Vaginizmus

Tisztelt Doktornő/úr! A barátnőmnek feltehetőleg vaginizmusa van persze csak a tünetek alapján mondom. Mert elég nehézkes az együttlétünk mert túlságosan összeszűkül, bár néha sikerül a normális együttlét is. Olvastam, hogy a vaginizmus általában pszihológiai eredetű (szülő, volt partner...) ami pontosan illik is a képbe mivel barátnőm fiatalon vesztette el az apukáját ami nagyon megviselte, és az előző partnerével is voltak gondok. Szexuálpszihológushoz kellene fordulunk de nincs túl sok pénzünk egy hosszú kezelésre inkább szeretnénk ezt magunk között megoldani. pl segédeszközök meg romantika... Kérem segítsen, mit javasol? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel Ádám

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Csuth Ágnes válasza vaginizmus témában

Kedves Ádám!

Nagyon helyes, hogy sokat szeretnének tenni együtt a helyzet megoldására, de szakembert is mindenképpen jó lenne bevonni a probléma pontos felderítésébe. Nem biztos, hogy az apuka elvesztése indokolja a problémát, első körben egy nőgyógyász tanácsát kellene kikérni, aki tud segíteni megfelelő szakembert is keresni majd.

Amit együtt tehetnek az valóban az, amire gondoltak, hogy nagyon sok türelemmel, és szeretettel kialakítanak egy bizalmas légkört, hátha enyhülnek a tünetek. Amire mindig oda kell figyelni, hogy amikor együttlétet terveznek, mindenképpen zavartalan legyen a hely. Ne legyen senki, aki beléphet, aki telefonálhat, stb. Így teljesen csak egymásra kell figyelni. Talán egy darabig magát az együttlétet is kerülni kellene, és csak az előkészületekre kell figyelni, és az örömszerzés egyéb módszereit használják.

 Üdvözlettel: Dr. Farkas Ágnes

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2009. november 12., 22:44; Megválaszolva: 2009. november 12., 22:44
Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek
SOS
Kedves dr/nő Még mindig ugyanazzal a panasszal fordulok önhöz.Ujra visszamentem a nőhyógyászomhoz, mert a kezelése eredménytelen volt. A törlet...
Barna folyás
Tisztelt Doktor Úr/Nő 38 éves nő vagyok. Ez már a harmadik ciklus, amikor megfigyeltem az alábbi jelenséget: a ciklus elején semmi gond, majd a...
Abortusz műtét
Üdvözlöm. Sajnos abortusz végzése előtt állok,és az lenne a kérdésem hogy ennek a folyamata pontosan hogyan zajlik. A méhszáj tagítástól a...
Hajhullás oka
Tisztelt Doktor Úr! Már 5 éve hullik a hajam. Minden vizsgálat megtörtént, ami szóba jöhet a hajhullás kapcsán. Nem volt semmi gond. A...
Babavárási nehézségek
Tisztelt Doktor Úr! Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy 2,5 éve próbálkozunk a párommal, hogy legyen gyermekünk, de mindidáig hiába. Sajnos...