• Nem kívánt terhesség

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Az a helyzet, h e hónap 10-én kellett volna megjönnie a menzeszemnek, de még mindig nem jött meg. Attól félek, h  teherbe estem. Már tavaj decemberben volt 1 abortuszom, ugy tűnik megint összejött. Mit lehet ilyenkor tenni? Sajnos nem élünk olyan körülmények között, h fel tudjunk nevelni egy gyereket. A 2-3.hétben lehetek. Mit lehet még ilyen korán tenni? Milyen korai terhességmegszakítás módszerek vannak? Pedig még  jobban védekeztünk a tavalyi miatt.Egyáltalán meg tarthatnám a gyereket, mert csak fél év telt el azóta.Lehetne utánna még gyerekem? Mekkora kárt okozna bennem? 21 éves lány

        WEBBeteg szakértő válasza a terhesség témában

        Kedves Hölgyem!

        Kedves Hölgyem!

        A terhesség egymás után 2x nem "sikerül úgy". Ha nem védekezik megfelelően, akkor terhes lesz, erre oda kell figyelni, mert a sorozatos abortusnak vannak következményei, amik akár gondot is okozhatnak a későbbiek folyamán, a teherbeesést is megnehezíthetik, arról nem beszélve, hogy a műtétnek szövődményei is lehetnek.
        Terhességmegszakításnak Magyarországon az egyetlen módja a kisműtét, akármilyen korai is a terhesség. Tesztet kell csinálni, és ha pozitív, akkor végig kell gondolni a következményeket, és ha megszületett a döntés, mihamarabb jelentkezzen nőgyógyászaton. Ha úgy dönt, a terhességet természetesen megtarthatja, az előzményes műtét ezt nem akadályozza meg.
        Ha pedig nem szeretne gyermeket, akkor tényleg rendesen védekezzen.

        Üdvözlettel: Dr. Farkas Ágnes

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Farkas Ágnes
        Orvos Itt kérdezhet

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-04-22 21:57:35; Megválaszolva: 2011. szeptember 27., 13:25

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kedves Doktor úr! Elhúzódó vérzés miatt kerestem fel nőgyógyászati szakrendelést. Az uh eredménye: bal petefészek: 38x26 mm, norm. szerk. benne egy 17 mm átlagátmérőjű éles határú echogén solid képlet. Jobb petefészek: 29x21 mm norm....
        Kedves Doktor úr! Elhúzódó vérzés miatt kerestem fel nőgyógyászati szakrendelést. Az uh eredménye: bal petefészek: 38x26 mm, norm. szerk. benne egy 17 mm átlagátmérőjű éles határú echogén solid képlet. Jobb petefészek: 29x21 mm norm....
        Tisztelt Dr. Úr! A segítségét és tanácsát szeretném kérni hová forduljak tovább... 45 éves, 2 gyermeket szült nő vagyok. Folyamatos alhasi fájdalmak miatt kerültem nőgyógyász, urológus és érsebész látókörébe. Szinte folyamatos...
        Üdvözlöm! Olvastam, hogy a darabos menstruáció kóros képletek miatt is kialakulhat. A kérdésem az lenne, ez miket takar pontosan? Az előző havi menstruációm elmaradt, most időben megjött normál vérzéssel és a szokásos enyhébb...
        Tisztelt Doktor Úr! A mai napon nőgyógyászati ultrahang vizsgálaton voltam, ahol a bal oldali petefészkemen egy 3,1 x 3 cm-es parovarialis cisztát találtak. Kérdezni szeretném, hogy ez a fajta ciszta mitől alakulhat ki, esteleg elmúlik-e...
        Kedves Doktor úr! Az iránt érdeklődnék, hogy menstruáció alatt mennyire normális a gyakoribb vizelés? És ha az, mennyi tekinthető normálisnak? Nálam általában a menstruáció első napján vagy a vérzés előtti napon, illetve a közepe...
        Jónapot kívánok Dr. Úr. 1 hónapja próbálkozunk babával ugye, de megjött, de ez most nagyon durván. Rengeteg csomok (alvadt vér) is jön ki, derekam hátam szét szakad, hasam napi 2x tuti megy, meg görcsölök is. Főleg bal oldalt középtájon,...
        Tisztelt Doktor Úr! Már évek óta mindkét kisajkamon vannak sárgás, kissé kitüremkedő “foltok”. Nem viszket,nem fáj, viszont nagyon zavar. Nőgyógyásznak már mutattam, ő nem látott semmit, bár elég szembetűnő az elváltozás. Ez valami...
        Tisztelt Doktor Úr! Bal oldali hasfájás (szinte állandó), ( néha szúró, éles közép tájékon köldök alatt) - pontos mestruáció de élénk piros,alvadt vér darabokkal, égő viszkető érzés - méhnyálkahártya megnagyobbodás mestruáció...
        Tisztelt Doktor Úr!A kèrdèsem a következő lenne. Január 5-èn kellett volna megjönnie a menzeszemnek,sajnos nem ez törtènt,ès pozitív lett a teszteredmènyem. Vèdekeztünk,nem terveztük a babát,mert van egy általam 99%ban örökölhető...