Babát szeretnék

Tisztelt Doktor Úr! A párommal tavaly nyáron elhatároztuk, hogy kisbabát szeretnénk. Én 30 éves leszek, ő 38. 2015. július 14.-én abbahagytam a fogamzásgátló szedését. Lindinette 20 -at szedtem kb. 10 évig, megszakítás nélkül. Az elején nem igazán figyeltem rá, hogy mikor jön meg a mensesem, de az elmúlt néhány hónapban feljegyeztem. 2015. november 02. -a óta először 42 napra, majd 48 napra, aztán 33 napra jött meg. Most a 49. napnál tartok, de még mindíg nem menstruálok. Mondhatni nagyon rendszertelen a ciklusom. Így nem tudom megállapítani sem azt, hogy mikor van ovulációm. A ciklusom körülbelül 5 napig szokott tartani. A párommal rendszertelenek az eggyütléteink, de mivel eddig nem sikerült a baba, felkerestem egy endokrinológust, hogy ha a pajzsmirigyemmel lenne a gond, de a tsh-m 3, 28 lett. A doktor azt mondta, hogy az rendben van. Egyik kérdésem az lenne, hogy ha hőmérőzéssel próbálnák rájönni, hogy mikor van az ovulációm, arra alkalmas-e egy digitális lázmérő is? És fontos-e, hogy mindíg ugyanakkor mérjem a testhőmet? A munkámból kifolyólag, változó, hogy mikor kelek fel. Ezért nehéz lenne mindíg ugyanabban az időben mérnem. Esetleg van más, biztosabb módszer is? Másik kérdésem, hogy állhat-e a rendszertelen mensesem hátterében hormonális probléma? Vagy csak kiürült a szervezetemből a fogamzásgátló? És így reagál a szervezetem? Gondolkodtam azon, hogy valamilyen magzatvédő vitamint is el kellene kezdem szedni, de kicsit tanácstalan vagyok. Nőgyógyásszal beszéljem meg, hogy mit szedjek, érdemes már elkezdem? Normális dolog az, hogy már több mint 9 hónapja nem szedek gyógyszert, de nem sikerült teherbe esnem? Kissé tanácstalan vagyok, és kezdek elkeseredni.

Dr. Kiss György válasza Babát szeretnék témában

Tisztelt Hölgyem!

A gyógyszertárakban kapható Ovuloteszt-el kaphat informaciót arról, hogy mikor van ovulaciója és ezzel sokkal jobb eredményt érhet el, mint hőmérözéssel.

Hosszu ideig csak a hőmérsékletet tudtuk mérni és azt ébredés után, fekve és nyugalomban kellett végezni, igy is elég nehezen volt értékelhető.

Régebben tankönyvi adat volt, ha 1 évig , védekezés nélkül nem jön létre fogantatás, akkor meg kell kezdeni a kivizsgálást.

Jelenleg a nőgyógyászati vizsgálaton kivül, hüvelyi ultrahang végzését javaslom, valamint vérből az FSH, LH, Prolactin, Oestradiol, Progesteron, Tesztoszteron

hormonok meghatározását, késöbbiekben a partner kivizsgálása is esedékes lehet.

Nagyon jók a kérdései és valóban a rendszertelen ciklus hátterében lehet hormonzavar, ezért kellene a fenti laboratoriumi vizsgálatot elvégezni.

A magzatvédő vitamint javaslom, hogy a kivizsgálás menetétől függetlenül is kezdje el szedni.

Sikeres babaprojektet kivánok!

Üdvözlettel: dr.Kiss.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2016. április 20., 20:06; Megválaszolva: 2016. április 20., 20:50

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Folyadék alapú cytologiai lelet
Kedves Dr.Úr! Éves nőgyógyászati vizsgálatra mentem el. Hüvelyi ultrahang vizsgálat negatív lett. Viszont a folyadék alapú cytologia leletem...
Irritált hüvely bemenet
Kedves Doktor úr! 39 éves nő vagyok, 4 terhességen vagyok túl, van egy 5 és egy 3 éves lányom. 2021-ben voltam még terhes a harmadik gyermekemmel...
Lehetek terhes előváladéktól?
Tisztelt Doktornő! Két hete hagytam abba a fogamzásgátló szedését, tegnap viszont együtt voltam a barátommal és nem védekeztünk. Az aktus nem...
Nőgyógyászati probléma
Tisztelt doktor úr . 2019- ben méheltávolításon estem át . Petefészkek bent maradtak. 4-5 hete volt egy pici rózsaszínes valami a hüvelyemből....
Változókori hormonpótlás...
Tisztelt Doktor Úr! 53 éves vagyok. Változókori panaszaim kb. 50 éves korom óta vannak, főként hőhullám, hangulatingadozás, libidócsökkenés és...