Szokatlan vérzés

Tisztelt Doktor Úr! Havi vérzéssel kapcsolatosan van némi aggodalmam. Az utolsó vérzésem július 30-án kezdődött, mely kb 4 napig tartott, és mennyiségileg jóval kevesebb volt, mint szokott. Szabályosak a ciklusaim évek óta, az előző havihoz képest, ha korábban jelentkezik, akkor is csak kb 2 nappal előtte. Most augusztus közepén arra lettem figyelmes, hogy (erről kicsit ciki írnom) önkielégítés után apró alvadt vérdarabok távoztak belőlem. Nem közvetlenül egymást követő napokon, de ez összesen 3 alkalomból háromszor történt így, és az utolsónál (3 héttel az utolsó menstruációm kezdete után) azt hittem megjött az augusztus végére várt menstruációm, ugyanis előző este ebből a kisebb vérzésből az lett, hogy másnap már kellett betétet használnom (az előző 2-nél nem), de estére el is múlt. Úgymond behatolás nem történt, tehát az, hogy felsértette volna belül bármit is, az kizárt. Aggódok, hogy ilyenkor mi miatt lehet vérzés, mert gyakorlatilag csak izgalmi állapotban voltam, illetve orgazmus történt, semmi más. Színre egyébként normál piros, nincs folyásom, nincs fájdalmam, és egyéb más tünetem sem. Nagyon aggódok, hogy komoly probléma lehet emögött, orvoshoz csak szeptember közepére kaptam időpontot., Ami még talán fontos, hogy júniusban voltam vérvételen, ahol TSH-t, és terheléses vércukrot néztek. A TSH-m 2,21 volt, melyre újra el kellett kezdenem szedni az L-Thyroxint (50 microgr-ot), ezt július végefelé kezdtem el, akkor voltam belgyógyásznál a lelettel. Korábban (10 éve) IR-t is diagnosztizáltak nálam, de szülés után abba kellett hagyni az arra szedett gyógyszert, és a jó eredményeim miatt nem kellett újra szednem (Meforal). Most azért mentem el újra a vizsgálatra, mert éreztem, hogy szerintem egyik sem jó, a 0 perces cukrom még jó (kereken 5), de a 2 órás 11,4 volt, erre még nem kaptam gyógyszert, mert folyamatban vannak a további vizsgálatok. Anno, amikor az L-Thyroxint el kellett kezdenem szedni, nem okozott a havi vérzésbe problémát, és sosem volt úgymond indokolatlan vérzésem, pedig már 25 éve menstruálok. Tudom, hogy interneten nem lehet diagnózist felállítani, mégsem tudok mást, mint megkérdezni, hogy Doktor úr szerint kell-e nagyon félnem ettől a különleges vérzéstől? Mi az, vagy mik azok, ami/amik ezt okozhatják? Annyira messze van még a szeptember, mire eljutok az orvoshoz. Előre is köszönöm a válaszát!

Dr. Tekse István válasza darabos vérzés témában

Kedves Kérdező! A 2,2-es TSH-ra én nem indítanék gyógyszert, tökéletesen rendben van. Ha a darabos vérzése ismétlődik nőgyógyászati vizsgálat javasolt. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. augusztus 23.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Depo Provera
Tisztelt Weborvos! Milyen betegségek okozhatnak elhúzódó, enyhén darabos vérzést? Milyen kezelést szoktak leginkább alkalmazni ilyen problémára? Nálam ez a...
Nőgyógyászati probléma, nem szűnő...
Tisztelt Doktorúr, Utóbbi pár hónapban volt 3 húgyuti fertőzésem. Ezenkívül az elmúlt 1 hónapban, visszatérő bűzös, darabos, bő folyásom van. Körülbelül 4,5...
Citologiai eredmény HPV?
Tisztelt Doktor Úr! 2022. Augusztusban volt egy conisatio műtétem HSIL CIN2 miatt. HPV típizálas is történt 16-os eredménnyel. Az első évben 3 havonta mentem...
Endometriózis és sokízületi gyulladás...
Tisztelt Dr. Kiss György! Nálam mr vizsgálat alapján endometriózist álapítottak meg. Kérdezni szeretném, hogy az endometriózis okozhat-e sok izületi...
Genitalis herpesz
Udvozlom Doktor Ur 2 eve diagnosztizaltak nalam genitalis herpeszt, tuneteim alapjan. Kenet vetel volt, vervetel nem tortent. Elso evben tobbszor volt...
Citológiai lelet reaktív hámelváltozás
Tisztelt Doktorúr! Citológiai eredményem a következő: Rákszűrés negatív Gyulladás, reaktív hámelváltozással Javaslat: ismétlés szükség szerint. Panaszom...