• Köszönet

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Farkas Ágnes Doktornő, ma olvastam válaszát amit szívből köszönök, különösképpen a nagyon emberi hozzáállásáért, mert megérezte a problémánk lelki sulyosságát is, Önnek is köszönhetően biztosan sikerül ujraépíteni a kapcsolatunkat, talán ennek a rossz dolognak összetartó ereje is lehet, mert hittünk abban hogy nagyon kell most egymást szeretnünk, ahhoz hogy egymásé maradhassunk, Nagyon sok sikert kivánva munkájához, hálámat é s köszönetemet fejezem ki és továbbra is számitok segítőkész tanácsaira, de most meg kell várnunk azt a bizonyos időt, Tisztelettel dezső

        WEBBeteg szakértő válasza a köszönet témában

        Kedves Dezső!

        Nagyon örülök, hogy tudtam segíteni, és a tanácsaimnak hasznát látták. Remélem szépen összeszedik magukat, és vigyázzannak továbbra is egymásra. Ha kérdésük merülne fel, írjanak bátran.

         

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Farkas Ágnes
        Orvos Itt kérdezhet

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2010-02-28 21:54:12; Megválaszolva: 2010. február 28., 21:54

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        a párommal való együttlét közben az utóbbi időben enyhe zsibbadást érzek a hüvelyemben. 2 hónapja volt egy korrekció mellműtétem .és kb 1 hónapja használtam grape vital ladyvitla hüvelykúpot . a jelenlegi párommal 5 hónapja vagyunk...
        Tisztelt Doktor Úr! 3,5éve (2016.májusában) elmaradt a havi vérzésem és most újra megjelent mintha csak 27 nap telt volna el...pontosabban semmi szokatlan érzés nem kísérte.Az első napon készült ultrahang vizsgálat, méhfal vastagsága...
        Üdv! 3 hónapja sajnos vérzéseim vannak a probléma edzéstől kezdödöt focizom és eléggé megeröltető edzés volt fél eve ezelőtt is volt ilyen es fajt az nap az alhasam vagy bal vagy jobb oldalt mint ha levegő nyomott volna . A mostani verzesek...
        Juliusban volt utoljara aktusom, negativ tesztek, menstruacio.Lehetseges -e hogy voltam nogyogyasznal multheten es elotte heten es huvelyi uh-val illetve kezzel is megvizsgalt es kizarta a terhesseget, megis eg a derekam a csipom a hasam, neha menstruacios...
        Tisztelt Doktornő/Doktor úr!Problémám fél évvel ezelőtt kezdődött,folyásom volt,a kisajkaknal égő,viszkető érzést éreztem,valamint szúró fájdalmat akkor még csak a húgycső körül,azt éreztem,mintha kicsit el lenne záródva a...
        Üdv! Nőgyogyászati citologia eredményemet csatoltam a fájhoz. Az ügyben irok hogy gyakran vérzek edzések után vagy edzéstől függetlenül is van mikor enyhében csörög van mikor ennél sokkal jobban van mikor 1 .2 nap alatt elmulik vagy...
        Julius elejen egyutt voltam egy fiuval, vedekeztunk menstrualtam rendszeresen azota, tobb tesztet csinaltam ami negativ lett es a heten illetve a multheten elmentem nogyogyaszhoz megvizsgalt huvelyi uh-val azt mondta nincs baba. Megis testem minden...
        Jó napot! 1 éve szedem a dienille nevű fogamzásgátlót a nőgyógyászom írta fel egy megszakított terhesség után! 2 hete volt az utolsó menstruációs ciklusom! És 2 napja mikor barnás mikor élénkebb piros folyásom jelentkezett alhasi...
        Nemrég voltam nőgyógyásznál, aki meg is ultrahangozott, és felírta a petefészkek méretét is. A vizsgálat alatt azt mondta, hogy a bal petefészkem a domináns, nem értettem, hogy ez alatt mire gondol. Csak miután megnéztem a tavalyi leletet...
        Üdvözlettel Abban szeretnék segítséget kérni hogy a menstruációm multhéten hétfőn meg jött elsőnap kevés második harmadik nap volt de mégsem annyi mint szokott lenni kevesebb két nap nagyon kevés barnás váladék után újból meg jött...