Lehet azért még terhes?

Tisztelt Dr. Kiss György! Annyi "rémhír" terjed az interneten, hogy muszáj vagyok Öntől kérdezni, bármennyire is nyomasztó. December 13-án voltam együtt a párommal, előfordulhat, hogy némi előváladék került hüvelyembe, de még az sem biztos, de orgazmusa biztosan nem volt, hiszen az óvszer nélküli behatolás pár másodperc volt, utána nem is folytattuk. Páromnak nem volt előtte magömlése 24 óráig, ezalatt az idő alatt többször is vizelt. Azóta már volt menszeszem, Január 25-én megjött, normál volt, ahogy szokott. Most is már érzem a hasam alján a feszülést, melleimen, biztosan pár nap és megjön. December 13-hoz (aktushoz) 4 hétre elvégeztem egy teszet. A teszt negatívat mutatott. Február 13-án elvégeztem egy újabbat, az is negatív lett, majd rá pár napra a harmadikat, szintén az is negatív. 2 db Gabriel teszt volt, s egy másik, annak már nem tudom a nevét. Igazából az lenne a kérdésem, hogy igaz akkor biztosan nem vagyok terhes? Azért voltam ilyen elővigyázatos, hogy ennyit teszteltem, mert egyáltalán nem szeretnék babát. Semmiféle terhességre utaló jel sincs, amiket olvastam az interneten, hogy lehetne. De mégis úgy gondoltam, hogy megkérdezem Önt, hogy végleg megnyugodjak. Várom válaszát! Üdvözlettel, K. A.

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza terhesség témában

Kedves K. A.!

Köszönöm bizalmát! . Ha, és amennyiben megnyugtató lehetek, véleményem szerint terhesség nem állhat fenn és talán a menstruációja is jelentkezett már. A gyógyszertárakbaN kapható tesztek megbizhatóak., Az interneten valóban sok minden olvasható, de jól teszi, ha szörfözik. Üdvözlettel: dr.Kiss.

PS: laboratóriumban: vérből béta HCG meghatározásvagy laboratóriumba leadott reggeli első vizeletből végzett terhességi reakció jöhet még szóba!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
WEBBeteg szerkesztőség
Kérdés: 2015. február 25., 20:42; Megválaszolva: 2015. február 25., 22:27
Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek
Gombás fertözés
Kedves Dr.úr. A napokban derült ki nállam hogy covid fertözött vagyok ezzel egyidejüleg jelentkezett nállam hüvelyi viszketés,égés. Kaptam rá...
Magas kortizol
Jónapot! Szeretnék érdeklődni, hogy a Mistral fogamzásgátló tabletta okozhat magas kortizol szintet? Az én reggeli értékem 1040nmol/l.. Voltam...
Menstruációs panasz
Tisztelt Dr. Szalóczy Péter! Nekem olyan problémám van, hogy egy héttel hamarabb jött meg a menstruációm. Egy-két nappal tovább is tartott, mint...
Diflucan, Klion, Yasminelle...
Kedves Dr ur! Lassan 5eve hogy szedek Yasminelle tablettat, azonban az utobbi hetekben gombas fertozes miatt nogyogyasz felirasara szedtem Diflucant illetve...
Egyéb készítmények hatása a...
Tisztelt Doktor Úr! A napokban arcüreggyulladás miatt antibiotikumos kevert orrcseppet kaptam. Illetve aranyeres panaszok miatt Reparon vagy Hemorid...