Vérfertőzés gyanúja!

Jó napot Kívánok! Szeretnék érdeklődni mert nagyon megijedtem a napokban! A problémám illetve az ijedségem oka az, hogy a napokban menstruáció közben tampon használatával mentem közös fürdőbe. (Balatonba) Mikor hazaérkeztünk láttam, hogy a tampon nagyon vizes volt, félek, hogy mivel esetleg felmehetett a koszos víz...stb. Félek, hogy vérfertőzést kaphatok! A kérdésem az lenne, hogy így kaphatok vérfertőzést? Fennállhat a veszélye? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Deli Tamás válasza fertőzés témában

Tisztelt Kérdező! Nem tudom, egészen pontosan mire gondol. A vérfertőzés: " (incestus), felmenő és lemenő ágbeli rokonok közötti nemi közösülés által elkövetett bűntett, amely a felmenő ágbeli rokonon öt évig terjedő fegyházzal, a lemenő ágbelin pedig két évig terjedhető fogházzal büntetendő." Ilyesmit a vizes tampon biztosan nem okozott. Ha a laikusok által "vérmérgezés"-nek nevezett állapotra (szepszis) gondol, azt sem kapott ilyen módon. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. július 24.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Gyomorgörcs
Tisztelt Doktornő! Tegnap este kezdődött a problémám. Pár óra alatt iszonyatosan legyengültem, rázott a hideg, hánytam, amit megettem este (almát) és iszonyú...
Laboreredmény rossz értékek
Tisztelt Doktor Nő! 5 napja fennálló 38 fok körüli láz, éjszakai izzadás miatt kerestem fel a házi orvosomat. Illetve van még egy minimális fájdalom a nyakam...
Nőgyógyászati fertőzés, nemi élet...
Tisztelt Doktor Úr! Pár éve a nőgyógyász ureaplasma u. fertőzést állapított meg nálam. Mivel ez nemi úton terjed, nem értem, hogy miért kaptam ezt el, ugyanis...
Hepatitis b oltás
Tisztelt Doktor Úr! Hepatitis B oltást (hbvax II) 2000.11.20 és 2001.03.19 én kaptam meg az iskolában, 1986 májusi születésű (35 éves) vagyok. Ebben az...
Hepatitis b oltás
Tisztelt Doktor Úr! Hepatitis B oltást (hbvax II) 2000.11.20 és 2001.03.19 én kaptam meg az iskolában, 1986 májusi születésű (35 éves) vagyok. Ebben az...
Fertőzés kockázata
Tisztelt Doktornő! Vérvételre vártam, dugulás volt az 1 ajtóval a vérvétel előtti WC-ben. Elhárították a dugulást, feltakarítottak. A laboros hölgy bekísérte...