Nőgyógyászat
Kedves Doktor Úr/Doktor Nő! Kérdésem szexuális jellegű. Fájdalmaim vannak az aktus közben, elejétől a végéig és utána is fáj még kb. 1órát. Ilyenkor fáj a pisilés is, ez később ugyan elmúlik. Évek óta így van, 3partnerem volt ezalatt az idő alatt, de 4hónapja ilyen rossz kb. a helyzet, addig jó pillanataim is voltak. Azért nem gondolom, hogy lelki probléma mert a nagy fájdalom ellenére is van orgazmusom, úgy gondolom a lelki probléma ezt kizárná, de lehet nem így van. A nőgyógyászom mindent rendben talált, az urológus is eddig, ami azt jelenti, hogy nem bacilus, hólyagtükrözésre jövő héten megyek. Nem a hüvelyem fáj, az csak behatolásnál, aztán elmúlik, hanem felette, a húgybejárat környékén. Ki tudok tapintani ott apró pöttyöket, mint pattanások, de bőr alattiak. Van, hogy kisebbek vagy lehet ez normális is? Ezen a részen fáj már akkor is ha pisilés után megtörlöm, csak akkor kevésbé talán és rövidebb ideig. Régebben gyakran volt húgyhólyag gyulladásom, illetve most diagnosztizálták, hogy HPV-m van. Ez okozhat ilyet esetleg? Válaszát előre is köszönöm.
WEBBeteg szakértő válasza fájdalmas együttlét témában
Kedves Fájdalmas szexes! Írok magának erről néhány jó tanácsot, de lehet, hogy mégis meg kell mutatni tényleg szakembernek magát, mivel lehet, hogy valami bibi is van ott, ami miatt a szex fájdalmas., De hátha segít ez is. Fájdalmas szexuális élet A szexuális élet során érzett fájdalom mögött sok tényező állhat., De minden esetben ki kell vizsgálni a tüneteket. A kivizsgálást mindig úgy kell kezdeni, hogy először a súlyosabb betegségeket kell kivizsgálni, kiszűrni és amennyiben nem talál a nőgyógyász semmi kóros eltérést a hüvelyben vagy körülötte, akkor lehet azt mondani, hogy a fájdalmas szexuális életet a nemi váladékok csökkent volta okozza. Tehát, amennyiben valakinek a szexuális élet során fájdalom jelentkezik, akkor a legelső dolog, hogy esetleges kísérő tüneteket keresünk. Amennyiben a fájdalom mellé folyás és kellemetlen váladékozás is társul, akkor folyás elleni kezelés miatt javasolt orvoshoz fordulni. Amennyiben a fájdalom nemcsak a szexuális élet során jelentkezik, hanem attól teljesen függetlenül is, akkor szintén nőgyógyászati kivizsgálás javasolt Chlamydia irányában. Ezeket a nőgyógyász mind ismeri, tehát nem szükséges a vizsgálatot kérni, hiszen a panaszokból egyértelműen lehet következtetni az esetleges betegségre. A szexuális aktus során jelentkező fájdalom mellé társuló vérzés szintén orvosi kivizsgálást indokol, ilyenkor leggyakrabban a méhszájseb lehet, mint oki tényező, vagy pedig a méhből eredő vérzés. Amennyiben a kivizsgálás során semmilyen betegség nem, derül ki és a szexuális élet során jelentkező fájdalom kizárólag a szexuális aktus és utáni pillanatokra terjed ki, akkor beszélhetünk a hüvelyváladék csökkenése miatt jelentkező fájdalomról. A hüvelyváladék a normál síkosságot okozza a szexuális aktushoz. Ha valakinek ebből kevesebb termelődik, akkor esetleg az orgazmus is zavart szenvedhet, de később már az aktus kellemetlenné, akár fájdalmassá válhat. Ezzel együtt vagy akár függetlenül is előfordulhat a gát bőrének kismértékű berepedése, ami igen kellemetlen tüneteket okoz. Az oka ennek az, hogy a kevesebb hüvelyváladék miatt a gát bőre jobban húzódik a nemi aktus során, és amennyiben az egy kicsit érzékenyebb, akkor könnyen kialakulhatnak kisméretű repedések a bőrön, ami néha alig látható, de igen erős tüneteket okozhat. Ráadásul néha nehezen is gyógyul az ismételt aktusok miatti húzódás miatt. A hüvelyszárazság ellen egyrészt az előjáték idejének növelésével lehet tenni, ami sokszor önmagában elegendő lehet. Ha ez nem segít, akkor kell más módon is kezelni a tüneteket. A hüvelyszárazság kezelése a következő. Többfajta készítmény létezik. Vannak a gélek (ilyen a KY gél, patikában kapható) vagy vannak az olajok vagy zsírok. Emellett a szex shopokban is kapható szexuális síkosító, ami lehet olajos vagy gél alapú is. A gélek vizes alapúak, ezért könnyen felszívódnak a bőrről, ami miatt akár az aktus közben ismételni kell a használatukat. Az olajokból többfajta készítmény létezik, ezeket a patikában lehet kapni: egyszerű paraffin olaj, aromás paraffin olaj, babaolajok, vagy a zsíros fehér vagy sárga vazelin. Ezek mivel olajosak, könnyen használhatók, nem kell ismételni az aktus közben az alkalmazásukat. Egyetlen gond velük az, hogy az olaj a bőrre tapadhat és persze a hüvelybe is, ami csak később válik le. Ezért ez pár nap múlva folyás-szerű tüneteket okozhat, amikor a krém vagy olaj leválik a bőrről. Ezt úgy lehet megelőzni, hogy a szexuális aktus után (vagy akár pár nappal később is, amikor a tünetek jelentkeznek) a férfi nemi szervet bő vízzel le kell mosni, a hüvelyt pedig tejsavas oldattal kell kiöblíteni. Így megelőzhetők a tünetek. A szexuális aktus síkosítására a legjobb készítmények a természetes olajok. A babolajok és illat olajok is használhatók a szexnél, de ezek mivel több illat és egyéb anyagot tartalmaznak, ezért ezek esetleg viszketést vagy égő érzést okozhatnak. Ilyenkor ezeket is érdemes bő vízzel lemosni, illetve a hüvelyt tejsavas oldattal kimosni. A megfelelő síkosság elérésével a szexuális élet során jelentkező kellemetlen érzés vagy fájdalom is megszűnhet. A gát bőr berepedésének kezelése a következő. A szexuális aktushoz egy ideig mindenképpen javasolt síkosító használata, mivel így a gát bőrének húzódása elkerülhető. Természetesen fontos, hogy a gát bőre is be legyen kenve. A szex szünetekben pedig Neogranormon vagy körömvirág krémmel kell kenni a bőrt, emellett ezt a területet edzeni is kell. Ennek lényege, hogy fürdés után a törülközővel körkörösen dörzsölni kell a gát bőrét egy pár percig, és utána zsíros krémmel alaposan bekenni. A gát bőrének edzését a kezeléskor már el kell kezdeni és a gyógyulás után is folyamatosan végezni kell a megelőzés miatt. Tehát, aki hajlamos a gát bőrrepedésekre, annak javasolt, hogy több hónapon kezelje magát, mivel így lehet csak teljes gyógyulást elérni, és lehet, hogy a síkosító használatát ezután is gyakran alkalmaznia kell. A gát bőrrepedések néha igen makacsak és nehezen gyógyulnak, visszatérnek, de a megfelelő kezeléssel megelőzhetők a tünetek és így az aktus körüli vagy utáni panaszok is.Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.