• Neurológiai problémák

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Kedves Dr. Bessenyei Mónika! Immáron több hónapja jelentkezik nálam a vissza-visszatérő kézremegés. Főként stresszes helyzetekben lesz látható, de néha a kezemben, lábamban is érzek belül egyfajta remegést, bizsergést. Pár hete a bal kezemen a gyűrűs, illetve kisujjam is időközönként zsibbad. Továbbá két napja a vádlimban estére feszülést, fáradtságot érzek (néha, mintha "hangyák mennének benne"). Szédülni rendszeresen szoktam, de a vérnyomásom évek óta nagyon alacsony. 25 éves nő vagyok, 172 cm vagyok, 72 kg, általában 110/70-es vérnyomás, pulzus 65. Orvoshoz még nem fordultam, de napról napra jobban idegesítem magam a tünetek miatt (főként SM-től tartok). Tudni kell rólam továbbá, hogy az elmúlt fél év rettentően nehéz időszaka volt az életemnek.Édesapám lábamputáción esett át, mely a lelki nehézségek mellett, testileg is igen kimerítő (pl. nagy súlyokat emelek -bevásárlás,Édesapám lépcsőn történő lesegítése- hogy szüleimnek minél jobban segítsem az életét). Természetesen ha újabb tünetek jelentkeznek, vagy ezek fokozódnak, szakemberhez fordulok, de először ki szerettem volna kérni az Ön véleményét! Várom válaszát, köszönettel: Henriett

        Dr. Bessenyei Mónika válasza a sclerosis multiplex témában

        Kedves Kérdező! A tünetek alapján inkább kimerültség, stressz okozhatja a tüneteit, de a vizsgálata nélkül nehéz állást foglalni. A leírása alapján én nem gondolnék SM-re, de keressen fel egy neurológiai szakrendelést, hogy megnyugodjon. Addig is szedjen Magne B6-ot és Calciumot a panaszok enyhítésére.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Bessenyei Mónika
        neurológus

        Dr. Bessenyei Mónika
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. augusztus 31., 15:57; Megválaszolva: 2011. szeptember 02., 23:39

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Nagymamám 91 éves, a mai napig önállóan lakik az ikerházi házrészében, ellátja magát, napközben többek között süt, főz, ruhát köt, keresztrejtvényeket fejt. Nem kever össze dolgokat, tudja, milyen év, milyen nap van,...
        Tisztelt Doktornő! Már közel egy-másfél éve érzek a nyaki gerincem tájékán erőteljes merevséget, néha olyan intenzíven, hogy szinte alig tudom mozgatni a fejemet. Egyre gyakrabban erős fájdalmat is érzek ugyanezen a részen, amely...
        Kedves Dr. Kerekes Éva! Elfelejtettem még megkérdezni, hogy az mitől lehetséges, hogy tegnap este, valamint a mai nap folyamán párszor a szám egyik oldala, elkezdett zsibbadni nagyon enyhén egy rövid időre? Ez lehetséges a stressztől, vagy...
        Tisztelt Doktornő! Angliában élek, fülzúgás miatt MRI vizsgálatra küldtek. Az eredmény egy 5x4x4mm nagyságú agyi infarktust mutatott ki a jobb mediális pedunclében, illetve a mastoid sejtek ödémás elváltozását. Az agyi infarktus ijesztett...
        Azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy július elején 5 napi bulizást követően szédülést, koordinácios vesztést, kéz remegést, nyelvzsibbadast,mintha nehezen tudnék nyelni és folyamatos nyomásérzést érzek a fejemben, latásom mintha...
        Tisztelt Doktor úr/nő! Kb. 10 éve enyhe arcidegbénulásom van. Eddig is láttam, hogy egyik oldalt sokkal szebb az arcom, de most állapította meg az orvos, hogy miért. Nyilván ez az esztétika miatt zavar. Érdeklődnék, hogy van-e erre bármilyen...
        Jó napot az lenne a kérdésem hogy mit jelent natív ct leltem milyen betegségre utal panaszaim szédülés. [ mit jelent a a 8mm átmérőjű hypodenzitás] Norm.helyzetü.tágasságu kamrarendzser látható. Meg tartott felszíni és basalis liquorterek....
        Tisztelt Doktornő! Mr leletemben szerepel:jobb oldalon a középső kisagy-hídkar lateràlis részében egy kb. 7x8mm-es elvàltozàs mutatható ki.2 hónapja volt 1,5 hónapig tartó...
        Üdvözlöm! Egy viszonylag régebb óta fennálló problémáról szeretnék önnel írásban egyeztetni. Évekkel ezelőtt tapasztaltam látótér kieséseket (a látómezőm teljes jobb oldalán ezüstös villogás, farkasfogak cikázása), nevezhetjük...
        Júniusban bal arcüregből kivettek egy cisztát. A műtét után 3 héttel bal fejtetőn pontszerű fejfájás és bal oldali pár másodperces làtáshomályosodás lépett fel napi 5-15 alkalommal. Bal oldalt fejtetőn ciszták vannak, nèha úgy érzem...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Infografika és videó
      • Hirdetés