Hólyagserv

8, 5 hónapja szültem, azóta hólyagsérvem van, de nem nagyon akar javulni. A hüvelyből kitüremkedik a hólyagom, néha nyom is. Jövőre szeretnék másik gyereket is, ki tudok-e hordani így egy terhességet, illetve meg tudom-e szülni majd a gyereket?

Dr. Pétervári László válasza hólyagsérv témában

Főként hüvelyi szülést követően a mellső hüvelyfal kitágulásának következményeként a hüvely és a hólyag közötti kötőszövet elvékonyodhat, meggyengülhet. Hólyagsérv esetén a hólyag a hüvelybe bedomborodik, illetve álló helyzetben a hüvelybemenetből labdaszerűen kitüremkedik. A beteg folyamatos húzó jellegű fájdalmat érezhet, amely különösen felerősödik futáskor, egy-egy határozottabb lépésnél, lépcsőzésnél, akár egy magasabb sarkú cipő viselése is fájdalommal járhat. Kisebb sérv esetén köhögéskor, tüsszentéskor, nevetés alkalmával elcseppen a vizelet / stressz inkontinencia/, előrehaladottabb állapotban a vizelet nehezen, elégtelenül ürülhet, mely gyakori húgyúti fertőzést eredményezhet. Konzervatív és műtéti kezelés is lehetséges. Keressen fel szakrendelőt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. június 21.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

A hólyagsérvet műteni kell?
Rákszűrésnél az orvos hólyagsérvet állapított meg., Hogyan lehet gyógyítani? Ha csak műtéttel, ki végzi azt, nőgyógyász vagy esetleg urológus. Mi történik a...
Tisztelt Doktor Úr! A régóta meglévő...
Évek óta, kb. (6éve) van húgyhólyagsérvem. Mára már elég elviselhetetlen, mivel komoly vizelési problémáim is vannak miatta. Tizenöt éve, eltávolították a...
A hólyagsérvet, mennyi idő után lehet...
2-3 hónapja, hogy hólyagsérvem van. Ez a hüvelyben helyezkedett el, kb. tojás nagyságú és rendkivűl kellemetlen érzés.
Hólyagsérv méheltávolítás után
Tisztelt doktor úr! 4 hete vették ki a méhemet, felvarrták a petefészkeket, a hüvelyt és a hólyagot. Múlt héten vettem észre, hogy a hólyagom ismét be van...
Műtét előtti tennivaló Ticlid szedése...
Tisztelt Doktor Úr/Úrnő. Aorta műtött, vastagbéldaganattal műtött, térdprot. és reflux stb. műtött beteg vagyok. Kérdés: Hólyagsérv plasztika műtét előtti...
Mindent tudni akarok a hólyagsérvről
Tisztelt Doktornő/Úr! Szeretnék minél többet megtudni a hólyagsérvről., Hogy alakul ki, mik a jellemző tünetei? Mikor kell műteni, kell-e egyáltalán? Ha...