Menstruációs zavar

Tisztelt Doktor Úr/ Nő! Különös panaszaim kapcsán fordulok Önhöz! 20 éves vagyok, a menstruációm nem mondható rendszeresnek, gyakran kimarad 1-2 hónap, aztán 3-4 hónapig megint rendszeres. Legutolsó menstruációm 2014.március 5.én múlt el, azóta nem volt havi vérzésem illetve az erre utaló jelek sem jelentkeztek. Kb. 1 hete kezdődtek kissé pánikba ejtő tüneteim. Először is a szokásosnál nagyobb, lett az alhasam, annak ellenére hogy alig ettem valamit, a hasamat főként a köldököm táján puffadtnak és nagynak érzem/éreztem. Azóta minden reggel hányingerem van, rossz a közérzetem, 2 napja melleim duzzadására és enyhe viszketésére lettem figyelmes. Tüneteim nagyon hasonlóak a terhesség tüneteihez, ez azonban esetemben azt gondolom kizárható, hiszem nem élek nem életet. Lehetséges-e hogy wc-ből visszacsapódva vagy bármilyen módom megtermékenyültem? Nagyon hihetetlennek tartom, hiszen tudomásom szerint erre nincs esély, ennek ellenére tüneteim alapján kezdek kétségbe esni. Válaszát előre is köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Törő Bálint válasza a menses zavar témában

Tisztelt Kérdező! Természetesen, amennyiben nem él nemi életet, terhesség sem következhetett be. A véletlen megtermékenyülés kizárható. Inkább az a valószínű, hogy petefészek cisztája van. Az okozhatja a tüneteket. Javaslom, hogy jelentkezzen nőgyógyászati vizsgálatra! Üdvözlettel: Dr. Törő

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2014. június 03., 15:21; Megválaszolva: 2014. június 04., 10:00
Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek
Sebészeti traumát követően...
Tisztelt Doktor Úr! Szeretnék érdeklődni, hogy lehetséges-e, illetve normális-e az, hogy egy múlthét szerdai napon történt lábat érintő trauma...
Nőgyógyászati rákszűrés...
Tisztelt Doktor Úr! Nőgyógyászati rákszűrés ambuláns adatlapján a diagnózisok alatt kettő kód és megnevezés szerepel. Az egyik U9990 Sine morbo...
Ciszta vagy petefeszekrak?
Tisztelt Foorvos Ur! Edesanyam miatt irok onnrk. 73 eves, alapvetoen egeszseges, de a korral jaro gondokkal kuzdo no. Szeptemberben hasi ultrahnagon a...
vérzészavar, hormon
Tisztel Doktor Úr/Nő! Szeptember folyamán együttlét után minimális vérzést tapasztaltam. Orvoshoz mentem, rákszűrés: P2, méh rendben, három...
Fertőzés lehet
Üdvözlöm. Kellemetlen szagú hüvelyi folyás jelentkezett nálam amire Betadine hüvelykúpot használtam 7 napig. Par nap és megjön a menzeszem, és...