Kedves Levélíró!
Első körben szeretném megerősíteni a gyermekneurológus kollégát, mert amit Ön a leveleiben érzékletesen leír, az valójában önkielégítés. Az Önök megnyugtatása érdekében fontosnak tartom kimondani, hogy ez egy teljesen természetes tevékenység a gyermekeknél. A test felfedezésével, a mozgással megtalálják annak örömforrásait is, és ha igényük van rá, képesek ezt újra és újra átélni. Ön úgy fogalmazza meg, hogy mintha "meditálna", és valóban ennek az állapotnak az is a lényege, hogy visszavéve az energiáit a külvilágról, befelé figyelve lehessen - jól. Ha megpróbáljuk most levenni erről a témáról a szexualitás tabujának terhét láthatja Ön is, hogy ez a gyermeke számára egyfajta kikapcsolódás. Egy apa-anya-testvér, orvos vizsgálatok, babatorna, TSMT nélküli "lebegős" állapot. Az önkielégítés során - legyen szó bármely életkorról - feszültségoldás is történik. Egy ilyen kisgyerek számára az orvosi vizsgálatok, az UH, az EEG, az állandó feladathelyzetek mind feszültségforrások. Ami feloldásért kiállt.
Az Önök gyermeke a véleményem szerint megpróbálja örömbe fordítani a feszültségét, a félelmeit, a nyugtalanságát. És mivel a gyerek lakmuszpapír - a környezet hangulata éppen úgy nála landol. Az is, amit anya meg apa közvetít, hogy "mi baja ennek a gyereknek, miért csinálja ezt? "
Persze értem Önöket, hiszen a legtöbb szülő ambivalensen áll a gyermeke önkielégítéséhez, mert a szexualitás önmagában is nehéz téma, nemhogy a gyerekünké.
Ezért fontos lenne, hogy ezt elfogadják, a helyén kezeljék - a jelenség természetes, a jól működő, önmagát felfedező gyermek ismérve. Aki ezt az "eszközt" kiválóan használja a feszültségei csökkentésére. A környezet tehát abban segítheti, hogy minél kevesebb feszültséget közvetít felé.
Például úgy, hogy megnyugodnak. Az sokat segít, ha találnak olyan orvost, akiben megbíznak, és akitől elfogadják, hogy a gyermekük egészséges. A megkésett beszéd és mozgásfejlődés nem betegség, hanem egy más ritmus, a gyermek "szabadsága" abban, hogy milyen módon érik meg. Mert valószínűleg nagyon másképp, mint a most kamaszodó első.
Végül azt gondolom, talán szerencsés lenne pszichológus segítségét kérni, elsősorban azért, hogy az Önök feszültségei, aggodalmai oldódjanak, hogy megélhessék, a gyermekükkel minden rendben. Minden jót kívánok Önöknek ehhez.Bóta Tímea
Kedves Kérdező, Ön jól érzékeli, a gyermekvállaláshoz nem kell a lánya engedélye, de értem azt is, hogy a legjobbat akarja neki. Ezzel együtt, minden megbeszélős, meggyőzős helyzettel azt üzeni, hogy mégis van rá befolyása. Én azt gondolom, hogy egy gyermek biztonságérzetét leginkább az szolgálja ha a helyén van, ha nem kell belevonódni a szülei döntéseibe, dolgába. Ha ilyen összecsúszások, szereptévesztések vannak, a gyerekek sokszor reagálnak így - témától függetlenül. Én azt hiszem, a lánya úgy tudna a helyére kerülni, ha elfogadná az Önök szeretete nem függ egy újabb testvér születésétől, és az ő (gyerek) helye a rendszerben nincs veszélyben. Ő az Ön és az édes(! ) apja elsőszülöttje. Bonyolítja a helyzetet, hogy a nevelőapjával kialakult stabil (? ) viszonyba is belezavar egy közös gyermek, tehát a félelmei egy szinten megalapozottak lehetnek. A tapasztalatom az, hogy vannak olyan "jó mondatok", amit minden pátosz nélkül, de helyére tehetik a megrendült biztonságérzetet. (Ha másképp nem megy, akár szakember bevonásával) Önöknek erre kell tenni a hangsúlyt most. Én megkockáztatom, ha megérzi az Önök határozottságát - és közben a felé érzett szeretetet, megnyugszik, és elfogadja. Például, hogy azért is vállalna újra kisbabát - mert az első is tökéletes lett. Adjanak időt neki. És tudjuk, hogy kilenc hónapnyi babavárás sok mindenre elég. Örömteli várandósságot, egészséges másodszülöttet - elégedett elsőszülöttet kívánok Önöknek. Szeretettel: Bóta Tímea
