Agyhártyagyulladás

milyen felépülési esélyei vannak egy 26 éves férfinak, aki autóbaleset következtében több helyen súlyos koponyatörtést szenvedett és emiatt az agyvíz elvezetésére katétert tettek a gerincébe, a testhő állandóan magas, de nem a hőháztartás központ sérülés miatt. az orovsok szerint jelenleg virgil kómában van, ettől függetlenül a szemével tud kommunikálni, parancsra végtagmozgatás, az utóbbi időben pedig felült. beszélni a gégemetszés és a szonda miatt nem tud. jelenleg bakteriális agyhártyagyulladást kapott. milyen esélyei vannak a gyógyulásra? illetve lehetséges-e teljes felépülés?

Dr. Bessenyei Mónika válasza agyhártyagyulladás témában

Kedves Kérdező! A beteg vizsgálata nélkül és a leleteinek pontos ismerete nélkül nehéz megfelelő választ adni. Mivel fiatal, van esélye arra, hogy a mozgása megfelelő lesz, ha már önállóan felül és végtagjait mozgatja. A beszédet majd csak akkor lehet megítélni, ha a kanült eltávolítják. Az agyhártyagyulladás némileg ront a helyzeten. Az értelmi képessége is károsodhat mindezek következtében illetve a vislekedése is. Biztos, hogy ilyen súlyos sérülés után, ha megfelelő mértékű javulás be is következik, akkor is lesznek maradványtünetei. Fontos lesz, ha már lehetséges a rehabilitáció, logopédiai fejlszetés. Támogassák, biztassák az segíti a javulását.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. szeptember 16.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Fertőző agyhártyagyulladás elleni oltás
Tisztelt Doktor Úr! A fertőző agyhártyagyulladás elleni oltásról kérdeznék. 2 fiam 16 és 13,5 évesek. Kisgyermekként megkapták a C szerotípus elleni oltást. A...
Lehet újra agyhártyagyulladásom?
Tavasszal kórházba kerültem agyhártyagyulladással, ami egy vírus szövődménye lett. Most megint elkaptam valami náthát és fáj a fejem. Lehetséges, hogy megint...
Hol kapható el?
Unokám problémamentes születés után 10 nappal agyhártyagyulladást, majd ödémát kapott. Császárral született, a 42.héten és pici vágással a fejbőrén. Azóta is...
Agyhártyagyulladás?
Múlthéten elkezdett iszonyatosan fájni a fogam, elmentem vele orvoshoz, gyökérkezelést kaptam és belerakott a fogamba egy gyógyszert, ami megöli az...
Kullancs
Tisztelt webdoktor! A mai hírlevélben olvastam a kullancsokról és az oltásról! Azt szeretném kérdezni, hogy a kislányom csecsemő korában kapott ilyen oltást 3...
Mik a tünetek?
Jónapot! Hallottam a tv-be a gennyes agyhártyagyulladásról. Azoknak mik a tünetei? És hogyan lehet őket megelőzni? Válaszát köszönöm.