Meddőségi kezelés és FNH

2010 szeptembere óta próbálkozunk gyermekvállalással a párommal, de sajnos mindezidáig nem sikerült. Tavaly decemberben felkerestük a SOTE meddőségi klinikáját, ahol elvégezték az én hormonális és párom andrológiai (2x) kivizsgálását. Az eredmények normális értéket mutattak, így az intézeti protokoll szerint ezután további 3 hónapig ovulációs tesztet végeztem és annak megfelelően időzített együttléttel próbáltuk elérni a teherbeesést. Ezután ismét felkerestük az intézet professzorát, aki azt mondta, hogy az intézményi protokoll szerint a következő lépés a petefészek stimuláció. Tudni kell, hogy az én kórtörténetemben szerepel 2 kisebb elváltozás a májamon, az egyik 97%-os valószínüséggel FNH-nak nyilvánított (UH, CT, MR és izotóp vizsgálatok során) kb. 22x17 mm-es, míg a második kisebb, kb. 15x16 mm-es elváltozás. Ezeket az elváltozásokat félévente UH kontrollal vizsgálják, de sebészem a műtétet jelenleg nem látja indokoltnak és döntésében én is támogatom. Szakirodalom által bizonyítottan, terhesség kihordható FNH mellett, azonban nincs arra vonatkozó adat, hogy egy hormonkezelés (petefészek stimuláció) milyen hatással lenne rá, így a SOTE-n írásos dokumentáció (kezelőorvosom engedélye) híján nem végeznek petefészek stimulációt. Mivel a petefészek stimulációt magam sem preferálom (még FNH nélkül sem tenném) , így kértem orvosomat, hogy találjunk valami alternativ megoldást. Utánajártam a témának és több helyen is olvastam, hogy petevezeték átjárhatósági vizsgálat után több esetben megnő a spontán teherbeesés száma ill. felvetettem azt is, hogy esetleg lehetne-e petefészem stimuláció nélküli inszeminációt végezni. Mindkét opcióra azt a választ kaptam, hogy az intézményi protokoll előírása alapján a stimuláció nem hagyható ki, így sajnos nem tudnak tovább foglalkozni az esetemmel és továbbra is ajánlják az időzített együttlétet ovulációs tesztelés mellett. Esetleg Ön találkozott már ilyen esettel (FNH mellett részesült bármilyen meddőségi kezelés)? Köszönöm előre is.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Vereczkey Attila válasza meddőség témában

Kedves Kérdező!

Véleményem szerint a stimuláció nem rontana az FNH-ján, de kérését figyelembe véve és kérdésére válaszolva, létezik stimuláció nélküli inszemináció, sőt spontán ciklusban végzett IVF is.

Üdvözlettel,

Dr. Vereczkey Attila

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. július 12., 12:35; Megválaszolva: 2012. július 27., 14:47
Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek
Érdeklődés
Jó napot kívánok érdeklődni szeretnék nagyon be volt duzzadva a mellem és érzékeny is volt! Külföldön tartózkodtam és elmentem az orvoshoz!...
Mola terhesség
T. Orvos! Megszakadt terhesség ill.partiális mola gyanújával fognak műteni. 6+3 hetesen uterusban 5mm összeesett petezsák, alatt felritkult decidua...
Elakadó vizelet
Tisztelt Doktor úr! 76 éves vagyok,2 gyerekszülésen túl / mindkettő 4.5 kg volt / Elakadó vizeletprobléma miatt fordultam orvoshoz. Az urológus...
Új fogamzásgátló módszer...
Tisztelt Doktornő! Másodvéleményt szeretnék kérni Öntől. 19 éves korom óta használok valamilyen fogamzásgátlót, először a Lindynette-et...
Menstruácios zavarok
Tisztelt Doktor úr! 20 éves vagyok azt vettem észre 3-4honapja hogy 21 napos lett a ciklusom mi okozhatja? Februarban 18an jott meg Márciusban 15en most...