Szeretnék megnyugodni

Tisztelt Doktorúr! Egészségügyi állapotommal kapcsolatban lenne pár kérdésem. Teljesen össze vagyok zavarodva. Megpróbálom leírni eddigi vizsgálataimat és eredményeimet, és a tisztázatlan kérdéseket. 77-es születésü nő vagyok, négy gyermeknek adtam életet. Sok- sok vetélésem volt, de gyermekeim mind tervezettek voltak. 2002.-ben méhszájamat műtötték, aminek a szövettani eredménye: Súlyos hámdysplasia a portiohámban. Az eltávolítás az épben történt. Cin III. Súlyos idült, histiocytas endometritis. Hyperplasia glandularis endometri. Érdemben ez a lelet után semmi nem történt. 2005-ben adtam életet legutolsó gyermekemnek. Normál hüvelyi szülés volt. A szülés után állandósultak a menstruációs panaszaim, és alhasi fájdalmaim. A fent leírt eredményt figyelembe véve, 2010 szeptemberében hüvelyen keresztül eltávolították a méhem., Amit a kórházban átéltem, nem kívánom senkinek. Műtét után a második nap pokoli fájdalmaim voltak, ha ettem, ha ittam ez fokozódott. Aludni nem tudtam a fájdalomtól. 3. ilyen pokoli nap után, végre megvizsgáltak, ekkor már 40 fokos lázam volt, és kiderült, hogy nem tudtam tisztulni, nem véreztem stb.. 5.nap már hazatessékeltek, antibiotikumos kezelést javasoltak. Gyakorlatilag eltelt 1 hónap mire csillapodtak a fájdalmaim. A méheltávolítás szövettani eredménye: Vírusinfectio indirekt jelei a portiohámban. A műtétem után 2 hónappal erős vérzést észleltem. Elmentem a sűrgösségire, ahol ezt a leletet kaptam: hüvelycsonkban egy kb cseresznye nagyságú exofitilus vérzékeny szövet. Hazaküldtek vérzően, antibiotikummal, és előjegyeztek műtétre. Féltem nagyon az eddigi tapasztalatok miatt így pestre utaztam. Ott azonnal kiveték, ami a hüvelybe volt: exc a záróhegből, hist-re küldjük. A lelet két hét múlva elkészült: 2 db 0, 8 ill. 1 cm legnagyobb átmérőjü, szürkés-vörhenyes nyálkahártyával fedett polypoid képlet. A metszetekben papillaris felszínű polypoid szövetrészletek láthatók, melyeket egyrétegű, csillószőrös, helyenként mirigyszerü, mintázatú, enyhe citológiai atípiát mutató hengerhám borít. A stroma oedemás, kifejezett krónikus lobsejtes infiltrátum járja át. A papillaris területek stromájában simaizom kötegek figyelhetők meg. Malignitásra utaló szöveti jelek immunhisztokémiai vizsgálatokkal sem láthatók. Tubalis prolapsus enyhe reaktív atípiával. A petefészek és a méhkürt előesése és sérve. Ezután gyulladáscsökkentőt kaptam, és annyit mondtak, hogy előre esett a petefészek és azt távolították el lényegében, ezzel a kis beavatkozással. Teltek a hónapok, majd 2011, 03-hóban kezdődtek a rejtélyes jobb alhasi fájdalmaim. Volt, hogy nem bírtam lábra állni, mentőt kellett hívni. Minden egyes alkalommal, mintha szülést éltem volna meg. Mindig vakbélgyulladásra gyanakodtak, de a laborok ezt nem igazolták, egyik esetben sem. Ultrahangon: kóros folyadék gyülem, pathológiás bélkokárda. A másikon: a kismedencében jobb oldalt kevés szabad folyadék látható. Minden alkalommal, erős fájdalomcsillapítók segítségével enyhültek a panaszaim, és hazajöttem. Pár hónapra rá készült ct felvétel melynek lelete: jól telt, épnek látszó ves.urin.mögött, alatt uterus exstirpatio után, a hüvelyboltozat inhomogén, részben csökkent halmozással, feltűnően vaskos! A douglasban szabad folyadék van! Az adnexek a környezettől kevéssé különíthetők el.főként distalisan. A perirectalis zsírtér, densítása enyhén nőtt. Lényeges distensio nélkül, számos vékonybél nívó, hasi izgalmat jelez.a peripancreaticus zsírtér, densítása is nőtt, főként dorsalisan. A májam kivizsgálták ezután és mondták minden rendben. Panaszaim már csak ritkán jelentkeznek. Kb egy hónapja erősen elkezdett fájni a, derekam. Elmentem egy ultrahangos orvoshoz, ahol a következő leletet kaptam: Uterus eltáv, a hólyagtól jobbra kissé kranialisan, mintegy 3 cm átm. kissé szabálytalan alaku inhomogén szöveti képlet látható. Diagnózis: petefészek bizonytalan és ismeretlen viselkedésü daganata. Elmentem hüvelyi ultrahangra ahol azt mondták minden rendben, mind a két petefészkem normális, mikor rákérdeztem az előző ultrahangos képre, azt válaszolták, ezt most is látják, de az csak egy bélfoszlány, ami belelóg a képbe. Nincs okom aggódni. A kérdésem az lenne: Megvan mind a két petefészkem?, Amikor véreztem, és volt egy kisebb beavatkozás, akkor nem eltávolították az egyiket mert előre esett? Mi lehet az oka az állandó jobb oldali erős fájdalmamnak? Az utobbi ultrahang tényleg csak egy béldarabka? És nincs okom aggódni? Már sajnos nem sok hitem van, és erőm, amiken átestem. Én csak szeretném felnevelni négy kis gyerkőcőm. Pénzem pedig egyáltalán nincs különböző orvosi véleményekre. Nagyon számítok a válaszára, amit előre is köszönök..

Dr. Törő Bálint válasza alhasi fájdalom témában

Tisztelt Kérdező! A leírtak alapján valószínű, hogy a méheltávolítás utáni szövettan egy darabka petevezetéket mutatott ki. Ott nyoma sincs petefészek szövetnek. Szerintem mindkét petefészke megvan. A j.oldali fájdalmakat okozhatja petefészek krónikus gyulladása. Sajnos azt levélben nem lehet gyógyítani. Nem tudja elkerülni a szakorvoshoz fordulást! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. szeptember 30.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Alhasi tájékú fájdalom laza széklet
Tisztelt Doktor úr! Emésztőrendszeri problémámra keresnék megoldást. Kb 1-1,5 hónapja kezdődhetett a hasfájós problémám, majd 1 hónapja volt egy (szerintem...
Jobb alhasi fájdalom, ciszták vagy...
Tisztelt Doktor Úr! Teljesen tanácstalan vagyok, hogy most akkor mi lehet a bajom, miért fáj az alhasam már 7 hónapja? 8-9 hónapja fennálló túrós folyás és...
Felhasi fájdalom
Üdvözlöm Most vettem észre furdéskor, hogy a hasam baloldala felvan duzzadva az alsó részén. Ha le hajlok fáj a hátam baloldalt. Ilyet még nem tapasztaltam....
Mi lehet a baj?
Tisztelt Doktor Úr! Colitis ulcerosam van, amely csak a vegbelet érinti. Nem tudom ez lehet az oka a fajdalmamnak. Alhasamnál tegnap este is,ma este is szorító...
Hasi fájdalom, diszkonfort érzés
Tisztelt Doktor Úr, 2021.decemberben kezdődtek az alhasi tüneteim, erős bélmozgás, émelygés, gyomor és mindkét oldali hasi fájdalom. 2020.decemberben voltam...
Bélprobléma?
Tisztelt Doktor Úr! Sokat küzdöttem felhasi és gyomortáji fájdalommal, ami miatt több vizsgálatom is volt. A gyomor nyálkahártyán metapláziás állapotot...