kialakulásának megalapozása bizony a WC-lehúzással kapcsolatos viselkedési módok automatikus másolásával kezdődik! Sok sikert kívánva, Üdvözlettel: Szigeti Ildikó Pszichológus, családi krízistanácsadó Bejelentkezés: 06-20-411-79-04
      • Hirdetések
      • Kiemelt témák
      • Hirdetés
      • Infografika és videó