CT vizsgálat - neurológia

Tisztelt Doktor Úr! Édesanyám (50 éves) kb.egy hete rosszul lett, elvesztette az egyensúlyérzékét, zsibbadt a szája, a vérnyomása is elég magas volt a rosszulétkor (150/95, egyébként mindig alacsony volt a vérnyomása 100/60 körül), elmondása szerint olyan érzése volt, mint akit jól fejbevágtak. Rögtön ki is mentek az ügyeletre, ahol kapott egy injekciót, aztán hazaengedték. Másnap visszament a kórházba, ahol csináltak egy agyi ct-t, amire először azt mondták, hogy negatív, majd másnap, hogy még sincs minden rendben, egy éjszakára benn tartották, majd azt mondták egy hétig be kell járnia infúzióra, melyben értágítót adnak. A ct eredménye a következő volt: "Jobb oldalon frontalisan az ACA területén kb. 2, 0*0, 5cm-es hypodenzitás ábrázolódik, mely a frontalis szarvat enyhén comprimálja. A törzsdúcok területén szimmetrikus meszesedés van. Vélemény: Jobb ACA területi acut infartus jele." Kérdésem az lenne, ez pontosan mit jelent, mire számíthatunk? A választ amennyiben lehet email címre kérném. Válaszát előre is köszönöm!

WEBBeteg Szakértő válasza CT témában

Tisztelt kérdező! A vizsgálat alapján az agy homloklebenyi részét ellátó ér területén levő keringészavart írtak le a CT alapján. A beteg tüneteinek ez nem igazán felel meg (ez a terület elsősorban az alsóvégtag beidegzésében játszik szerepet. Az elmondott tünet szédülés elsősorban az agytörzsi keringészavarok tünete szokott lenni. A legfontosabb ebben az esetben a részletes átvizsgálás lenne (szívultrahang, EKG, kardiológia, carotis Doppler, vérnyomásnapló vezetése illetve vérnyomásbeállítás, laborvizsgálatok) ezek alapján lehetne ugyanis olyan kezelést találni az édesanyja számára, ami minimalizálná az újabb agyi keringészavar esélyét. Tisztelettel: Dr. Siró Péter neurológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 01.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Orrmelléküreg - CT, CBCT, vagy MRI?
Tisztelt Doktor Úr! Egy felső fog kihúzása utánjavasolta a szájsebész, hogy mennyek tovább füll-orr-gégészeti ellenőrzésre arc üregi ciszta gyanuval. A full...
Rossz indulatú?
Tisztelt Doktornő! Mellékletként csatolom édesanyám PET CT leletét. Sajnos a kezelőorvosa csak 2 hét múlva rendel ismét. Tüdőgyulladással kezelték 2022. 6....
Mai válaszra kérdés
Kedves dr. Baki Márta ! Sajnos nem figyelmesen olvasta el a feltett kérdéseimet, illetve nem látta a utolsó mellkas CT felvétel leírását, pedig le is írtam,...
Ct vizsgálat terhesen
Kedves Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy 4 hetes terhesen elmentem egy fogászati digitális ct vizsgálatra mert fogbeültetésre készültem viszont akkor még...
Tüdődaganat?
Tisztelt Doktornő. Kérem mondja el pontosan, hogy mi áll a leletben? Lehetséges rosszindulatú tüdő dagant? Ct lelet: b.alsóleb.-ben spec.seu tu.-s folyamat....
Kontrasztanyagos hasi és kismedence CT...
Kedves Doktornő/Doktorúr! Annyi minden rosszat olvasni a CT vizsgálat (hasi-kismedence natív és kontrasztanyagos) sugárterhelés miatti kockázatról. Sajnos én...